Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Jogosan vagy elegem apámból...

Jogosan vagy elegem apámból vagy tényleg én vagyok az "arrogáns pö**"? (nagyon hosszú kifejtés) 19/l

Figyelt kérdés

Rövid előzmény: apám nevelt 4 éves korom óta, anyám elhagyott. 17-18 évesen is azt mondta nekem, hogy az a dolga, hogy neveljen. Még itthon élek, nem a közeljövőben költözök el és nem is érdekel, hogy a költözés a megoldás minden bajra.


Apám szerint "én mindig mindent jobban tudok", miközben csak elegem van belőle, hogyha valamit nehezebben, de a saját ötletem szerint csinálok és nem hallgatok a jó szóra, máris kvázi idióta vagyok. Mindig sértegetett, észre sem vette ezt, ahogy az sem jutott el hozzá, hogy ez nekem xarul esik (pedig mondtam).


Előbb okítani akart, én meg mondtam, hogy hagyja abba, ne folytassa, nem érdekel. A húsokról magyarázott, hogy mi lesz velem, meg milyen ciki, hogy közel 20 évesen nem tudom a húsokat megkülönböztetni. Valóban, nem vagyok rá képes, ezért is mondtam már évekkel ezelőtt is, hogy felcímkézem és gond letudva. Főzni tudok, nagyon is jól, eddig mindenki elégedett volt. Csak kinézet alapján, nem tudom megmondani, melyik hús milyen, de mint írtam, semmi gond, címkézés és kész. Erre ő már megint okítani akart. Erre mondta nekem, hogy ne legyek ennyire arrogáns p*cs és hallgassam inkább a jószándékú okítást. Mire mondtam, hogy ne, nem kell, nem érdekel, és bejöttem a szobámba.


Egész életemben a ki**eszett jószándékú okításait hallgattam. Konkrétan az is harc volt, hogy kb beletörődjön, hogy amikor azt mondom nem, akkor NEM. Anno szociális fóbiám és depresszióm volt. Mindenki kövérezett (evéssel vezettem le a feszkót), erre apám viccesen talált ki nekem beceneveket mint pl: pocimaci, pufóka, röfipofi. Nem számít, hogy nem bántásból mondta, nekem rosszul esett és nem hagyta abba. Mára szerencsére elhagyta. Képtelen voltam mások előtt enni (még mindig nehéz), viszont szeretem a lángost. Ő vett magának egyet, de én ugye mások előtt nem ettem, pláne a piac közepén. Erre mondom, hogy a kocsiban igen. Erre ő, szó szerint a számba akarja tömni a kaját, aztán engem szid le a hülyeségem miatt, hogy nem bírok más előtt enni (elhajoltam, szóval nem ettem belőle). Itthon pedig, költői kérdés volt, hogy akarok-e valamit megkóstolni. Most már nem így van, de még mindig kisebb-nagyobb sértődés van belőle időnként. Más valamiről a véleményem, és ezt el is mondom kulturáltan, ő kvázi sértegetve reagált, hogy igen, én biztos nagyon tudom a hatalmas élettapasztalatommal. Ő "csak úgy" mondta már ezerszer, hogy hülyegyerek, idi*ta, faxkalap, gyökér, segghülye, stb, stb, stb, aztán lenyugodva úgy van vele, hogy "á, tudod, hogy nem gondolom komolyan". Aha, de azért nagyrészt a veszekedéseinkkor ezt hallottam, az önbecsülésem köszöni szépen. Amikor a vele kapcsolatos gondjaimról beszéltem neki, ő kijelentette, hogy rosszul gondolom.


Szükségem van segítségre, nem vagyok mindentudó, azonban a nemlétező tököm kivan azzal, hogy mindig kapom a kéretlen okítást, a hegyibeszédet, és ha én abból nem kérek, akkor megsértődik. Szeretem apámat, mert amilyen faxkalap tud lenni, annyira adott meg nekem mindent a lehetőségekhez képest, és mindig az én érdekemet nézte a jövővel kapcsolatban, a jelenlegi lakásunknál is, csak sajnos hülyén jön le. Úgy vagyok vele, hogyha tanácsra van szükségem, akkor kérek. Ő viszont, mintha még mindig nevelni akarna, örökösen okítani! Aztán ezredjére is, a vége sértődés felőle. Nem lehet vele megbeszélni, nem jut el hozzá, és amikor felmegy a pumpa, akkor úgyis a megszokott szavai jönnének.


2021. jún. 11. 13:29
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
71%
Úristen, de remélem, a húst meg a csontot meg tudod különböztetni, és nem pakolod egymásra 😂😂😂
2021. jún. 11. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
71%

Vannak ilyen emberek, akik mindig csak a hibákat keresik a másikban. Sajnos, az ilyenekkel annyit lehet csak tenni, hogy visszaszól az ember, és megvédi magát.

