Mi változhatott meg?

Figyelt kérdés

Amióta a testvérem elköltözött itthonról (anyámmal mindig marták egymást) azóta folyamatosan, egyre nagyobb mértékben úgy érzem hogy a testvérem helyére lépek. Ami azért aggasztó hogy már egy hónapja, majdnem minden nap összeszólalkozom az anyámmal.


Nem is olyan rég még jó, bizalmas volt a kapcsolatunk, de egy ideje ez kezd megváltozni. Most vagyok a "lázadókorszakomban", ami annyiba merül ki, hogy suli után videóchatbe beszélgetek/játszom a barátaimmal egy órácskát, néha napközben bemegyek a szobámba, általában akkor olvasok valamit történelemből, zenéből, vagy földrajzból (amikor van időm), nem járok el itthonról, tanulok, nem élek semmi káros dologgal.


Egyébként a tesóm már kb 4 hónapja elköltözött, de csak 1 hónapja változtak meg a dolgok. Mindig azzal próbál meg kellemetlen helyzetbe hozni, hogy azt mondja, nem segítek neki semmibe, és ezt sokszor mások előtt. Amikor napközben tanulok, akkor azt mondja nem is tanulok, meg hogy miért tanulom én ezeket, hisz úgy is tudom, stb.


Az hogy nem segítek neki, nem igaz. Van egy kistesóm akivel szeretek lenni, és amíg vele vagyok akkor olvasok neki, tanítom. Ezalatt az idő alatt anyukám nyugodtan tud mosogatni, takarítani, de sokszor azt mondom neki, hogy én elvégzem a házimunkát, ő pedig legyen a kicsivel. Sokszor ezen is kiakad (mint mostanában sok mindenen), ilyenkor bemegyek a szobámba, és abszolút érzelemmentes arccal tanulok, olvasok, barokk, klasszicista, vagy reneszánsz zenéket hallgatok.


Aztán amikor lecseng neki ez a "furcsa" viselkedés, mindig ő jön be, és igaz nem kér bocsánatot, de ő szól hozzám először nem pedig én hozzá. Azt gondolja, hogy engem ez nem bánt, sőt örülök a veszekedésnek, hogy bemenjek azokkal a "hülye barátaimmal" tudjak chatelni ( nem tartom őket hülyének, mindannyian most megyünk gimibe, diplomaszerzés mindegyikünknek célban van, jól is tanulunk, szép elképzelésekkel).


Pedig ez engem belülről felemészt teljesen! Az apám is, (akivel egyébként mindig hűvösebb volt a kapcsolatom) folyton azzal "kötözködik" hogy, jaj ez egy művészember, nehogy lenyírja a füvet (történelem-földrajz tanár szeretnék lenni, valamint zongoratanár is, nem hiszem hogy ezekkel a célokkal akkora művész lennék).


Egyébként a továbbtanulással kapcsolatban is ezelőtt amikor volt most a központi írásbeli, akkor mindketten szurkoltak, hogy jó legyen (bevált), abban is hogy ez egy jó gimnázium, nagyon szép középiskolai évek várnak rád, stb. Most pedig egyre jobban próbálnak "befolyásolni" hogy menjek szakközépbe. Egyébként nem érdekel a véleményük ezzel kapcsolatban mert mindenképp a saját, megfontolt célom lebeg előttem de rosszul esik, hogy már nem azok a támogató, biztató szülők.


Most akkor nem tudom miért lettek velem szemben ilyen ellenségesek, (csak viselkedésben, egyébként ugyanolyan színvonalon vagyok mint eddig, csak sokkal rosszabb lelki világgal). Vannak "okok" amik reálisak lehetnek a helyzetemben.


A számomra vélt okok:


1. Most már én vagyok a "legnagyobb kiskorú gyerek".


2. Most a testvérem elköltözésével jöttem rá hogy "mérgező szüleim vannak", akik mindig a legnagyobbat bántják igaz csak lelkileg.


3. Mivel a szüleim nem jutottak el a diplomáig, (anyukám a terhessége előtt nővér volt, apukám pedig általános gépésztechnikus, felsőoktatási szakképzéssel) ezért azt akarják hogy én se törjek az "értelmiségiek" körébe. Bár eddig támogattak az álmomban a tanári pályában.


Ha tudtok még más okokat, esetleg konkrét segítséget, akkor nyugodtan írjatok, akár privátban is. Köszönöm az értelmes válaszokat. Egyébként a nagyszüleim támogatnak sok mindennel, főleg lelkileg.



