Hogyan kezelitek azt a helyzetet, ha a családban feszültség van abból, ha pl az egyik testvér sokkal jómódúbb, mint a másik?

Nálunk az van, hogy a tesóm vállalt négy gyereket úgy, hogy egy percet nem dolgozott, a férje meg hol igen, hol nem. Az anyósánál élnek egy kockában, az anyós valami helyi kocsmában pultos, de a lényeg, hogy amikor épp senki se dolgozik, ami azért gyakori, nagyon nincs pénzük. Nekem van egy diplomám, de nem keresek milliókat, a férjem is diplomás, ő jobban keres, de szó nincs jómódról, csak arról, hogy egy gyereket be tudtunk úgy vállalni, hogy meglegyen mindenünk, ami kell. De értsd, 20 éves kocsi, kis lakás, nyaralás nincs, maximum kirándulás, de enni, ruházkodni, számlát fizetni, gyereknek ajándékot venni MINDIG tudunk.

A tesómnak ez már irigylésre méltó flanc. Ő már az első gyereke születésekor mondta, hogy szálljunk be a férjemmel anyagilag az ő költségekbe, mert mi "gazdagék" megtehetjük. Vettünk pár dolgot a babának, de többet nem tudtunk segíteni. Folyamatosan jött a telefon tőle vagy a férjétől, hogy betört az ablak, csináltassuk meg, szemüveg kell az anyósnak, utaljunk már, jön a kéményseprő, fizessük ki... Sose kérésként, hanem kb utasításként, mert szerintük mi úszunk a pénzben és azt rájuk kell költeni.

Jöttek sorban a gyerekeik, mindig megkaptam, hogy egy szar testvér vagyok, mert nem segítek, mikor ott a sok gyerek. Az egyik közös ismerősünknek konkrétan azt mondta a tesóm, hogy bezzeg engem új cipőben látnak flangálni, a gyerekeknek meg nem bírok fejenként utalni egy 10 ezrest se téli kabátra... Szerinted?

Mikor összeházasodtunk a férjemmel, a tesóm elsőre kijelentette, hogy ők nem jönnek el, mert nem fogják a szakadt ruháikban nézni a mi rongyrázásunkat, de ha utalok nekik pénzt, amiből vesznek szép ruhát, akkor talán eljönnek. Nem utaltam, nem jöttek. De instán két fotó alá is bekommentelt, hogy hát örül, hogy mi ilyen jól szórakoztunk, mikor neki a négy gyerek két szelet kenyér felett ült...

Egy ideje én már nem keresem, néha hívogat, hogy ez kéne meg az kéne, feljöhet-e megnézni, mit nőtt ki a lányom stb. Nemet mondok, elküld a francba, aztán kezdi elölről pár hét múlva.

Túl sok irigy, megkeseredett ember van ebben az országban, de ez részben amiatt is van, mert ha van is lehetőség dolgozni meg munkát vállalni annyira nem képes sok ember hogy átköltözzön egy másik városba érte. Ez mentalitás kérdése is, nemcsak az, hogy albérletre kinek van többszázezres kauciója Pestre ahol tuti van meló. De ez is egy akadàly. Van aki még konkrétan lusta egy darab fát arrébbrakni. És azt hiszik, akinek van pénze, annak attól lett mert jól ment férjhez, vagy nyalizott valakinek....

Tisztelet a kivételnek persze.

Én ennek csavart formáját tapasztaltam. Vagyok én, diplomával, a diplomás fizetés alsó harmadában van a keresetem, a férjem jól keres. Együtt vettünk házat, évek alatt befejeztük belül, vannak átlagos és luxus kiadásaink is, de nem flancolok márkás cuccokkal meg drága kütyükkel. 10+ éves használt autót vettünk, nem járunk külföldre nyaralni.

A testvérem alig dolgozott, szült két gyereket, mire a második után vissza kellett volna mennie a munkahelyére, felmondott/kirúgták. A férje jól keres, ritka és profi a szakmájában, így elmentek külföldre. Most albérletben laknak, egy keresővel és a családfőn kívül a többiek tanulgatják a nyelvet. Mégis ők az etalon a tágabb családban, engem kérdeznek folyton, hogy mit tudok róluk, ugye milyen szuperek, milyen csodás helyen élnek, milyen fantasztikus lehetőség ez...

Mi biztonságban neveljük a gyerekeinket, fejlesztjük a dolgainkat, mégis, ez nem elég látványos. A rokonok mondják, hogy ugye mi is vágyunk rá, hogy elmenjünk a világgá ment testvérem után, mert ez milyen csoda már. A testvérem lenéz, amiért ő ilyen életet él, én meg nem. Nem beszélünk, csak évente kétszer, de nem hiányzik. A kötelező udvariassági körök is elmaradtak szerencsére.