Sosem fogok tudni igazán megbocsájtani anyának? Ez normális dolog?

Én többynire annak tudok megbocsátani, akinek jó oka volt azt tenni, amit tett. Jelen esetben anyádnak semmi oka nem volt bántani téged, ami szerintem megbocsáthatatlan, pláne egy édesanyától. Szerintem igazán ezt sosem lehet megbocsátani, maximum félretenni az érzelmeket egy időre. Teljesen normális, hogy így érzünk azokkal szemben, akik kezet emeltek ránk. Nem véletlenül próbálja az emberiség mindenféle törvénnyel tiltani a testi erőszakot. Nagyon mély lelki sebeket okoz.

Kíváncsi lennék, anyádból mi váltotta ki ezeket az indulatokat? Nem szeretett volna szülni, és véletlenül esett teherbe? Vagy őt is így nevelték?

Sajnálom hogy ezeket kellett átélned. A kérdés az, hogy most milyen a kapcsolatotok? Változott-e az anyukád? Érti-e hogy rosszat tett?

Ha kell fordulj szakemberhez segítségért, nem kell szégyenkezned. Akár mindketten elmehettek kezelésre ha te nem tudod vele megbeszélni. Nagyon tudja befolyásolni az ember önértékelését ha ok nélkül bántották. Arra is kell gondolnod hogy milyen kihatással lehet ez a párkapcsolataidra vagy a saját gyerekeddel való viszonyra. Jobb volna idejében tisztába tenni az érzéseidet. Aztán ha lesz gyereked pl hogy engednéd találkozni anyukáddal, arról nem is beszélve hogy ha mondjuk egyedül kellene hagynod őket, sosem lennél nyugodt hogy mit tesz az unokájával...

Van egy könyv, egy amerikai pszichológus írta jó régen, de minden pszichoterapeuta könyvespolcán kötelező elem a mai napig, ez a MÉRGEZŐ SZÜLŐK. Ma is kapható, kb. minden második évben újranyomják. Nagyon ajánlom, biztos sokat segítene a saját érzéseid megértésében. Az előfordulhat, hogy utána még dühösebb leszel anyádra, de ez nem baj. Sőt!

Az írója ugyanis azt vallja a megbocsátásról, hogy eleinte ő is azt gondolta, hogy szükséges, aztán viszont rájött, hogy egyenesen hátráltatja a tényleges problémamegoldást. Mert ha az ember csak úgy "elengedi" a dolgokat, "megbocsát", onnantól az igazságtalanságok emlékei nem hozzák őt lázba, vagyis nem ébrednek érzelmek.

Márpedig a valós orvosság az érzelmek feldolgozása, a megbocsátás pedig sokszor csak menekülési útvonal az áldozatnak, azaz a problémát lenyomja a tudatalattijába, "szőnyeg alá söpri" és onnantól képtelenség dolgozni vele. A dolgozás pedig azt jelenti, hogy a pszichológus által segített önismereti úton az ember ráébred arra, hogy tényleg milyen genyák voltak a szülei, mennyi törést okoztak, hogy visszaéltek a helyzetükkel, milyen igazságtalanok voltak stb. Ezáltal napvilágra kerülnek a jelenkori blokkok gyökerei, az érzések eredetei. És ezzel együtt - anélkül, hogy az ember bármit is tenne - elkezdenek elhalványulni, úgymond "helyükre kerülnek". Az agy felfogja, hogy amit egy kiszolgáltatott kisgyerekként normális volt érezni, azt már nem kell érezni felnőttként. Így működik a vezetett önismeret. Az ember sajna önmagát nem húzhatja ki ebből az ördögi körből a saját fülénél fogva, kell egy külső, professzionális segítség hozzá. Az viszont nagyon működik. És csakis egy ilyen több éves önismereti meló után "engedheti meg magának" az ember, hogy esetlegesen megbocsát, de még ekkor sem elvárás, hogy megtegye.