Mit szóltak a szüleitek, amikor a 20-as éveitek elején közöltétek, hogy albérletbe költöztök a párotokkal? (Illetve, hogyan mondtátok ezt el?)

Engem 18 évesen szó szerint kidobtak a szüleim, hogy ők márpedig nem tartanak el. Így nem kellett semmit közölnö velük. Elköltöztem, egy kis szobát béreltem, és dolgoztam 12 órákat minden nap, hogy lakást tudjak bérelni.

AKkor megfogadtam, hogy ha egyszer gyerekem lesz, én sosem dobom ki. Fiam lett. Amikor a fiam 24 évesen úgy döntött, hogy költözni akar, én támogattam. Bár hozzátettem, hogyha úgy érzi, hogy nem jól alakulnak a dolgai, a szobája mindig megvan, bármikor hazajöhet. Én úgy vagyok vele, hogy sem idő előtt kidobni, sem a végtelenségig magunkhoz láncolni nem szabad a gyereket. Ha egy gyerek aki felnőtt lesz, úgy dönt, hogy a saját lábára áll, akkor hagyni kell.

Abban igazad/igazatok van, hogy jobb külön költözni, föleg, ha kisebb lakásról van szó. (Eleve sosem költöznék be az anyóshoz, mert abból nem sül ki jó dolog)

A helyedben nem bonyolítanám túl a dolgot, kerestek lakást magatoknak, és költözés elött egy-két nappal bejelented/bejelentitek, hogy mentek.

Mivel undok szar szülők, ezért örültek, hogy „elmegy az élősködő”... 🤷‍♂️ nem tudom hova tenni az ilyet, meg hogy mire gondoltak mikor gyereket vállaltak. Főleg hogy egyetem mellett dolgozgattam a saját dolgaim megvételéhez, abból vettem ruhát, telefont, hobbidolgokat. Amúgy felső-középosztálybeliek, tehát semmi pénzügyi terhet nem jelentettem számukra soha. Sőt, azóta többet utalnak, mint amennyibe valaha is kerülhettem nekik otthon lakva 😃

Nem tudom eldönteni, hogy amúgy szeretnek, vagy csak nem szeretnék, hogy hazamenjek 😄