Szeretet ez? Vagy önzés? Minek neveznéd, illetve miért van az...? (Hosszú lesz, bocsi!)
hogy a nagymama istenítve szereti, imádja az első szülött unokáját pusztán azért, mert ő az első szülött?
Hárman vagyunk testvérek. Nagymamám engem szeretett a legjobban. Már-már betegesen, mert nagyapám lányt akart első unokának és lány is lettem. Meg állítólag hasonlítok rá. Szerintem csak a hajam, semmi más. (Pici voltam amikor nagyapám meghalt.)
Ez a másik két tesómnak nyilván nem esett jól. Nekem sem, mert emiatt sokszor kiközösítettek. Nagymamám zugevésre nevelt és hazudozásra. Elmentünk a boltba pl tojásért, vett csokit és gyorsan meg kellett ennem hogy senki ne lássa. Később ha egyedül mentem a boltba, adott pénzt, hogy vegyek édességet, bújjak el és egyem meg. Ilyenkor vittem hármat, hogy mindenkinek jusson. Ha játékot kaptam és a tesóimnak nem vett, anyám elégette.
A szüleim hamar belefáradtak hogy ezzel hadakozzanak. Így engem sokszor a mamánál hagytak, míg tesóimmal elmentek rokonokhoz, strandra, fagyizni stb... Mamánál ilyenkor nekem állandóan sütit kellett ennem és tejet innom. Ha azt mondtam nem kérek, megsértődött.
Tini korunkra a tesóim belátták hogy nem olyan jó buli ez nekem, már nem utáltak annyira. Néha sajnáltak, néha röhögtek.
Ekkorra mindhárman látogattuk őt. Nem lakott messze. Sokszor voltam vele türelmetlen, néha kifejezetten goromba is. Mégis szeretett, imádott. Tesómékat nem. Hol így, hol úgy volt velük.
Rosszul esett és egyre inkább undorodtam nagymamám jellemétől. Úgy éreztem engem nem magam miatt szeret, a testvéreimet meg nem normális indok miatt nem kedveli. Pedig sokkal türelmesebbek és szorgalmasabbak nálam.
A szüleimmel is rossz a kapcsolat.(nem csak emiatt, de szerintem közrejátszik) Ha valami nem tetszik nekik egyből megkapom, hogy "Pont olyan hülye vagy mint nagyanyád!" Mint ha ez egy szégyellni való sértés lenne. Tény, hogy makacs vagyok, érzékeny és hirtelen haragú. De ezeken kívül a másik nagymamámra sokkal jobban hasonlítok, aki egy példa értékű ember. Én nem vagyok az, de ezeket a fellelhető közös tulajdonságainkat az összes barátom/ismerősöm szereti bennem. (Ők nem.ismerik a családom.)
Kicsit elkalandoztam. Bocsánat! De jól esett kiírni magamból.
Fő kérdés:
Hogy lehet szeretni valakit csak azért mert egy bizonyos sorrenben született?
És hogy lehet ennyire rosszul, önzőn szeretni valakit, hogy látod a környezete bántja miatta? Miért nem hagyta abba? A szüleim miért bántottak emiatt?
#9
Igen, igazad van.
Csak belegondolni fura, hogy tudta, tapasztalta, hogy ezzel a viselkedéssel sokakat magára haragít, ami azt eredményezi, hogy puskaporos lesz a levegő és kevesebbet viszik az "imádott" unokát, vagy nem szívesen. Mégis így csinálta. Nem próbálta meg valahogy élhetőbben intézni. Vagy eddig nem is gondolkodott el. Olyan szomorú.
válasza:
válasza:Őszintén sajnálom ami veled történt! Remélem az a generáció akiket mi nevelünk már nemlesz ilyen.
Tesóimmal rájöttünk, igen. Ugratások mentek mikor megvilágosodtunk. Aztán sajnáltuk mama lelki szegénységét. De nem értettük.
A szüleim nem szerették túlzottan ezt a mamánkat. És mivel szerintük én ekhte ugyanaz vagyok, engem sem. Ezt már elengedtem. Nagymamámmal kapcsolatban nem voltam hajlandó elfogadni inkább, hogy ennyire egyszerű és szomorú legyen a válasz.
Azóta volt egy nagyon hosszú kapcsolatom, ahol az akkori páromnak voltak gyerekei. Sosem vitt rá a lélek hogy kivételezzek egyikükkel is.
válasza: válasza:A mi családunkban is volt ilyen.
Unokabátyámat (még a nyolcvanas években) azért nem szerette az anyja (anyukám nővére), ütötte-verte, mert az apja fajtája volt.
Az apja pedig azért nem szerette, ütötte-verte, mert az anyja fajtája volt.
Így nem szerette egyik se, és mindketten verték.
Azt egyik se ismerte fel, hogy mindkettőjükből van a gyerekben, csak a másik fajtáját látták benne.
Így a gyerek inkább csavargott, minthogy véres szájjal hüppögjön otthon. Volt, hogy télen a bányatóba is beleesett, egyik szülő se tudott róla. Az egyik nagyobb haverja húzta ki és vitte haza csuromra fázva, na, akkor is véresre kapott otthon, még mielőtt megszáradhatott volna.
Stb, sok ilyen eset volt.
Mit ad Isten, az apja a gyerek 30 éves kora körül meghalt, az anyja meg rájött, hogy mostmár szereti, mert csak rá számíthat.
Lassan 50 éves, de le se szakad az öreganyjáról, össze vannak nőve a legnagyobb szeretetben. Meg se mondaná senki, hogy 40 éve még a fogát is kiverte.
Azt mondta nekünk, hogyha meghal az anyja, öngyilkos lesz és utánamegy, annyira nem bír az anyja nélkül élni.
Most kompenzálja a szülői szeretetet, amit nem kapott meg. Az apja temetésén is begyógyszerelve zokogott, és a kötelet kereste, hiába verte véresre az apja is mindig, aztán meg lesz@rta.
Szó szerint zokog a szülői szeretetért még ma is.
Ennek eredményeképpen a családját eltolta magától. A feleségétől már rég elvált, mondjuk nem volt nehéz, mert ahogy őt verték, ő is verte a feleségét, szegény nő meg megunta, és ahogy tudott, elmenekült.
Három felnőtt gyermeke van, az egyik diplomás, kettőnek szakma van a kezében, dolgoznak. Egyik sem az unokabátyám érdeme, az anyjuk nevelte fel mindhármat egyedül.
Neki csak öreganyja létezik, és elmondása szerint addig él ő is, ameddig az anyja.
Na, így lehet egy gyerek életét örökre elcseszni a "kinek a fajtája vagy" című uszítással.
válasza: válasza:Nem. A nyolcvanas években volt, senki nem szólt bele a családon belüli dolgokba.
Én meg akkor születtem, a nyolcvanas években.
Mára már mindenki meghalt abból a családból. Csak ők vannak ketten, meg én.
válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!