Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Követelhet tőlem pénzt az apám?

Követelhet tőlem pénzt az apám?

Figyelt kérdés

A helyzet az, hogy most költöztem el albérletbe otthonról, hogy elkezdjem felnőtt életemet élni. Teljesen önerőből, nulla szülői segítséggel, sőt, inkább hatalmas szülői ellenállás közepette.

A havi nettó keresetem 206 ezer forint. Ebből most 50.000 Ft albérleti díjat fogok fizetni plusz a rezsi 50%-át. Tehát könnyen kiszámítható, hogy nem fogok dúskálni a pénzben.

És most jön a lényeg! Annó gyerekkoromban a szüleim a lakásunkat a nevemre íratták, hogy miért, fogalmam sincs, gyerek voltam. Maguknak pedig holtig tartó haszonélvezeti jogot alapítottak rajta 50-50%-ban. Így éltünk több, mint 10 éve... én, amióta dolgozom, fizettem a rezsi rám eső részét, tehát harmadolódott a rezsi. Most, hogy elköltözöm otthonról, hogy önálló életet kezdjek élni, a szüleim ugye továbbra is otthon maradnak a lakásban, és feleződik a rezsi (ami ugye eddig harmadolódott).

Sajnos emiatt apám hatalmas nagy hisztit levágott, hogy hogy merek én elköltözni, merthogy ők így nem fognak tudni megélni, ha csak feleződik a rezsi! Anyukám sem örül neki, viszont vele alapvetően jó a kapcsolatom, apámmal pedig nem, sőt, nagyon-nagyon rossz. Hozzáteszem, 30 éves múltam már.

Na, most kanyarodnèk vissza a kérdés első feléhez: anyukám FOLYAMATOSAN azzal stresszel, amióta költözködöm, hogy "nehogy apád keresztbe tegyen valahogy", meg hogy "remélem, hogy apád nem fog keresztbe tenni", megkérdeztem, hogy mégis hogy??? Mire gondol?

És akkor hozta fel példának, hogy ha nem tud fizetni, vagy nem akar a lakásban maradni, akkor követelheti tőlem a haszonélvezeti jog megváltását!! Én ezen teljesen ki vagyok akadva, hiszen én nem tehetek róla, hogy a lakás az én nevemen van, és ők saját maguknak holtig tartó haszonélvezeti jogot alapítottak rá, gyerek voltam!! Ráadásul ők laknak benne, nem én, nekem bőven elég lesz a saját bérleti díjamat és a rezsimet kifizetem. Utána néztem, hogy ha ilyennel akarna nekem keresztbe tenni az apám, akkor 5-9 millió Ft közötti összeget kellene neki kifizetem (a lakás forgalmi erteketol függően), amit nem tudok!!


Tehet velem ilyet az apám, vagy anyám csak rèmisztget?



2019. aug. 31. 18:01
1 2 3 4
 11/38 anonim ***** válasza:
98%
Írasd át a nevükre az összes közüzemi számlát. Arra nincs jogalapja az apádnak, hogy akár egy forintot is számon kérjen rajtad.
2019. aug. 31. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/38 A kérdező kommentje:

Ja, mert hogy anyukám nevén vannak a közművek, s eddig úgy ment, hogy szólt, hogy megjött pl. a villanyszámla, és elharmadoltuk. Na, most ez fog elvileg feleződni, tehát több pénzt kell majd elkèrnie rá apamtol. Aki ugye ezen kiakadt, így biztos vagyok benne, hogy nem fog több pénzt beleadni, "mert én tehetek róla", nem ő.


Erre az esetre mondtam anyukámnak, hogy inkább csendben szóljon nekem, és akkor adok, amennyit tudok (nem sokat), de inkább, mint hogy ölre menjenek (nekik is nagyon rossz a kapcsolatuk), vagy hogy ne legyen befizetve egy számla.

2019. aug. 31. 18:27
 13/38 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen, egy kicsit megnyugtattatok.


Mivel, mint említettem, nagyon rossz a kapcsolatunk az apámmal, így én már semmi mást nem szeretnèk, csak békében élni nélküle végre.

