A kérdés inkább azoknak szól, akik nem szeretnének gyereket: ilyen esetben mégis vállalnátok?

Nem, semmiképpen. Soha nem akarok semmiféle gyerekkel foglalkozni, gondozni, felelősséget vállalni érte. Így meg pláne nem ahogy írtad.

Még akkor sem ha amúgy akarnék gyereket, ha tudom hogy a párom x időn belül meghal, akkor magamat szándékosan egyedülálló anyaságra, a gyereket meg félárvaságra kárhoztatnám, ergo kicsesznék mindkettőnkkel. Aki meg egy gyerekben a halott párját látja tovább élni, az szerintem beteg. A gyerek egy különálló új lény, nem szabad a volt pár tulajdonságait ráhúzni vagy benne keresni.

Hát en pl így vagyok ezzel, imádom a gyerekeket de egy sajattal nem tudnék mit kezdeni feletnem hogy egyszer o is szülők nélkül marad ezt meg nem szeretném kockáztatni

Jelenleg párom szeretne, úgy is hogy tudja ezeket a tényeket es azt is hogy még a szüléstol is félek...

A feltételed alatt elgondolkodtató hogy nehéz lenne a párom elengedése es hogy folyamatosan rá emlékeztetne ami ilyen helyzetben biztos bele pusztulnek a hiányába.. nem tudom ti hogy vagytok ezzel, de én nem bírnám elviselni ezt a helyzetet bármennyire is szeretném a gyermekemet

Nem, ebben az esetben még kevésbé akarnék. Nem tudnék továbblépni, mindig rá emlékeztetne, nekem az, hogy őt látnám benne, még rosszabb lenne. Nem szeretnék özvegyként nevelni egy olyan gyereket, akire nem vágytam, ráadásul minden mozzanatában életem szerelmét látnám viszont.

26N

Ha belekerülnénk egy ilyen helyzetbe, nem az lenne a megoldásom, hogy azonnal csináljunk gyereket. Sokkal inkább a megmaradt időt szeretném kihasználni, együtt tölteni minden percet, élményeket szerezni és boldognak lenni még egy kicsit.

Ha még azelőtt gondolnánk meg magunkat, és vállalnánk gyereket, hogy kiderülne hogy meg fog halni, az egy kicsit jobb lenne. Mert úgy a gyerek is “közös”. Közösen akartuk, közösen hoztuk a világra, közösen kezdtük el nevelni. Csak magamnak nem szülnék egyet.