Miért tekintik sokan szívtelenségnek, ha valaki otthonba adja az önellátásra képtelen rokonát?

Ez nagyban függ attól is, hogy milyen intézménybe adják be az adott személyt.

Sajnos nem alaptalanul keringenek mai napig azok a pletykák, hogy sok helyen emberszámba sem veszik a betegeket. Továbbá sokan amiatt lépik ezt meg, mert egyáltalán nem érdekli őket, hogy mi lesz a rokonnal. Sajnos én is ismerek nem 1, nem 2 olyan embert, aki a szülői házból beadta otthonba, ő beköltözött a családjával a házba, majd egyetlen egyszer sem látogatta meg az érintett szülőt.

Nekem pl papám olyan volt, hogy csak akarata ellenére lehetett volna betuszkolni egy ilyen otthonban. Évtizedek óta beteg volt, közel 30 évvel húzta tovább, mint azt az orvosok jósolták, és mi hiszünk abban, hogy ez amiatt volt lehetséges, mert jó közegben volt. Sajnos a tapasztalatok is azt mutatták, hogy ahányszor kórházba került valamilyen oknál fogva, mindig egyre romlott az állapota, viszont kikerülése után javult.

Szvsz azzal semmi baj nincs, ha egy kezelésre szoruló személyt be adnak egy intézetbe főleg, ha tényleg nem tudja megoldani a család többi tagja a gondozást.

Viszont véleményem szerint az is fontos, hogy egy még tudatában lévő beteg ember döntését is tekintsük teljes értékűnek. Ne erőltessük rá valakire, hanem inkább fogadjunk otthoni gondozót, ha ő ezt szeretné.

Akik ilyet mondanak, azok vagy soha nem ápoltak beteg hozzátartozót, vagy mártirként szeretnek élni.

Elöször is, a legtöbb embernek van munkahelye, ha otthagyja, akkor miböl fog megélni ö meg a családja? (Az esetleges ápolási juttatás gyakorlatilag nulla, abból még egy csecsemöt sem lehet táplálni, nemhogy egy felnött ember vagy egy egész életét finanszirozni).

Másodszor az ilyen ápolás igen nehéz fizikailag is, ha nem megfelelö módon teszik, az ápolt és az ápoló fél esetében is nagy a sérülésveszély.

Harmadszor, ha az illetö vak, beteg, vagy akárcsak részben magatehetetlen, azt csak szakképzett ápoló tudja rendesen elvégezni, attól, hogy valaki családtag, nem fogja tudni megfelelö módon ellátni a beteg/idös családtagot, többet árt, mint amennyit használ.

A legokosabb, ha nem foglalkozol az ilyen mindenbe beleszólogató lényekkel, hidd el, a legtöbb esetben egy otthonban sokkal jobb ellátást kap, mint amit egy családtag képes lenne megadni. Természetesen ha megoldható, akkor minél többször kell vele kapcsolatot tartani, látogatni, amennyire lehetséges, esetleg telefon, videóhívás is megoldás lehet az állapotától függöen.

Vegyes a kép. Volt olyan aki még a félévet sem élte túl egy elég nívósnak tartott nagyvárosi otthonban, más ismerősök szülei pedig vígan elvoltak sok évet még szerényebb, családiasabb helyeken. Hobbit találtak, a rendszeres étkezés, orvosi felügyelet pedig egyértelműen hosszabbított az életükön.

Mindegyikük látogatva, támogatva volt.

" Ne erőltessük rá valakire, hanem inkább fogadjunk otthoni gondozót, ha ő ezt szeretné."

Havi 600 ezer nettóért, ne vicceljünk már.

Hát én jól le lettem pontozva annak ellenére, hogy 28 éven keresztül élt velünk beteg hozzátartozó egy háztartásban, külső segítség nélkül.

De legalább megtudtam, hogy ezek szerint nem vagyok normális.

Azt azért szeretném megjegyezni, hogy le hordani azokat, akik megoldják sem emberibb viselkedés, mint szidni azokat, akik beadják otthonba.

az emberek szeretik beleutni az orrukat masok eletebe.

ha valaki egyaltalan nem alkalmas az onellatasra, ammak jobb egy otthonban

maskent nehezen megoldhato az ellatas (hiszen ha feladjak a munkat, akkor meg mibol fizetik a szmlakat?)

ami fontos, hogy nem szabad ott sem magara hagyni. latogatni kell, ellenorizni, hogy jol ellatjak-e ot, lelkileg tamogatni stb.