Vannak olyanok akik elfordultak a szüleiktől? Ti mit tennétek a helyemben?

Mielőtt belekezdenél a 'te hálátlan féreg" válaszba kérlek olvasd el. Tehát, vagyok én és a húgom. Szüleink elváltak mikor 5 éves voltam, és Pestről vidékre kerültünk. Ott jártam általánosba, a közeli városba középsuliba, stb. A jelen helyzet a következő: Egyetemen tanulok, és nem csak időt húzni mentem felsőoktatásba, hanem TÉNYLEG tanulok. Ez nem kevés energiát és időt igényel, mivel a legjobb akarok lenni. Na és akkor adva vagyon apám és anyám. Anyám egy vallásos, kedves és társasági ember, nagyon vendégszerető, és nem mellesleg erősen támogatja a tanulmányaimat anyagilag. DE: Rengetegszer egyszerűen nem érti amit mond neki az ember. Imádja szándékosan generálni a feszültséget érzékeny családi témákkal, amikből óriási balhék szoktak lenni. Olyan mintha direkt arra játszana, hogy a lehető legnagyobb balhét robbantsa ki. Évekig lakott velünk vidéken, ahol napi szinten minden kib.szott este ordibáltak nagyimmal, már vártam mikor lesz tányértörés (ez 7-14 koromig). Emellett sajnos kicsit buta is. Egy vita során nem jut el hozzá amit mondok ész érvet, ugyanazt ismételi vissza. Imádja az áldozat szerepét játszani, rengetegszer (kissé most is) mardosott iszonyatos bűntudat jelentéktelen dolgokért. Aztán vagyon apám: Intelligens ember, szereti a történelmet, ő is szokott anyagilag támogatni, sokszor hív hogy mi van velem. DE: Alkoholista. Mikor kisebb voltam és bejöttem a húgommal hozzá (mert ugye hétvége az övé) nem egyszer volt ittas, rendesen féltem tőle. Imádja részegen anyámat meg engem meg mindenkit felhívni, és nem túl szép dolgokat mondani. Ma anyám félig sírva hívott, hogy (nem fogom leírni úgysem engedné a szűrő :/ ) nem szép dolgokat mondott neki apám, meg már vagy hatszor hívta. Elmondom mi a legszomorúbb: Azt is kinézem, hogy apám tényleg megint ezt csinálta, mert hogy nem tagadta le amikor kérdőre vontam telefonon elég kemény hangnemben, viszont azt is kinézem, hogy anyám hozzátett egy kicsit hogy generálja a balhét és lehessen az áldozat szerepében. Ez már a nagyon sokadik eset, hogy engem találnak meg ezzel, és tudom már rutinból, hogy felesleges bármit tennem. Volt, hogy anyám azt mondta öngyilkos lesz, persze nagyim megijedt és egyből beküldött hozzá (ezt hívják érzelmi zsarolásnak). Nem segít persze a dolgokon az sem hogy a húgom istentelenül el van hízva, bunkó, meg barátai sincsenek ami szúrja a szemüket. Nos, az volt, hogy felhívtam apámat, elmondtam neki hogyha megtudom hogy megint felhívja anyámat részegen egy életre elfelejthet, viszont anyámnak is jeleztem, hogy kissé unom hogy vannak ők 40-50 évesek én meg vagyok 20 és nekem kell ilyenkor mindig intézkedni mint egy óvónőnek, meg kissé kételkedem már a szavahihetőségében is. Nagyon azon gondolkodom, hogy inkább egyetem mellett melózok valamit hogy ne függjek anyagilag tőlük és egyszerűen megszakítom a kapcsolatot mindkettővel. Mindig szeretni fogom őket, mert a szüleim, de tisztelni soha. Nos, ez a sztorim. Még mindig bennem van, hogy az én hibám ez, és nélkülem ki tudja mi lenne velük. Más oldalról viszont van nekem is egy életem, no meg nem kevés tanulnivalóm, amiről rendre elvonják a figyelmemet ezek a kis mutatványok. Ti kinek adtok igazat? Van itt esetleg olyan, aki ment keresztül hasonlón?