Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Szégyellik a szüleim a munkáma...

Szégyellik a szüleim a munkámat, most mit csináljak?

Figyelt kérdés

Az a helyzet, hogy már a fősuli mellett elkezdtem dolgozni, illetve én nem is munkának mondanám ezt, fogalmazzunk úgy, hogy megtaláltam a saját utamat. Hálás vagyok a mentoromnak, hogy egy üzenettel meghívott ebbe a világba, mert nélküle most a mókuskerékben nyomnám a nyugdíjig. Közben teljesen kiégnék lelkileg és szellemileg, ahogy saját szüleimen is látom.

Ami a lényeg: ez egy nemzetközi szintű vállalkozás-építés, online marketing. Nem kezdtem el dolgozni az eredeti szakmámban, igazából be sem fejeztem a sulit, azt Apuék úgy tudják, hogy de, de nekem már elegem volt, az nem az én utam. Helyette most megélem az álmaimat és a lehetőségeimet. Szabad és független vagyok, napi 2-3 óra aktív munkával fogok majd nagyon sok pénzt keresni, többet, mint az eredeti szakmámmal kerestem volna.

Erre falakba ütköztem, amikor ezt elmondtam itthon... nem is értem.

Apám azt mondta, konkrétan rosszabb, mintha online prosti lennék webcamon, Anyum azt mondta, mindenkinek azt fogja mondani, hogy nem dolgozom még (ami nem igaz), mert ő ezt el nem mondja senkinek, hogy én ezzel foglalkozom. Fel nem fogom, hogy miért. Miért volna ez rosszabb, mint az online szexcam? Bolondok ezek? Tesóm is azt mondja (bátyám), hogy ő azt fogja mondani, hogy a Mekiben dolgozom, mert ciki, hogy MLMes vagyok, aki átveri az embereket (senkit nem verek át), meg hogy ez piramis (nem az). Már apám tegnap azt is mondta, ha nem megyek el dolgozni egy normális helyre vagy az eredeti szakmámba, akkor fel is út, le is út, meg hogy ki leszek rakva és tagadva otthonról. Nos, ekkora anyagi függetlenséget még nem értem el, sajnos ideiglenesen szükségem van arra, hogy támogassanak még. De csak amíg elegendő vevőköröm lesz, meg ügyfeleim, az max pár hónap, esetleg 1-2 év.

Nem szeretném feladni az álmaimat és az életemet, csak mert a családom ennyire szűk látókörű, nem akarok naponta 12 órázni 40 évig, vagy még tovább, csak mert ők nem értik meg, hogy így is lehetek sikeres az üzleti életben.

Most mitévő legyek szerintetek?



2022. febr. 9. 21:12
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 11/121 A kérdező kommentje:

Lehetőséget adott egy jobb élet megismerésére.


Ez olyan, mint a vallás.


Anyám azt is mondta, rosszabb, mintha Jehova Tanúja lennék. Könyörgök, már itt tartunk?

2022. febr. 9. 21:25
 12/121 A kérdező kommentje:
Pont hogy nem verek át senkit, engem sem vertek át. Megmondta a mentorom, hogy először lassan fog beindulni az üzlet, nem szabad ettől azonnal pénzesőt várni, és én ezt el is fogadom. De minden üzlet így működik, nem?
2022. febr. 9. 21:27
 13/121 anonim ***** válasza:
98%
Igaza van a szüleidnek, és a bátyádnak is, bár azért én nem lennék ennyire szigorú veled. Kapnál pár hónap türelmi időt, és ha nem keresnél vele még mindig eleget, akkor nem támogatnálak tovább, ha nem keresel rendes munkát, vagy nem folytatod a főiskolát. A "mentorod" úgy néz ki elég jól átmosta az agyad. 2-3 év múlva se fogsz milliókat keresni.
2022. febr. 9. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/121 anonim ***** válasza:
90%
Ez nem kérdés, hanem hirdetés. Jelentsétek. :)
2022. febr. 9. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/121 A kérdező kommentje:

Utolsó:


Nem azonnal mondták, hogy kidobnak, ők is ezzel a türelmi időszak kifejezéssel jöttek, meg hogy majd meglátom, max fél év múlva, csak akkor ne nekik sírjak, mert ők megmondták. Na már most erre mondta a mentorom, hogy mérgező családom van, ami talán igaz is lehet.

2022. febr. 9. 21:30
 16/121 A kérdező kommentje:
Nem hirdetek nektek személy szerint semmit. Azt sem tudjátok, melyik nemzetközileg elismert céget képviselem, így ezt nehéz lesz hirdetésnek beállítani. :D
2022. febr. 9. 21:31
 17/121 anonim ***** válasza:
96%

Te tényleg egy szerencsétlen lúzer vagy, nem pedig egy sikeres üzletember jelölt.


Meg a családot is ellened hangoljak? Melyik szekta ez, ha meg mered mondani itt, nyilvánosan?

2022. febr. 9. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/121 anonim ***** válasza:
100%

11-re:

Anyukád elég reálisan fogalmazott.

Az MLM-rendszerek valóban szektaszerűen működnek. Én is belekóstoltam az Amway-be, belülről ismerem ezt a világot.


Az egyetlen, aminek van értelme: a terméket használni ill. eladni. Kb. mint az Avonnál. De ebből sose leszel napi 2-3 óra munkával gazdag. Ez egy jó kiegészítő kereset agilis, jó kapcsolatteremtő képességű embereknek. Úgyhogy be kéne fejezned az iskolát, elhelyezkedni a szakmádban, és MELLETTE (!!!) a terméket ajánlani ismerősöknek, meg ismerősök ismerőseinek. Aztán egy kis fizetéskiegészítésnek jó lesz.


Főállásban nagyon kevesen élnek meg belőle, és ők valóban behülyítenek másokat, ahogyan 10-es válaszoló tökéletesen megfogalmazta.

2022. febr. 9. 21:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/121 anonim ***** válasza:
100%
Az mlm akkor jó, ha a legtetején vagy, egyébként inkább vesztesz, mint nyersz.
2022. febr. 9. 21:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/121 anonim ***** válasza:
96%
Kérdező kérlek írd meg, melyik ez a "cég" (szekta)?
2022. febr. 9. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!