Ti szoktatok anyukatokkal mindenről beszélni? Ha mi nem arról ki tehet?

A lányom most jár nyolcadikba. Annyira kamasz, hogy már fáj. Míg nem kamaszodott rengeteget beszélgettünk. Most szinte semmit nem mond hiába kérdezem, de vitánál a fejemhez vágja, hogy nem beszélgetek vele. Nagyon nehéz ez. Faggatni nem akarom. Magától nem mondja. Akkor???

Pedig alapvetően bizalmas a kapcsolatunk.

Érdekes, hogy a barátnője szerelmi drámájáról részletesen beszámol, de önmagáról nem.

Nem tudom ki a hibás, van e egyáltalán hibás.

Rohadt nehéz szülőnek lenni. A kamaszkor katasztrófa. A fiammal már végigcsináltam, de a lányommal nehezebb.

Mi anyummal azóta nyíltunk meg egymásnak, amióta elköltöztem. Előtte rettenetes volt élni vele, semmit nem akartunk egymás orrára kötni. Most pedig napi legalább negyed órákat elcsacsogunk mindenről. Szerintem a hiányérzet az oka. Akármennyire utáltuk egymást együtt lakva, azért volt ott szeretet és kötődés is, és ez a távolság miatt kibukott. Nem mondom, hogy telefonban sose veszekszünk és egyetértünk mindenben, de jóval türelmesebbek vagyunk egymással.

Szerintem ez nálatok is idővel így lesz :)