Úgy érzem, sosem fogok felnőni "úgy igazán". Hogyan "nőhetnék fel" az alábbi körülményekkel?

Az idézőjel azért szükségeltetik, mert személyiségre értem nem fizikailag.

Abba az érdekes helyzetbe kerültem, hogy kicsit olyan, mintha a világ megállt volna. Kicsit olyan, mintha még mindig 17 évesnek kezelne a családom. Ami mondjuk még jogos, mivel idén májusig még tanulok, de vannak aggasztó jelek.

Az egyik, hogy máig megmaradt az a szokás, hogy telefonálok, mikor hazafelé jövök és felszálltam a buszra.

Szinte semmit nem hagynak, hogy én intézzem, illetve ha mégis akkor azt végig követik. És mindig úgy vagyok kezelve, hogy "na biztos elrontja"... (Ez inkább fizikai munkáknál van a ház körül)

Na jó, nem dumálok össze-vissza, inkább kimondok amit valójában akartam, csak nem tudtam.

Tartok attól, hogy örökre anyámmal fogok élni. Nem tartom ezt normálisnak, ahogy ő sem, mindig mondja, hogy majd elkötöltözöm akkor így meg úgy, ahogy én is mondom, de úgy érzem, hogy sosem fog sor kerülni rá. Kimondom: Félek a magánynak attól a fajtájától, ami rám vár, ha egyszer mégis elköltözöm. Egy ideig biztosan vicces Mr.Bean/Jon Arbuckle módon élni, de hosszabb távon őrjítő. És sajnos nem úgy néz ki, hogy lesz bárkim is. Volt már kapcsolatom, jó is volt, de nem tudom elképzelni, hogy van még olyan nő, aki el tud viselni, akivel lehet még ismerkedni úgy "lassan", kicsit esetlenül, szinte mindenhol elvárt a "keménykedés", és "gyorsan a tárgyra térés" (különösen tőlünk srácoktól várják ezt el) és semmi izgalmas várakozás, semmi mélyebb dolog, csak primitív és gyors randik és minél előbb szex. Nekem ez túl gyors.

Saját házra nem nagyon lesz pénzem, az albéret egyedül nem megfizethető (kapcsolatban még igen, mert 50-50%ra csökken a teherviselés).

De még akkor is, ha elköltözöm, akkor sem tudom mi lesz. El kellene szakadni, de nem tudom, hogyan. Ha jobban belegondolok anyám és nagybátyám sem szakadtak el sosem, most is egy olyan házban élünk amit nagyapám vett, nagybátyám pedig minden nap nagyanyámnál ebédel és ha nem jelentzik pár óráig, akkor nagyanayám képs a munkahelyére is betelefonáni. Én ezt nem hagynám, de aanyám se tenne ilyet.

Valahogy nem szeretnék "anyuka kisfia" lenni és igzából anyám se szeretné. De nincs perspektívám. Ismerkedni sem tudom, mert mindig el kell mondjm, hogy hova megyek. És igazából félnék mikor egyszerre lennének jelen anyám meg a "barátnőm", akkor hogyan is viselkedjek, ki mellé álljak? Utálok vitatkozni vagy másokat megsérteni.

Bocsánat, ha értheteten káosz amit írtam. Privátban szívesen válaszolok, "belekérdezős" dolgokra.