Van olyan családtagotok /rokonotok, aki irigy rátok?

Van, a családunk fele(keresztszülők) irigy, mert mi kispóroljuk annak az árát magunkon, arra ami kell, tehát nincs moziba járás, ha kell 2-3 évi nyaralás is elmaradt már autóvétel miatt, nincs mobiltelefon cserélgetés 5 havonta ilyenek, cserébe rendezett környezetben élünk a festések nincsenek halogatva, ha felújítás kell akkor van miből megoldani készpénzre.

Nekik ez nem tetszik, és megjegyezték már a sok év alatt hogy hát igen akinek van miből... Keressen bejelentett, állandó munkát, ne cigánykodjon hogy 1-2 hetet dolgozik pár tíz ezerért, utána 1 hét pihenő... A ház meg rájuk dől.

Nem tartjuk velük a kapcsolatot, keresztgyerekként én sem, ha összefutunk valahol köszönünk a másiknak és ennyi.

Apósom, ő nem dolgozik, fusizásból él. Ehhez mindenen spórol, ezer éves roncs autó, nem fűtenek télen rendesen, sehova nem mennek stb.

Mi dolgozunk, először megkaptuk h rabszolgák vagyunk. Utána meg kapjuk a beszólásokat ha veszünk valami újat vagy megyünk valahova, hogy "felesleges erre költeni, inkább spóroljatok".

Rám nincsen. Mondjuk nem is nagyon van miért.

Nálam inkább az ellenkezője igaz, valamiért úgy képzelik, hogy egy céltalan lúzer vagyok akinek semmi nem jött össze és sehova nem tart az életben. Nyilván, egyedül albérletben átlag alkalmazottként nem én fogom megváltani a világot, de azért 3-3,5 év alatt eljuttottam oda, hogy van lassan 10 millió megtakarításom, céges autóm, fix munkahelyem, hobbim. Gyakorlatilag ha eljutok oda, hogy saját lakás, akkor azt mondom, mindenem megvan.

Egyetlen talán amit az emberek irigyelnek, az a relatív jól kihasznált szabadidőm. Nincs őrülten sok, de szinte minden hétvégén megyek valamerre. Kisebb nagyobb kirándulás, programok. És megkapom, hogy de jó hogy ráérek, meg mennyi időm van. Holott ők is ugyanúgy elmehetnének.

De összességében totál nem tartom a kapcsolatot senkivel. Azt látom, hogy ők sem keresnek engem, én sem őket és nem is hiányoznak.

A szüleimre irigy az egész rokonság, mert ők még nem váltak el, miközben mindenki más fűvel-fával csalta a házasságát vagy csak szimplán képtelenek voltak együtt élni a másikkal.

Az már egy másik dolog, hogy anyáék is már rég elváltak volna, ha egyrészt mama nem kényszerítette volna őket arra, hogy kibéküljenek (mert ,,nem szabad" elválni, meg h jaj nekik is volt anno ilyen korszakuk, de túlélték; ja és anyáék igen eléggé irányíthatóak sajnos), másrészt anyának itt van helyben munkája, nincs hova mennie (anyukája még él, de nagyon kis falun, óriási szegénységben, és minket sem akart itt hagyni). Amúgy szerintem a legnagyobb oka az együttmaradásuknak az, hogy mivel házastársak, ezért minden vagyon feleződne. Apa vállalkozó (is), és több pénzt hozott 26 év alatt a házhoz, mint anya, óriási a hát, 3 autó, tele gépekkel az udvar, aztán ha ezt egy válás miatt felezni kellett volna, huuu, főleg, hogy mamáék mellettünk laknak és kb belőlünk élnek (amikor építkeztünk, segítettek, de azt kamatostul kb minden nap visszakérik apáéktól, ők hagyják...), és apa anyukája lett volna az, aki a legrosszabbul kijön az egészből anyagilag, így hát együtt kell maradni. De anya és apa között nincs egyetértés, nincs tisztelet, nincs szeretet...minden nap élnek csendesen, megvan mindennek a maga rendje, kinek mi a feladata...alá-fölé rendeltség, apa a diktátor, aki senkit nem hallgat meg igazán, anyát főleg nem, ha bármit mondana neki, hogy másképp kéne, az a legjobb eset h felhúzza magát és ordibálva kimegy (és ennek örüljünk). Anya soha az életben nem állt ki magáért, így értünk sem. Utálom ezt az egészet. Úgy hallottam, már az esküvőjük sem volt pompás, és majdnem nem vette el apa anyát, de a kisgyermekkorom ennek ellenére viszonylag boldog volt. Bár apát akkor is sokkal inkább féltem, mint szerettem (ez ilyen Stockholm-szimdróma: amikor megszereted azt, aki lelkileg bánt és uralkodik feletted). Egészségtelen. Inkább én vagyok szerintem az, aki irigykedik a ,,szabad" rokonokra, akik megtehetik, hogy lesz*rják a világot maguk körül és tiszteljék magukat annyira, hogy nem élnek minden nap egy kibírhatatlan emberrel, akit már rég nem szeretnek. Főleg most, így hogy már felnőttünk, nem kis gyerekek vagyunk, igazán semmi értelme együtt maradniuk...