2019. aug. 31. 18:33
 14/38 anonim ***** válasza:
99%
Átalányt fizetnek? Ha nem, akkor a rezsi is csökkeni, fog, mivel a kütyüid nem vesznek fel áramot, nem fogyasztasz vizet, nem kell mosni rád. Ők meg majd nem pazarolják a vizet, az áramot stb, kicsit húzzák meg magukat. Apád igen buta :/ mivel ketten maradnak a lakásban, ketten fogyasztanak minden rezsit, ezért ketten is fizetik.
2019. aug. 31. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/38 anonim ***** válasza:
1%

"A helyzet az, hogy most költöztem el albérletbe otthonról, hogy elkezdjem felnőtt életemet élni.... nulla szülői segítséggel"

" 30 éves múltam már."


Tehát eddig -30 valahány évesen is- a szüleid nyakán élősködtél.

A "szemét apádtól" nem volt elég, hogy a nevedre íratta a saját házukat,

de ezen felül még az albérletedet sem volt hajlandó finanszírozni.


Micsoda szülők vannak.

Lehet lepontozni.

2019. aug. 31. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/38 anonim ***** válasza:
97%
Azt nem nagyon értem, hogy miért ne tudnák kifizetni a rezsit ketten? Eddig 3an fizettetek, hárman is használtatok minden. Most ketten használnak és fizetnek, így a rezsi is csökken. Nem kell senkit eltartaniuk ezután sem, csak magukat.
2019. aug. 31. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/38 anonim ***** válasza:
87%

En azt nem ertem, hogy 30 eves korodra hogyan lettel ilyen anyamasszony katonaja (akkor is ha no vagy), hogyan lehetseges hogy ilyen nyomorult erzelmi (es amugy anyagi) zsarolasnak kepes lennel engedni egy pillanatig is.


Apad fel, hogy elveszti az ingyencseledet, az ingyenpenzt, es neki kell a tovabbiakban finanszirozni az eletuket. Nyomorult, sz*r ember kelt a sajat gyerekeben ilyen modon lelkiismeret-furdalast. A legjobb, ha egyenesen megmondod neki, hogy a lakas a te tulajdonod, de mivel ok laknak benne, a rezsit mostantol ok fizetik es csakis ok, te kulonkoltozol, megpedig pontosan azert, hogy ezeket musorokat ne kelljen tobbet hallgatnod. Nyugodj meg, nem tud 'keresztbe tenni', ha a lakast rad iratni annak idejen volt esze a jo eg tudja milyen okbol, most legyen esze fenntartani is.


Igen, anyukadnak nehez lesz, de azt a harcot vivja meg o.

2019. aug. 31. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/38 anonim ***** válasza:
47%

Létezik a haszonélvezet megváltása pénzben. Azt nem tudom, hogy a haszonélvező követelheti-e a haszonélvezet megszüntetését, hiszen általában a tulajdonos szokta ezt kérni, és ha a haszonélvező nem hajlandó ingyen lemondó nyilatkozatot tenni, akkor pénzbeli megváltást ajánl fel. Itt lejjebb olvashatod az ezzel kapcsolatos részleteket. DE: ha megváltod a haszonélvezetet a lakáson (ekkor értelem szerűen mindkettőt megváltod, hiszen bolond lennél úgy kifizetni milliókat, hogy az egyik szülő haszonélvezete rajta marad. Szóval megváltod a szüleid haszonélvezetét, amit megtehetsz úgy, hogy hitelt veszel fel a tulajdonodra. Ezt követően a szüleidet elküldöd a híd alá, ugyanis semmilyen jogcímük nem marad a lakásban tartózkodásra. (Apád fenyegetőzése önmagára nézve a legnagyobb fenyegetés! Igaz, lesz egy-két-öt millájuk, ez saját lakásra kevés, úgyhogy kb. öt évig elég az albérletre, aztán mehetnek a híd alá. Te meg szépen felmondod az albérletet, beköltözöl, esetleg szobatársat fogadsz, majd az albérleti díj helyett a jelzálogot fizeted, amit kb. annyi idő alatt letudsz, míg a szüleid húzzák az albérletben a haszonélvezetből kapott díjból. Apának nyugodtan meg lehet mondani, hogy ha megkapja a pénzt, akkor költözik is elfele egyből! Ettől majd befogja a száját és fizeti szépen a rezsit!

