Aki nincs benne az nem értheti?
Nekem kommunikáció hiányos kapcsolatom van a szüleimmel.
És ezt úgy értem hogy apa pl.soha nem kérdezett arról hogy milyen volt a suli,napom,milyen jegyeim vannak általában a legtöbb rendezvény alól ki is húzta magát,van hogy beszélünk egy nap pár szót de akkor sem egy konkrét témáról hanem hogy mi a kaja,valaki hol van meg hasonló,volt olyan is hogy 3napig egymáshoz sem szóltunk de nem azért mert veszekedtünk hanem csak szimplán nem volt mit.
Anyával szintúgy ha beszélek sem a személyes dolgaimról,hanem a jegyekről,kajáról,meg az ilyen nagyon alapvető dolgokról.
Mindenkinek meg van a maga helye,ha én hazaérek a suliból megyek a szobámba.Tesóm egyetem miatt nagyrészt kilóban van ,ha itthon akkor a szobájában,apa a műhelyben vagy a szobájukban tvzik,anya meg vagy a konyhában vagy a nappaliban.
12 éves korom óta nem igazán tudják hogy szerelmi/barátsági téren miken mentem át az internetnek köszönhetően,ők azthiszik hogy egy naiv antiszociális vagyok és igazából különböző "személyiségeim" alakultak ki az évek során.Szerintem azthiszik hogy életképtelen vagyok, sőt megkérem kockáztatni hogy aligha ismernek.
Valójában elővigyázatos vagyok és sokkal többet tudok mint amennyit gondolnak,olyan barátságokat tettem szert (101%osan)amikre élőben soha és a sok barátságból csak egyről tudnak rendesen.
Az hogy kikkel szoktam játszani/beszélni mindennap számukra rejtély,és mielőtt valaki azthiszi hogy drogosok,pedofilok.Nem.Egyaltalan nem,a saját magam biztonsága érdekében is úgy kezdtem minden barátságot hogy én voltam olyan mint egy pedofilnak nevezhető ürge ,se kép az arcomrol,nem szoktam beszélni játék közben, lakhelynek is város van megadva amihez közel lakik hogy véletlenül se tudjanak lenyomozni meg hasonló.
A lényeg hogy nem tudnak rólam semmit,azt se hogy barátom van fél éve ,ő is online de már találkoztam vele,meg 4 másik online barátságommal is.
A barátom beszeretne mutatkozni a szüleimnek de én képtelen vagyok rá.
Soha nem beszéltem szerelemről se a szüleimnek, fel se jött témának.Amikor anyával próbáltam csak úgy hosszan beszélgetni ő maga vallotta be hogy már hagyjam egy kicsit mert már túl sokat beszélek.
Apával meg se próbáltam.
Van testvérem de vele sincs közös témánk vagy veszekedtünk vagy nem szólunk egymáshoz.
Nagyszülőkkel se tudok erről beszélni mert úgyis visszajut,meg ők se tudnak rólam sokat,csak hogy csendes,életképtelen vagyok és általában ha náluk vagyunk akkor is a tesóm jut szóhoz.
Az iskolát megvégképp nem akarom belevinni ezekbe.
És a barátaimat se mert nekik se szoktam beszélni a családokról,mivel nincs mit.
És nem is tudom mi lenne igazából ha mondanám az ofőmnek,szerintem nem hinné el mert amikor "együtt" vagyunk akkor olyan mintha egy normális család lennénk,mindenki azt akarja mutatni és én már előre érzem hogy szalagtuzon meg ballagáson megfogok örülni a színjáték van.
Nem tudom mit csinálhatnék,össze vagyok zavarodva,és egyszerűen képtelen vagyok arra hogy leüljek és mindent kitálaljak,képtelen vagyok a legalapabbnál több beszédre.
nem vagyok hozzászokva.
Valaki járt már így?
Bocsánat hogy hosszú lett.
válasza:
válasza:En is hasonlo csaladban nottem fel, anyam elvan a sajat vilagaban, apam elvan a sajat vilagaban csak ok kozben minden frusztraciojukat egymason vezettek le, iszonyat rosszindulat es gyulolet aradt egymas fele, oltek egymast lelkileg ahogy csak tudtak, le se szartak hogy van 2 gyerekuk akiket fel kellene nevelni vagy ha mar erre nem kepesek akkor azt vegyek figyelembe hogy ettol mennyire serulhetnek azok a gyerekek.
Soha nem tudtam semmit megbeszelni veluk, nem szamithattam rajuk semmiben, ezzel szemben ok neha ugy gondoltak hogy muszaj razuditaniuk minden bajukat egy 12-14 eves gyerekre.
