Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Annyira kikészít már anyám...

Annyira kikészít már anyám viselkedése?

Figyelt kérdés

Anyám állandóan egyik kapcsoltbol a másikba lépett mindig is. Kis korom óta ezt élem át mellette. Egyik helyről a másikra költözés, iskola váltás. Egy teljesen más városba új emberek között, az éppen aktuális pasijával. Aminek eddig mindig mindenkivel vége lett. Annyira gyorsan kellett nekem mindenhez alkalmazkodni, és annyi rosszat tapasztaltam ezáltal. A barátnőimet elvesztettem. Az új suliba akkoriban nem tudtam beilleszkendni, ez nagyon komoly zárkózottságot eredményezett nálam. A mai napig is nyomott hagyott bennem ez az egész. Most is valaki mással van együtt, mellette annyira elvesztette önmagát, hogy már azt sem tudom kicsoda. Ő irányítja az egész életét, mindenben rá hallgat. Mióta együtt vannak, alig foglalkozik a gyerekeivel. Az meg a másik hogy olyan csúnyán beszél rólunk a csávója hogy néha meglepődök, hogy ilyeneket képes Meg engedni. Érdekes hogy mikor joba vannak le se szar, mikor veszekednek akkor jön hozzám panaszkodni. Már hónapok óta azt hallom hogy milyen csúnyán beszél vele, hogy nem tudja el fogadni őt, többször is elmondta neki a pasija hogy nem ilyennek képzelte el, hogy csalódott benne hogy anyám milyen egy senki magyarán. Es meg ennek ellenére is együtt vannak. Már más nem is jár a fejében csak ő, másról beszélni sem tud. Depressziós és szenved. Es ezt végig kell néznünk a húgommal. Hiába látom el tanácsokkal, hiába mondom el a véleményem. Pár nap múlva már beszélnek. Aztan újra úgy beszél vele mint egy ronggyal.

Mit csináljak már kezd kikészíteni. Nagyon unom már azt a helyzetet amibe vagyok evek óta.


2021. jan. 28. 21:53
 1/9 Savlekotő ***** válasza:
94%
Mióta együtt vannak, alig foglalkozik a gyerekeivel. Szerintem mióta a világon vagytok így van. Ide vezet ha a n ija fontosabb egy nőnek,plussz instabil és társfüggő. A 20 adikkal sem fog neki menni,de ti rámentek.. Hány évesek vagytok?
2021. jan. 28. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:
En 19 a húgom 11
2021. jan. 28. 21:59
 3/9 Savlekotő ***** válasza:
80%

Munka,megfelelő albérlet,és próbálj a húgod gyámja lenni,lehet kérvényezni,menj be a gyámügyre,ez a közeg nem jó egy 11 évesnek. Anyádat meg nem nevezném anyának.

70F

2021. jan. 28. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
100%

Azert ha ennyi csavo paterolta mar ki anyadat, akkor nala van a problema, bar tudom gyerekkent jobb masokat hibaztatni. Emellett tarsfuggo is az anyad sajnos.

Semmit nem tudsz tenni. Semmit. Dolgozol suli helyett, es eltunsz otthonrol.

2021. jan. 28. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
54%
Költözz el. A hugodat is vidd, ahogy a 3. Írta. Gyámként. Így még mindig kevesebbet serultok mint ha ez vagy a következő pasi veri vagy molesztálja a húgodat. Más rokonotok nincs?
2021. jan. 29. 08:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
82%
Próbálj családsegítőből kérni segítséget, amit előző írt, én is azt javaslom. Nehéz, nagyon-nagyon nehéz lehet tanulás mellett, de függetlenedni kellene valahogy, mert lelkileg nagyon nem jó ez számodra sem és kistestvéred számára sem.
2021. jan. 29. 08:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
82%

Olyan könnyű azt mondani a kérdezőnek, hogy költözzön el és vegye maga mellé a testvérét, de belegondoltatok, hogy egy 19 évesnek azt javasoljátok, hogy hagyja a tanulást, menjen el dolgozni (érettségivel jó esetben) ÉS tartson el egy 11 éves gyereket (plusz saját magát egy albérletben), aki még nagyon sokáig nem fog tudni segíteni neki anyagilag? Mennyit kéne ahhoz keresnie, hogy ez működjön? Egyedül még kivesz egy szobát, de a tesójával már nem így menne, csak nyomorognának évekig.

Emellett az anyuka is biztosan hagyná, hogy elvigyék mellőle a kisebbet és még tartásdíjat is fizetne utána :D :D Na persze..

Én 19 évesen biztosan elmennék. Munka mellett is lehet tanulni, legalább egy szakmát meg kell szerezni. Ha pedig úgy látja a kérdező egy már kialakult életvezetéssel, hogy e mellé képes lenne (és akarná) magához venni a testvérét és ő is szeretné, akkor oké.

De pucér fenékre, munka és lakhatás nélkül senki nem fogja rábízni a gyereket.

2021. jan. 29. 09:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
100%

Igen, én is így gondolom. Belegondolva egy 19 éves még nem feltétlenül érett meg arra higy egy gyereket eltartson, hazasiessen munka után, albérlet stb. Az anya sem mondaná le a gyerekéről csak úgy. Szóval a "hugodat is vidd" dolog egy vicc.

Kérdező szerintem ha kapsz munkát és elköltözöl igyekezzél minél jobb kapcsolatot tartani majd a testvéreddel. Tudnia kell hogy rád mindig számíthat, és ha balhé van akkor mehet hozzád. Ennyit tudsz tenni.

2021. jan. 29. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
100%

Persze, mert az úgy működik, hogy pucér seggre - értsd nincs lakhatás, munka, vagy éppenhogy - majd neki ítélik a húgát.


Kérdező, TE próbálj munkát keresni, ha van stabil állásod, menj el, és amiben tudod, támogasd a testvéredet. Mást nem tehetsz, mert eltartani nem tudnád, sem megfelelő körülményeket biztosítani neki. Akik ilyen hülyeséget javasolnak, azok nem is tudom, hol élnek, komolyan.

2021. jan. 29. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!