Megváltás esetén mennyit kell fizetni a haszonélvezőnek? Mennyi a haszonélvezeti jog értéke?


Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény alapján a vagyoni értékű jog 1 évi értékét tudjuk kiszámítani először, mely nem más, mint a haszonélvezettel terhelt dolognak – a terhekkel nem csökkentett – forgalmi értékének az egyhuszad része. Az egyévi értéket pedig meg kell szorozni annyival, ahány évre alapították a haszonélvezeti jogot határozott idő esetében, mely azonban nem érheti el az egyévi érték 20-szorosát.


A természetes személyek holtig tartó haszonélvezete esetére a törvény eltérően határozza meg a haszonélvezeti jog értékének a maximumát.


A törvény 72. § (2) bekezdése kimondja, hogy a természetes személyek számára kikötött haszonélvezet, használat joga esetén az egyévi mértéknek az alábbi életkor szerinti többszörösét nem haladhatja meg:


– 25 évesnél fiatalabb, az egyévi érték 10-szerese,


– 25-50 éves, az egyévi érték 8-szorosa,


– 51-65 éves, az egyévi érték 6-szorosa,


– 65 évnél idősebb, az egyévi érték 4-szerese.


Ez alapján tehát például:


Az Ingatlant 30 millió forintért szeretné az eladó értékesíteni.


Az Ingatlanon holtig tartó haszonélvezeti joga van egy 55 éves anyukának, aki szeretné, ha a haszonélvezeti jog ellenértékét a Vevő neki utalná.


Ebben az esetben a számítás az alábbi:


30.000.000/20×6=9.000.000, azaz kilencmillió forint illeti meg az édesanyát.


Ha tudjuk hány éves a haszonélvező, akkor fentiek alapján könnyen kiszámíthatjuk, hogy a vételárból hány forint illeti meg a haszonélvezőt.


Mi történik, ha a holtig tartó haszonélvezet több jogosultat illet?


Az illetéktörvény 72. § (2) bekezdésének c) pontja alapján:


Ebben az esetben két dolog lehetséges:


ha a haszonélvezet tartama több egyidejűleg jogosult személy élettartamától függ, de úgy történt a meghatározás, hogy a haszonélvezet megszűnik, ha a jogosultak közül bármelyik meghal- megváltás esetén a haszonélvezet értékénél a legidősebb személy életkora alapján kell kiszámítani azt, hogy mennyi a haszonélvezet értéke.

ha a haszonélvezet akkor szűnik meg, amikor a legutolsó személy meghal, akkor a haszonélvezet értékénél a legfiatalabb ember életkorát kell figyelembe venni és a fenti számítást elvégezni.

Ebben az esetben a megváltáskor ki mennyit kap?


A kapott összeget az egyes haszonélvezők között olyan arányban kell megosztani, mint amilyen arányt az életkoruk szerint számított vagyoni értékű jog értéke ezek együttes értékében képvisel."

2019. aug. 31. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/38 anonim ***** válasza:
93%

#15

A kérdező nem irt olyant,hogy a szülei nyakán élősködött volna,sőtő is fizette a számlák ráeső részét.És most épp azzal van a baj,hogy a szülei ketten kell fizessék.

Ja,és nem ő kérte,hogy ráirassák a lakást.

2019. aug. 31. 19:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/38 anonim ***** válasza:
61%

Nem tehet ilyet, de talán ha gond lesz, a legegyszerűbb, ha oda ajándékozod a házat mondjuk anyukádnak. Ez ingyenes, csak az ügyvédet kell kifizetni.

Hozzateszem, hogy ezek után nem erőltetném a kapcsolatot a helyedben apukaddal. Undorító, hogy mit csinál. Teljesen természetes, hogy külön akarsz élni. Felnőtt ember, oldja meg, ne a gyerekén élősködjön.

2019. aug. 31. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!