Persze ha neha 1-1 haverom beugrott akkor osszeszedtek magukat es jatszottak a tokeletes csaladot, a haverjaim meg azt gondoltak rolam hogy csak elkenyeztetett halatlan pocs vagyok aki egesz nap csak veri a szamitogep elott.
Nekem annyi szerencsem van hogy legalabb az idosebb testveremmel van valamilyen szintu ertekelheto emberi kapcsolatom, de mostanra mar oszinte, megbizhato barataim nincsenek, parkapcsolatom sose volt.
Szoval a kerdesedre valaszolva nem, ezt a budos eletbe senki nem fogja megerteni.
En megfogadnak az elottem kommentelo tanacsat, marha gyorsan keress egy pszichologust
válasza:3: Nem baj ez nem akadály.
Nyitóra: Jó, jó, de mi van, ha áramszünet van, vagy csak a net szűnik meg?
Neadjisten olyan helyzetbe kerülsz, hogy nem tudsz kommunikálni, pl. kómába esel?...
Akkor nincsenek barátaid, stb.?
válasza:4-es, azt mondanám, ugyanazok a szüleink:((((((((
Nálunk dettó, csak nő vagyok. 80-as években voltam gyerek, és milyen gyakori volt akkor az ilyen "család", te jó ég:(
Amúgy nálunk is, ha jött valaki, akkor bájmosoly, és szüleim voltak a barátságosak, aranyosak, apám még jó fej is.
Azért ahogy most gondolkozom (24 éves lányom van), belegondolok, hogy a szülői házban töltött 25 évem alatt egyetlen egyszer nem kérdezték meg a szüleim, hogy pl. hogy vagyok? Mik a terveim, céljaim? Mi foglalkoztat? Hogy érzek lelkileg? Milyen volt a színdarab, amit láttam tegnap? Mit olvasok most, és tetszik?
Akkor észre sem vettem, mert ebbe születtem bele, de most, felnőtt fejjel huszonéves felnőtt nő anyjaként ez DÖBBENET:((
A lányomnál nagyon kompenzálom ezt, bármit elmondhat, bármikor beszélgethetünk.
Amúgy amikor anyámnak (most 79 éves, és telesen ép még) ezt egyszer mondtam, hogy ugye tudja, milyen szar anya volt, azt mondta, hogy akkoriban ez volt a divat, más családokban sem lelkiztek.
Ami nem igaz, mert a velem egyidős barátnőmnek tüneményes anya-lánya kapcsolata van a 87 éves anyukájával. Azt mondja mindig, hogy azt a sok megértést, törődést, bíztatást, bizalmat, szeretetet, amit ő kapott anyujától, azt kifejezni nem lehet. (Tehát akkoriban sem volt minden szülő érzéketlen gyökér.)
Kérdező: Pszichológus, és majd a saját gyerekednél emlékezzél ezekre.
válasza:Az a baj, hogy értem, hogy mit próbálsz kompenzálni az online világban, de az akkor sem egy igazi világ.
Élőben is tudni kell szocializálódni, különben később odáig sem fogsz eljutni, hogy legyen munkád, mert meg kéne szólalni más emberek előtt és beleállni egy csomó emberi konfliktusba. Ezt online név és arc nélkül elég könnyű megenni, de élőben nem. Látod, te még a barátodat se tudod hazavinni, nem vagy képes élőben beleállni ebbe a konfliktusba.
Ez később az életben ezerszer nehezebb lesz. Sajnálom, mert elég szomorú helyzet, iskola pszichológust kérdezd meg, tud e segíteni.
válasza:Lehet hogy furcsának tűnik, de a gyerekek eltanulhatják a szülőktől bizonyos viselkedésüket. Te pont ezt csinálod szerintem. Nem beszélsz a testvéreddel, nem beszélsz a nagyszüleiddel, nincsenek barátaid a való világban.
Azt hiszed hogy, ők hiszik azt hogy életképtelen vagy, de nem biztos hogy így van. Mi lenne ha mikor pl átmenetek nagyszüleitekhez nem vonulnál a háttérbe hanem te is beszélnél? Nem baj higy a tesód többet beszél. Ez nem azt jelenti hogy neked nem lehetne. Az az érzésem hogy neked is kényelmesebb ha csendben vagy.
Mi lenne ha a testvéreddel is meg próbálná beszélgetni? Egyáltalán nem biztos hogy utál. Sőt lehet hogy ő hiszi azt hogy te nem szeretsz vele lenni.
Próbálj nyitni te nemcsak a szüleid felé hanem a világ felé. Ha a szüleiden nem is lehet javítani mást még lehet hogy érdekelni fognak a dolgaid.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!