Akinek már nincsenek vagy meghaltak a szülei, pár kérdés?

Látom, hogy bő egy éve írtad ezt, de most pont ilyesmi témát" kerestem, ahogy filóztam.. Meg hátha nézed még, vagy nem:)

Esetemben 6 évesen halt meg az egyik, és eztán tini koromban halt meg a másik szülő.

Nehezen viseltem/viselem még ma is, és az idő csak felerősíti a hiányukat.

Valahogy azt éreztem mindig, amellett, hogy fáj a hiányuk, hogy ez egy örök "hátrány" marad az életemben több szempontból is. Eddigi példa többek között, hogy mivel senki sem pótolta őket, gyerekként "egyedül" felnőni, nem mindig a helyes úton tartotta az embert, több volt a hibázási lehetőség, így lett is több rossz döntés, amit felnőttebb fejjel nem tettem volna meg.

Másrészt pedig, amit írtál, hogy bizonyos mértékben kívülálló' leszel szerintem mindig szocializációs szempontból. Csak pár kommentet olvastam el, melyekkel nincs baj, de ezekből is látszik, hogy csak az érti igazán, hogy ez mit jelent, aki átélte gyermekként.

Nehezebb minden. Nehéz számodra egy olyan nap is, amikor igazából nem vagy letört, hanem vidám, de mégis, amit olyanokkal töltesz, akiket nem ért gyerekkori trauma. Ahogy mesélik neked, hogy "jaj, anyám/apám ilyen, meg olyan", órákig papolt nekem, meg félretettem a telefont, míg beszélt, mert már fárasztott... Stb... " Meg a sok-sok dolog: a leválás, amit te nem élhettél át, azt sem tudod, mi az stbstb

Meg mikor idősebb embertől hallod, hogy még él nemcsak az anyja, hanem a nagyanyja is.

Egyfajta örökös rémült döbbenet ez, ami rögzült bennem. Az ijedtség is talán mindig mélyen, de maradt, abból a szempontból, hogy bennünk mindig, minden percben, max. fojtás alatt, ott bújkál valahol annak a tudata, hogy a halál bármikor hirtelen semmivé tehet bármit nem természetes módon, hanem derült égből villámcsapásként.

Nem beszélve a szeretetéhségről.

Igen, k. Rva nehéz. Mondjuk még nem vagyok családos, nem tudom, milyen lehet gyerekes anyaként léteznem, hogy vajon enyhülnek-e a rossz érzések, mint hiány, kivülállás érzése, magány érzése, meg a sok nehézség.

Én is nagy családot szeretnék. Ez közös bennünk, mint szerintem mindenkinél, akivel ez történt. Felértékelődnek bennünk olyan dolgok, amiket mások talán kicsit természetesebbnek vesznek. És túl érzékenyek leszünk.

Azért az jó lehet, hogy van egy társad, akivel tudsz azonos nyelven beszélni erről. Ez valamelyest a túl korán elvesztett biztonságod is enyhíti.