Elvárod valamilyen szinten a felnőtt gyerekedtől hogy ezeket megtegye? Megvegye?

Én még nem vagyok szülő, de remélem, nem baj, ha hozzászólok.

Szerintem ez a szülő személyiségétől függ, ill. hogy mit neveltek bele otthon, vagy milyen közösségen szocializálódott gyerek-, illetve felnőttkorában.

Nekem olyan típusú szüleim vannak, akik hangoztatják, hogy nekik nem kell semmi, de ha nem olyan értékben kapnak ajándékot, akkor látványosan húzzák a szájukat meg panaszkodnak (nem szemtől szembe persze, csak eljut azért családon belül hozzánk, rosszabb esetben az ajándékozóhoz, ha nem közeli családtag). Egy olyan példa volt, amikor előbb kibukott... akkoriban egyetemista voltam, fizetés nélküli gyakorlaton, és havi 30.000 Ft ösztöndíjból gazdálkodtam (otthon éltem amúgy, nem kellett bérleti díjat fizetnem), abból fizettem a bérletemet, telefonszámlámat, fogamzásgátlót, meg ajándékokat is, napközbeni étkezéseket (ha nem akartam pl. éhen pusztulni olyan napokon, amikor reggeli után olyan volt az órarendem, hogy csak estére értem haza "ebédelni")... meg persze a szórakozás, ruhák is ebből mentek.

Szépen beosztottam a pénzemet, apukám születésnapjára is vettem egy parfümöt (minőségit és eredetit, de kifogtam jó áron) jó korán, és maradt még magamra is, vettem egy szemhéjpúder-palettát meg egy rúzst az adott hónapban a fentmaradt összegből.

Egy héttel apám névnapja előtt anyám odaáll elém, hogy leszek szíves 30e Ft-ot leszurkolni neki, mert úgy döntöttek öcsémmel, hogy laptopot vesznek apámnak közösen... mondtam neki, hogy jelenleg annyi pénzem nincs, meg már vettem ajándékot, el is magyaráztam, hogy az időbeosztásom mellett tényleg havi 30e-ből gazdálkodom, nem tudok félretenni ennyit. Max. következő hónapokban, ha nagyon azt akarják, törlesztésben odaadom azt a 30e-t...

és akkor kikutatta a blokkot a kukából, és leüvöltötte a fejem, hogy én mekkora sz...gó vagyok, hogy apámra csak 5e Ft-ot szánok ilyen jeles alkalomra, és persze szemhéjpúderre meg rúzsra azért van pénz... azzal együtt sem lett volna meg a 30e Ft, de az nem érdekelte. Merthogy az XY barátnőm az anyjának Kindle e-könyvolvasót vett... persze, ha kap havi 100e Ft zsebpénzt a szüleitől az ösztöndíján felül, a szülei által vett lakásba albérlőket szerez, és tőlük is szed be pénzt, és mellette az egyetemen is dolgozik pénzért, úgy egy kicsit könnyebb összehozni.

Na, azóta figyelek arra, hogy megkérdezzem, ki mit szeretne ünnepekre, szólok előre, hogyha közös ajándékot akarnak adni, akkor IDŐBEN SZÓLJANAK, és egy 10-15e Ft-ot mindenképpen szánok az ajándékukra, akkor is, ha olcsóbban meg tudnám úszni, mert nem akarok még egy ilyen balhét. Mert még mindig játsszák ezt a "jaj, hát nekünk nem kell semmi" komédiát.

Vannak olyan ismerőseim, akik viszont nyíltan elvárják. "A családunkban már régóta az a szokás, hogy a gyerek kényezteti a szülőt", "Én x évig eltartottam, most már ő tartson el engem", "Az XY munkatársam tabletet vett az anyjának, milyen ciki lenne, ha az enyém csak egy könyvet adna"... és ezt nem feltétlenól rosszból írom, nem kifejezetten rosszindulató ezeknek a szülőknek a többsége, csak ebben szocializálódott. Egyik legjobb barátnőm családjában pl. szokás volt az, hogyha vmelyikük külföldre megy, akkor kifejezetten drága, minőségi majdhogynem luxuscuccokat visz ajándékba a többieknek. Komolyan 14 éves korában a zsebpénzéből, amikor Franciaországba ment táborral, luxusparfümöket vitt haza a szüleinek meg drága sajtokat... és ez neki tök természetes volt. Pedig nem is voltak kifejezetten sznobok. Szülők amúgy ugyanúgy, ugyanezt tették. És amikor a szüleim mentek Franciaországba, akkor nekem is magyarázták, hogy jaj, majd biztos kapok parfümöt, mert az úgy szokás... pedig tudtam, hogy a szüleim nem fognak nekem ilyen drága dolgot hozni onnét, és nem is vártam volna el.

Az megint más kérdés, hogy sokan akkor is elvárják, ha látják, hogy a gyerekük nincs olyan jól eleresztve a mai magyar munkaerőpiacon, mint ők voltak, és elvárnák, hogy a gyerekük saját magától vonjon meg bármit, ami egy kicsit jobbá teheti az életét, csak azért, hogy a családban ne "gagyi" dolgokat ajándékozzon az illető.

Aztán vannak azok is, akiknek a szándék a fontos, és nem a márka vagy az árcetli... és jobban örülnek annak, ha összejönnek sztorizgatni ünnepeken, adnak csokit-bort-házi készítésű sütit/lekvárt, teát, kávét, virágot, egyéb apróságokat, és annak, ha a gyerekük nem szenved hiányt semmiben.

Én az utóbbi típushoz tartozom. Azt szeretem meg csúnya szóval mondva elvárom, hogy azért az ajándékozó igyekezzen olyasmit adni, amiről tudja, hogy szeretem / hasznát veszem, ha meg nem tud olyasmit, akkor inkább adjon utalványt... mint pl. kávés csokit, amikor kb. mindenkinek első találkozáskor elmondom kb., hogy ki nem állhatom a kávét.

Az is megint más kérdés, hogyha meg a gyerek akarja elkényeztetni a szülőt, meg így akarja kimutatni a háláját... szíve joga. És a szülőt sem hibáztatom, ha elfogadja, kiv. ha kiköveteli meg gyerekesen hisztizik, ha vmit nem kap meg.

Végül nem adtam, mert elkezdtek balhézni, hogy nekik most azonnal kell... és akkor mondtam, hogy én akkor meg nem fogok belefizetni, mert nem időben szóltak, és már megvettem, és ne beszéljenek bele, hogy mire költöm a saját magam által megkeresett pénzt.

A fogamzásgátlót azért én vettem, mert a párom úgyis elég sok mindent fizetett a kapcsolatban (ő már dolgozott, így ha elmentünk vhova mi ketten, ált. ő fizetett, a nyaralást is), ezt már nem akartam rá terhelni. Ez a saját döntésem volt. Valszeg ha megkértem volna, kifizettem volna, de golddigger sem akartam lenni.