2021. jún. 2. 20:14
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
88%
Rajtad verik le, pedig nem veled van bajuk. Egymással. De ők egyenrangúak, nem akarják a másikkal a konfliktust. Te lettél a bokszzsák. Ha jót akarsz, esti vagy levelező szakra menj egyetemre, és dolgozz annyit, hogy tudj szobát bérelni, mert ezt nem fogod évekig bírni.
2021. jún. 2. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
100%
Ha megkérdezik, majd miért akarsz elköltözni,nyugodtan mondd meg, hogy nem bírod elviselni az otthoni bántásokat.
2021. jún. 2. 20:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
100%

Tipikus mártír anya. Én egyke vagyok, de amíg a szüleim együtt laktak, addig anyám apám vérét szívta. Ahogy apám elköltözött, és gyűlt benne a feszültség, nálunk is volt két-három hónap átmeneti időszak, aztán rámzúdult minden, amit addig apám kapott.

Konkrétan szószerint ugyanazok lettek problémák az én viselkedésemben, mint ami apáméban volt mindig is: pedig nem hasonlítok apámra sokban...

Csak akkor oldódott meg, mikor elköltöztem otthonról. Vicces módon azóta egy szent vagyok anyám szemében, meg mindenkinek dicsér - de azért én nem felejtem el a több éves kínzást.

2021. jún. 2. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 A kérdező kommentje:
Köszönöm az eddigi válaszokat. Ma például a mateklecke tanulása miatt rontott rám, hogy én ezt így most hogy gondolom! De elvárja tőlem hogy értsem a matekot, fizikát amiből sosem voltam túl jó. Ez kb olyan 15:00 után volt, azóta benn vagyok a szobámba, magamra zártam az ajtót, a függönyt összehúztam hogy még véletlen se tudja ezt csinálni velem, valamint a múltkori azaz tegnapelőtti vita után kinyomtattam egy lapot, hogy Ne Zavarj! Ezt kiteszem az ajtóra amikor ezt csinálja, kajám van vettem a suliba, innivalót úgyszintén. Egyébként a szüleim viszonya nem mondható rossznak. Talán amit a 3-as válaszoló írt, hogy az apja elköltözése után volt egy "nyugalmi időszak" amikor is nem szólt semmit, majd utána mindent rázúdított, na pont amióta a tesóm elköltözött, egy hónap alatt itt is ez lett a helyzet.
2021. jún. 2. 21:00
 5/12 A kérdező kommentje:
Egyébként a kényszerelbújás alatt találtam egy jó történelmi sorozatot. Az a neve, hogy Zsarnokok. Már 3-at megnéztem belőle, legalább ennyi jó van a vitákban.
2021. jún. 2. 21:02
 6/12 anonim ***** válasza:
100%
Tesóddal beszélgess a szüleitekkel való viszonyáról, valószínűleg lesz pár jó ötlete, hogy kezeld őket.
2021. jún. 2. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonymousreview60 ***** válasza:
100%

#1,2,3,6 nagyon jól leírta. Nemigen lehet már mit hozzáfűzni. Anyádban van a feszültség, és valakin le "kell" vezetnie. Ha ezt megemlítenéd neki, megsértődne.

Biztosan nem te vagy a hibás, mert ahhoz túl összeszedett a leírásod és nem provokatív a hangulata.

2021. jún. 2. 23:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
100%
Csak ezeket olvasva jöttem rá, hogy az én viszonyom anyámmal is az után élesedett ki, hogy a szüleim elváltak és apám elment, nem maradt kivel veszekedni.
2021. jún. 3. 00:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
100%

Nekem is a szüleim gyakran rajtam vezették le a frusztrációkat meg a munkahelyi és egyéb stresszt.

Borzasztó volt ez nekem, mert sokszor meg olyan jókat beszélgettünk elmsélhettem bármit, mindig támogattak, jó emberek. Csak nem tudják helyen kezelni az érzelmeiket és a gyereken vezetik le.

Ezt esetleg óvatosan elmondhatod anyukádnak, mert ha jól értem még csak most mész gimibe, úgyhogy 4 évig garantáltan otthon leszel.

"Anya, tudom hogy szeretsz, és biztosan sok stressz ér téged, amit szeretnél valamiben levezetni, de kérlek ne rajtam töltsd ki. Segítek a házimunkában és a kistesó körül is, de vedd figyelembe hogy még gyerek vagyok én is. Szükségem van saját térre, és arra hogy támogass engem anyaként."

Nekem volt egy hasonló beszélgetésem anyummal végzősként, és az utolsó középsulis évem már sokkal jobb volt. Anya eljárt edzőterembe meg futni és sokat rendeződtek a dolgok. 😅 Remélem nálatok is beválhat ez.

2021. jún. 3. 02:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
100%
Sajnos valakin el kell verni a port helyzet.
2021. jún. 3. 09:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!