Miért tekintik sokan szívtelenségnek, ha valaki otthonba adja az önellátásra képtelen rokonát?

Szerintem az ilyen emberek 2 csoportra oszthatóak. Az egyik csak a morális magaslétrájáról osztja pékhendien az észt, miközben hasonló szituációban se ő se a közeli hozzátartozói nem voltak, így abszolút fogalma sincs, mivel jár egy 0-24-ben ápolásra szoruló személyt gondozni, főleg ha ehhez még egy erősebb demencia is párosul. Hidd el, amint ilyen helyzetben találnák magukat, rövid időn belül vennének egy 180 fokos fordulatot a véleményükkel és mindjárt nem lenne megvetendő otthonba adni a gondozottat.

A másik (kisebb) csoportot azok alkotják, akik főállású mártírok, és mindent beáldoznak azért, hogy mások véleményének és sajnálatának megfeleljenek, a lényeg, hogy mindenki lássi, mennyire önfeláldozóan szenvednek.

Az idősgondozás egy nagyon nehéz munka, nem is való mindenkinek. Sokan amúgy nem gondolnak bele, hogy ez nem csak azzal jár, hogy etetni/itatni kell az egyént meg elbeszélgetni vele az időt. Gyógyszerek, katéter (ha kell), mosdás, fürdetés, stb. Arról nem is beszélve, hogy egy olyan ember, aki szakképzett és kívülálló (tehát nem családtak), sokkal jobban el tudja végezni a munkát, mint egy képzetlen családtag, akit lelkileg is tönkretesz a szituáció, mert nagyon nehéz feldolgozni, hogy az illető már magatehetetlen, és már nincs sok hátra. Ráadásul meg is kell élni valamiből, tehát a munkát sem lehet csak úgy otthagyni.

31, teljesen egyet értek.

És még egy. Pl. barátnőmön látom (én voltam a 12-es), hogy ha NEKI van valami baja, most az is parkolópályára kerül. 56 éves nő, azért most kiszűrték pl. UH-n, befigyelne egy gyomor és béltükrözés, aztán befigyelne egy szürkehályog műtét. Ezek úgy jönnek 55 felett, hát ezek most mind tolva lesznek, 0-24-ben mama gondozása mellett hogyan? És akkor ő menjen tönkre 56 évesen, mert saját magára nem lesz ideje mondjuk még 10 évig.

(Erre sem gondolnak sokan az ítélkezők táborából.)

Mert marha könnyen pofáznak olyan dolgokról, amikről halvány fingjuk sincs.

Teljesen más egy szellemileg ép és egy demens beteget ápolni. Utóbbi ön- és közveszélyes, bármikor ráronthat pl egy nagykéssel a családtagjaira, mert azt se tudja mit csinál.

Míg egy szellemileg ép embert azért el lehet gondozgatni, ha nem 100% ágyhoz kötött.

Ja, és a lényeg : valamiből meg kell csinálni élni. Luxus a mai világban egy munkahelyet csak úgy otthagyni. Nem garancia, hogy talál utána másikat...

A táppénzes válaszoló meg örülhet, hogy nem rúgták ki a rokkonait, amiért felváltva táppénzre mentek. Ha én munkahelyemen csinálták volna, rég kirúgták volna őket. Úgyhogy az sem megoldás.

Igen, örülök, hogy nálatok így megoldható volt.

Nem tudom, velem mi lenne, mert az én munkahelyem nem nagyon tűri a hiányzást. De az is igaz, extrém kevesen vagyunk már.