Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Van értelme elmondani a...

Van értelme elmondani a gyerekünknek, hogy van két féltestvére?

Figyelt kérdés
Az a baj, hogy sose beszéltünk róla, egyszerűen nem volt téma. A férjem exe nagyon rondán viselkedett, eltiltotta a gyerekeket az apjuktól, és még ellene is nevelte őket. Sikeres munkát végzett, a gyerekek hallani sem akarnak az apjukról, ő pedig feladta, elengedte őket, elfogadta, hogy ők így akarják. Új családot alapított, velem. A gyerekei felnőtt korukban sem keresték, állítólag már unokák is vannak, de nincs érdeklődés egymás iránt. Közben a közös gyerekünk is felnőtt, és fogalmam sincs, hogy tudja, vagy nem tudja (kisvárosban élünk) érdemes-e foglalkozni ezzel a témával, kapcsolat úgysem lesz köztük. Én igazából nem is beszélnék erről vele, mert nem látom értelmét, de az aggaszt, hogy ha véletlenül megtudja, vajon hogy fogja fogadni? Érdemes ezen rágódni, vagy kezeljük továbbra is úgy, hogy ők nem léteznek számunkra.
2020. febr. 27. 16:01
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
99%
Elmondani már korábban el kellett volna, de ugye ez már veszett fejsze nyele. Mondjatok el nekik, mert ha mástól tudják meg akkor jogosan teszik fel a kérdést vajon meg mit titkoltok előlük?
2020. febr. 27. 16:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:
100%
Rég el kellett volna mondani.... Már eléggé késő van. De még mindig jobba, ha most tudja még, mint majd a hagyatéki tárgyaláson....
2020. febr. 27. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim ***** válasza:
100%
Inkább most tudja meg, bár már el kellett volna mondani neki. Joga van tudni.
2020. febr. 27. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim ***** válasza:
93%
Mindenképpen el kellene mondani.
2020. febr. 27. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem mondjátok el, mielőtt megtudja máshonnan, és sose bocsátja meg, hogy elhallgattátok előle.
2020. febr. 27. 18:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 anonim ***** válasza:
53%
A féltestvérekről joga van tudni, de jó lenne valahogy máshogy tálalni neki, mert az jó nagy csalódás lesz, hogy az apja ahelyett, hogy harcolna a gyerekeiért, inkább csinál másikat :/
2020. febr. 27. 18:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim ***** válasza:
69%

A férjed dolga lett volna elmondani, és most is rá kéne ezt bíznod.

Ha én a férjed helyében lettem volna, az első pillanattól elmondtam volna neki mindent. Azt is, hogy vannak féltestvérei, és azt is, hogy miért nem találkoznak velünk.


Amúgy.... eltiltotta az ex a gyerekeket az apjuktól.... hát persze. A láthatást bíróságon is kikényszerítheti a külön élő szülő! Persze csak ha fontos neki a gyereke.

2020. febr. 27. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 anonim ***** válasza:
100%
El kell mondani neki mert ha mástól tudja meg akkor rád haragszik meg. Így is megkérdi mért nem szóltatok előbb. Ha meg sejti, hogy van testvére akkor lehet, hogy ő fogja keresni.
2020. febr. 28. 05:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 anonim ***** válasza:
100%
Persze,tudniuk kell róla.
2020. febr. 28. 10:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 anonim ***** válasza:
75%

Goldmund !


Valóban, hivatalosan kikényszeríthető. De biztos hogy kell? Biztos hogy van értelme?

Képzeld el a következő helyzetet: Anyuka és apuka elválik akármiért, de anyuka ezt nem tudja megemészteni, hát bosszút all. Meghozza a szamara legegyszerubb modon, a gyerekeken keresztül. Egy pár jó helyen és időben elejtett apa nem ér ra/apát nem érdekli/apának nincs ideje/apa megígérte, stb dologgal szépen be lehet ám etetni a gyereket. Plusz ott van meg az anya egyedül van ha elmész apához/anyának nincs senkije csak te/anya nem szereted anyát ha elmész mondóka is. Hidd el, nem mindig az apa a hibás, ha nincs láthatás.

2020. febr. 28. 10:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!