Hogy reagálnátok az alábbiak hallatán?

Huszonéves fiatal nő vagyok, a párommal élek, szerencsére már függetlenül a szülőktől. A hétvégére hazajöttünk meglátogatni a szüleimet (messze lakunk innen, de ezek szerint nem eléggé...), ma reggel hallottam a következőket. Tegnap anyám találkozott keresztanyámmal és ahogy szokásuk, én is szóba kerültem. Annyit hallottam a szüleimtől, hogy apám mondta, hogy milyen szemetek a keresztszüleim, amiért munkanélküli vagyok egy ideje és az amúgy milliárdos vállalkozásukban nem ajánlottak még soha állást (mikor itthon éltem, akkor sem), pedig még szakmabeli is lennék. Erre azt mondta anyám, hogy neki mindig is nyilvánvaló volt, hogy keresztanyám nem bír engem, mivel tegnap is azt mondta neki (nem ismerem az előzményeit), hogy bármikor választania kellene köztem és a testvérem között, a testvérem bármilyen hibája és zűrje ellenére (13 éves kora óta züllik, 16 évesen elkapták drogkereskedelemért, eladta a szüleim értékes tárgyait drogért cserébe, 18 évesen terhes lett egy 20 évvel idősebb férfitól, most 70-80%-ban a szüleim nevelik a gyereket), minden ellenére bármikor a testvéremet választaná helyettem. Azt mondta, én olyan vagyok, mint egy szúrós pokróc, olyan a természetem. Erre anyám egyetértését fejezte ki, mondván, nem hiába sosem tudtam érvényesülni, ez az oka. Erre apám mondott valamit, de csak a hangsúlyt hallottam ki, szerintem egyetértett.

Azt érdemes tudni, hogy diplomás vagyok, a párommal saját vállalkozáson dolgozunk egy ideje, sajnos az én karrierem tényleg nem indult be, valószínűleg szakmát kell váltanom a jövőben. Eddig diplomával külföldön dolgoztam vendéglátásban, de fizikailag nem bírtam és ott kellett hagynom, azóta nem találok másik - nem ennyire erős fizikai igénybevételt igénylő - munkát. 1 évig külföldön éltem a párommal, aki azóta - állítása szerint mindent az én terveimnek és támogatásomnak köszönhetően - szép karriert épített ki, nagyon jól keres. Én is ki akarom tanulni az ő szakmáját és közös vállalkozást indítani, a gond, hogy eddig az önsajnálatban úsztam és valahogy teljesen belefáradtam mindenbe (nem tett jót, hogy diplomával külföldön kellett wc-t sikálnom minden napi főnöki megaláztatások közepette).

Mindenesetre nem hiszem, hogy akkora szörnyeteg lennék, hogy ezt kelljen rám mondani. Keresztanyámat mindig is tiszteltem, keresztapám szinte a második apám volt (ő nem volt jelen ebben a történetben), borzasztóan esett, amit hallottam. Hogy a saját anyám még helyeselt az elmondottakra, az főleg. Nem szóltam anyámnak, hogy mindent hallottam, de ezek után nem tervezek nagyon jópofizni vele. Mindig is a húgommal kivételezett, de hogy ilyeneket mondanak a hátam mögött, ez sok.

A párom mellettem áll, szerinte ők a rosszindulatúak és bennük van a hiba. De én összezavarodtam, kicsit úgy érzem, már senki nincs mellettem, mivel a párom családjával is viharos a kapcsolatom (nem nyíltan, de pl az apja folyton beszólogat nekem, szerintem utál engem és az anyja is csak azért tűr meg, mert tudja, hogy kénytelen). Hozzáteszem, náluk is érzem azt, hogy a tágabb család (akikkel évente 1x találkozom, akkor is próbálok kedves és pozitív lenni), ők is furcsán néznek rám, szerintem a párom apja nekik is telebeszélte a fejüket, ahogy anyám keresztanyámét gyerekkorunkban (mindig engem szidott neki, a húgomat meg istenítette). Nem értem, én mindenkivel normálisan viselkedem, nem szólok be, nem bunkózom, segítek, ha tudok, mégis ezt kapom. Ilyen kemény mérlegre állításokat a keresztanyámtól meg anyámtól és folytonos kritikát, beszólogatást az apósjelölttől.

Ti ezek után tartanátok a kapcsolatot ezekkel az emberekkel? Érthető, ha ezek után nem vagyok rájuk kiváncsi?