Ez a hús dolog meg nem nagy probléma! Más meg a főzőtejszínt összekeveri s cukrászhabbal a szakácsvizsgán, és azt önti az ételbe. Na, az ciki volt...😅 Majd belejössz!🙂

Ettől függetlenül meg ügyes vagy a konyhában, ez a lényeg!🙂

2021. jún. 11. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:
Köszönöm, hármas hsz. Nem tudom ki pontozott le, mindenesetre én felpontoztalak.
2021. jún. 11. 14:30
 4/11 anonim ***** válasza:
21%
Hát elég hisztis vagy, ha nem vagy hajlandó elfogadni egy nálad tapasztaltabb ember magyarázatát a különböző húsfélékről. Pláne ha az ember az apád. Annyit megérdemel, hogy hiszti meg grimaszolás nélkül végighallgatod. Ha okulsz belőle, okulsz, ha nem, hát te maradsz hülye, nem más.
2021. jún. 11. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
98%

4, de valoszinu nem eleg neki hogy vegig mondja a monologjat hanem ugy kell mindent csinalni ahigy o akarja. Azt elolvastad milyen stílusban beszel a gyerekkel? Attol hogy o a szulo nem kene ocsmany modon beszelnie, es sertegetnie. Szep kis peldat mutat. A cimkezessel nem ertem mi a gond, a fagyasztoban is rairjuk a husokra mi micsoda mert a csirkecombon kivul nem lehet megmondani mi a tokom lett lrfagyasztva. Nem ettol lesz elorebb az eletben az is biztos.

Nalam ez nem szeretet hogy ha mas gondolata van a gyereknek akkor minden sz.rnak el van mondva. Tok jó lenne ha egyre tobbem felfognak az orszagban hogy a gyereken nem hatalmaskodni kell es amugy is kulon eloleny erzesekkel gondolatokkal. Tipikus egyebkent hogy megvesz ,megad dolgokat magyaran kipipalja hogy jo szulo, csak pont a lenyeggel nem foglalkozik. Eleg alap lenne a normalis kommunikacio csaladon belul.

2021. jún. 11. 14:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
97%

Én sem tudom mi a lónak nemiszerve lepontoznivaló van a válaszomon... Gyanítom, a szokásos nőgyülölő suttyók pontoztak le, akiknek maximum akkor jut nő, ha elmennek krvázni!😉 Itt élik ki a frusztrációjukat, hogy mekkora lúzerek...😅 Ha nekik a lepontozás az egyetlen örömük, akkor legyen!😁

Nem érdekel! A lényeg, hogy a kérdezőnek segítettem!🙂

2021. jún. 11. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
96%

Három lányom van, gyakorlott vagyok, jószándékú és szeretem őket.


Szóval nekem nincs ilyen mozdulat a kezemben, hogy a szájába tömjek bármit, amit nem akar megenni. Otthon se, de nyilváosan meg főleg.


Az önbecsülésed magadból jöjjön, nem vagy te debil, se dilis. Kár, hogy apád ezt nem tartja fontosnak erősíteni, pedig az volna a legfőbb dolga. Nem fog örökké élni, egy bizonytalan embert hagyjon már maga után.

2021. jún. 11. 18:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
0%
19 évesen még angyon gyerekesen látod a dolgokat.
2021. jún. 11. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 A kérdező kommentje:
Nem látom gyerekesen a dolgokat.
2021. jún. 11. 21:32
 10/11 A kérdező kommentje:

Egyébként senki ne írja, hogy nem lenne elege akkor, ha a másik féllel nem lehetséges út a kommunikálás, mert nem fogadja be a szavakat. Próbáltam vele beszélni, 13 évesen is. Írtam neki szép kis levelet, ki se bontotta, 2 évvel később került elő. Elmondtam neki a véleményemet rólam, róla, rólunk, és hát én rosszul látom. Közben szapul engem, de amúgy nem gondolja komolyan, de azért milyen jólesik az embernek ezt hallgatni. Nem vettem fel a telefont, mert úristen, éppen wc-n voltam, nem hallottam. Beállít haza, kezében zacskó, abban kínai kaja, és azt úgy istenesen beb*ssza a konyhába, 2 centire tőlem. Aztán ordibál (5 perccel később hívtam vissza, akkor vettem észre), majd elviharzik. Másnak meg vállat vonva böfögi be, hogy "bocsi", aztán hozzám vág egy Toblerone-t. Más semmiségnek számító esetnél meg "örülhetsz, hogy a felvágottat vágtam hozzád, nem a lábost".


Hát ha valakinek, akkor nekem nagy türelmem van, és éppen eléggé felnőttként kezeltem mindegyik gyerekes kiakadását, amik zöme után bocsánatot sem kért, hogy "bocsánat, hülye voltam". Tanácsot vagy okítást elfogadom, ha kérek. Ezúttal kértem? Nem, nem kértem. Majd amikor mindig én főzök, talán megjegyzem, melyik hogy néz ki. Addig is cetlizni fogom, de cetlizéssel vagy anélkül, finomokat tudok főzni, úgyhogy ezzel semmi probléma nincs.

2021. jún. 11. 21:44
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!