Miért félt ennyire az anyám mindentől? Mit tegyek, hogy belássa, ez beteges?

21 éves vagyok.

3 éve különélek tőlük az egyetem miatt, mégis sokszor úgy viselkedik velem, és ellenőriz, mintha nem 21, hanem 12 lennék.

Pl. naponta 4-szer, 5-ször felhív, ha nem veszem fel elsőre, bepörög és végighívogatja a barátnőimet, barátomat, hogy beszéltek-e ma velem, jól vagyok-e, miért nem veszem fel. Tehát elmegyek mondjuk hajat mosni, mire a telefonomhoz érek, ott van rajta 17 nem fogadott hívás, meg 5-6 embertől üzenet. Mert hogy ilyenkor azt hiszi, hogy azért nem veszem fel, mert biztosan ott fekszek eszméletlenül, vagy valaki betört hozzám, elraboltak, vagy valami bajom van és nem bírom felvenni a telefont.

Vagy 2 éve kaptam egy autót, nem is olyat, ami egy fuvallattól szétesne, hanem azért lehet vele közlekedni, meg biztonságos (Peugeot 3008). Mégsem járhatok azzal sehol, csak otthon, vidéken, mert hogy mennyi hülye van az utakon és "nem kell nekem városon kívül egyedül kocsikázni". Mert anyám fél a forgalomtól, ő arra használja a kocsiját, hogy heti egyszer elmenjen vele az Intersparba és a Lidl-be, vagy ha nagyon ítéletidő van, bemenjen vele dolgozni. Nem látja be, hogy így is vezetek Pesten, csak éppen az apám, vagy a barátom autójával.

Mikor felvettek, és elköltöztem, akkor is azzal jött, hogy az első hónapban odaköltözik velem, mert egyedül nem fogok boldogulni... De az is azért volt, mert amíg 18 évig otthon éltem, semmit nem engedett, semmire nem tanított meg. Itt, a lakásban porszívóztam először, vagy használtam a sütőt például. A mamám tanított meg palacsintát sütni, vagy húst panírozni, sütiket sütni. Mert otthon bármikor akartam ilyesmit csinálni egyedül, anyám rögtön ott volt, hogy megcsinálja ő, ne csináljak kuplerájt a konyhában.

Nagyon sok sokszor, és úgy érzem, megfulladok a szeretetétől. Elhiszem, hogy félt, hogy messze vagyok, hogy hiányzom neki. De más ilyen korban már gyereket nevel, vagy éppen Európa másik végén él és évente kétszer megy haza.