Anyám állandóan szid, mert máshogy élek, mint ők, mit tegyek?

35 éves vagyok, van egy 4 éves kislányom és elváltunk az apjával, mert nem tudtunk együtt élni. Konkrétan felületes és durva, agressziv légkör uralkodott közöttünk, swzeretet nélkül és társas magány. Én mondtam azt, hogy menjen el. Anyám már azon is sipákolt, hogy miért tettem ezt a gyerekemmel, stb. Nagyon nehéz egyedül is, de nem birtam azt a légkört. Most, ha az apukája elviszi hetente a kislányt, akkor én a jelenlegi párommal szervezek programokat, ezen is ki van akadva, mert közben hogy néz ki a a lakás, amiben igaza van, mert sokszor egy hányadék, de rendszeresen puccba vágom, amikor ráérek, de nem minden nap ez az életem. Koncertekre, kirándulni járok a sráccal, étterembe, kirándulni, közben nagyokat szeretkezünk, stb. Ő közel van a 40-hez. Néha tornázni is elmegyek, ez kéthetente egyszer van, ilyenkor arra kérem anyut, hogy akkor jöjjön a kislányomat meglátogatni, amikor csütörtök van és akkor van az ingyenes torna. Ez sem tetszik neki. Én meg úgy gondolom, hogy mindenki érezze jól magát az életben, a gyerekemet imádom, de valóban nem egyedül rá figyelek, hanem magamra is. A magam boldogságára is. Túl sokáig voltam ridegtartásban, úgy érzem, ha most begubózom, elmegy az életem és egy bepókhálósodott, begyöpösödött, irigy némber lennék, aki a lányának is ezt a példát adná át. Anyám nagyon prűd, én meg talán tényleg nagyon túlzásba viszem magam, de én más vagyok. Majd megkapom a büntetésem azért, ahogy élek, mondja gyakran anyu. A húgomank ugyanezt mondja. NEki meghalt a férje két éve és nemhogy biztatná, hogy kezdjen új életet, még abban a hitben élteti, hogy gyászoljon csak, amig akar, a saját tempójában, nem kell elkapkodni semmit (jó ebben igaza van), de a húgom már 33 éves és eléggé begyöpösödött is, ha ebben a viselkedésben erősitik meg, vénlány marad és mindig anyu szoknyáján fog ülni. Ma is. Elmentünk együtt kirándulni, hülyéskedtem a kislányommal és erre azt mondta, hogy fogjam vissza magam, mert nem vagyok már húsz éves, és ezért nem vicces vagyok, hanem szánalmas. (Futóversenyt tartottunk a kislánnyal). Ha jól érzem magam és nevetek, akkor mindig lehurrog. Az a baj, hogy szükségem van a segitségükre, a kislányomnak meg nagymamára, mert csak ők a családja.