Akit nárcisztikus szülők neveltek fel, leírnátok milyen volt?

Apám mondható annak. Gyerekkorunkban hiába csináltunk meg valamit legjobb tudásunk, képességünk szerint (családi gazdaság), az sosem lehetett olyan jó, mintha ő végezte volna.

Mai napig lenézi azokat akik nem az övéhez hasonló munkát végeznek. "Ilyen munkabírású, józan gondolkodású ember mint én vagyok, tán nincs is más", ilyen mondatok a vesszőparipái.

Ha egy mesterember érkezik hozzá, végig ott áll felette és mérges lesz, ha a szakember nem úgy csinálja, ahogy azt ő elgondolta (pedig nem is ért egyik ilyen munkához sem).

Mindig azt várja, hogy csodálkozzunk rá az eredményeire, hangot is ad neki.

Iskolások voltunk, nem tudtuk még eltartani magunkat de otthon kivettük a részünk rendesen a fizikai munkából. Ennek ellenére már 10 évesen azt hallgattam, hogy őnélküle egy földönfutó lennék. Meg addig van előttem normális cél amíg az ő irányítása alatt vagyok.

Ha pl. morálisan megkérdőjeleztünk egy tettét, úgy helyben hagyott mindkettőnket, azt hittem, nem kelek fel megint a padlóról. Nagyobbak lettünk a verbális bántalmazás maradt. Bátyám volt eltökéltebb, vinni szerette volna tovább a családi vállalkozást de minden újító ötletére vagy törekvésére apám azzal reagált, hogy önmagából kikelve ordítozott. "Majd egy taknyos senkiházi mondja már meg ilyen nagy tudású embernek mint én, mit hogy csináljon" alapon.

Ne haragudj, hogy ilyen bőlére eresztettem, kiadtam magamból. Remélem látsz benne valami hasznosat.

Az a baj h ja nem diagnoztozaljak akkor hiaba mondod ra.

Valaki panaszkodik valakire es alap h tuti narci az illeto. Kozben siman lehet h csak esz szigoru szulo vagy egy eppen rossz paszban levo ember. De lehet h siman onzo.

Nekem anyám volt nárcisztikus. Kezdjük ott, hogy volt sok furcsa szokása, sose tudott egy helyen megmaradni (se munka, se lakás), szóval folyamatosan költöztünk gyerekként. Sose hívhattunk fel magunkhoz senkit és mivel ő nem szerette az embereket ezért mindenki kvázi ellenség volt nekünk, a családnak nem is voltak barátai. Szóval az ember utálata/fóbiája átlengte a családi légkört, én mindig is emiatt amolyan számkivetettnek éreztem magunkat.

Ő nem a tipikus grandiózusan viselkedő nárcisztikus volt, hanem az a szorongós fajta aki társaságban csendes/félénk/izgulós, otthon pedig ennek a teljesen ellentéte lesz és mindenkit lelki terrorban tart. Attól függetlenül ő is beképzelt volt és mindenki hülye volt rajta kívül, csak épp idegenek előtt nem merte elővenni ezt az énjét, legalábbis ahogy én láttam.

Amiket velem tett: mindenért kritizált, kezdve onnan, hogy hülyeségeket beszélek, csúnya vagyok, undortó vagyok és folyamatosan fogyatékosnak hívott. Mérgében vagy rossz hangulatában gyakran mondta, h dögöljek meg (biztos más ilyet is mondott, de már olyan régen voltak ezek, h nem emlékszem). Akkor folyamatosan azzal fenyegetett, hogy amint felnövök kirak az utcára, vagy ha továbbra is ilyen leszek akkor mehetek az intézetbe (jelzem, semmi konfliktust nem csináltam, mindig is egy visszahúzódó gyerek voltam aki mindig még a létezéséért is bocsánatot kért). Sokszor mondta, h idegesítő vagyok és emiatt nem is volt hajlandó velem 5 percnél tovább beszélgetni, mert utána mindig "rosszul lett miattam", amit először csak testbeszéddel jelzett aztán konkrétan ki is mondta. Ez nekem nagyon rosszul esett, mert sose tudtam mit csináltam rosszul és eleve legtöbbször olyan váratlanul kezdte el ezt csinálni, hogy teljesen elbizonytalanító volt. Mindig azt mondta, hogy utál és engem senki se szeret és az egész családot ellenem uszította. Rendszeresen megmondta helyettem, h én mit érzek és a saját kis agymenéseit tényként állította be. Képes volt "rám ragasztani" egész jellemvonásokat is amiket konkrétan csak ő talált ki. Ezen felül mindig azt mondta, hogy "olyan vagy, mint apád". A manipulációnak is a mestere volt és mindig elvárta, h mi találjuk ki mit szeretne, sose közölte egyenesen. Mindig vitát generált amiből csak ő jöhetett ki győztesen. Volt amikor öngyilkossággal fenyegetőzött, mert nemet mondtam neki amit amúgy sose engedett, mert vagy zsarolni kezdett vagy csak nem vette figyelembe. Az életembe minden téren bele akart szólni, semmi önállóságom nem volt. Hetente hívta össze a családi megbeszélést amiben mindenkit okolt amiért nem tudunk együtt élni normálisan csak magát nem, pedig mindig ő gerjesztette a vitákat/nézeteltéréseket csak épp sose vallotta be, ha ő hibázott. SOHA. SOHA nem kért bocsánatot és ő volt a tökéletes, mi meg akiket csak megtűr és akik elrontották az életét.

Remélem ennyi elég, napestig tudnám sorolni a rosszabbnál rosszabb storykat. Volt amikor hozzám vágott dolgokat, vagy nekem esett és meg akart verni. Volt amikor teljesen letagadta amit mondott vagy tett és sose emlékezett érdekes módon a dolgokra. Amilyen szépeket mondott nekem abból pedig külön válogatást lehetne csinálni, de spoiler: egy dícséret se hagyta el a száját a 18 év alatt amíg vele laktam.