Mérgező anya lánya kapcsolat lezárása felnőtt fejjel?

Konkrétan anyám mindent megtett annak érdekében, hogy ne legyek teljesértékű ember. Egy olyan embert kell elképzelni, hogy én voltam az, akin leverte az összes keserűségét az életéért (volt, hogy szó szerint). Érzelmileg ott tartok, hogy a manipuláció, zsarolás teljes tárházát lehet látni. Mindig bántott, hogy szar vagyok, dagadt vagyok... Sosem hallgatott meg, elzavart, sosem törődött velem (sosem ölelt meg, vagy bármi ilyesmi), egyedül nőttem fel. Bátyám után mikor már a nővérem is otthagyta (képletesen értem, megszakították a kapcsolatot), rajtam verte le, mert hogy az én hibám (ő mártírkodik persze): kidobott otthonról 14 évesen és mikor meglátott az utcán, rám se nézett, elcsapta a fejét... (igaz egy hétre, mert apám hazavitt. Azért fájt duplán, mert nagyapám akkor halt meg.) Apám sosem állította le. Ő csendben nézte az egészet a békesség kedvéért. Mindig a rosszat látta bennem. Ha olyanja volt azzal provokált, hogy én pénzt loptam tőle. De ez az egész arra ment ki, hogy veszekedjen velem. (Itt még mindig gyerek voltam.) Lett egy kapcsolatom konkrétan telebeszélte a fejem, hogy a srác kihasznál, meg szégyel engem... (akivel ma már szerencsére megbeszéltük, hogy akkor egyikünk sem volt érett egy kapcsolatra és jóban vagyunk) Utána egyedül voltam, mert itt már éreztem, hogy ez nem okés. Lediplomáztam, mutattam neki a bizimet és megmondta nem érdekli. Majd mikor mondtam neki, hogy mennyit keresek, azt mondta hazudok. De kb mindig azon megy a sírás, hogy nincs pénze. (hát persze..) Majd lett egy komoly kapcsolatom, és ott is feszült voltam sokat veszekedtünk. 23 évesen azért üvöltött velem, hogy mit képzelek magamról, este 11kor megyek haza. Hetekig jött a lelki terror, csapkolódás, hiszti... Nem hittem el, hogy valaki szerethet és hogy vannak normális emberek, kapcsolatok. Majdnem tönkretettem az egészet. (Anyám ezt akarta és ennek örült volna) De közben figyeltem anyámmal való kapcsolatomat is. Eldöntöttük, hogy elköltözünk. És minden a helyére állt. Idővel láttam az egész életemet addig a pontig. Megházasodtunk. Örülnek a páromnak, mert őt is rángatni akarják, de meg mondtam, hogy ő vele nem tehetik. Sőt, ő az aki már meghúzza a határt. Tartom még anyámmal a kapcsolatot, de konkrétan egy hétvégét nem bírok ki. Sírva jövök haza. Még mindig a felismerés útján vagyok, és nagyon fáj. Most már hogy családot tervezünk, jönnek a kérdések. Hogy nevelek fel egy gyereket úgy, hogy ne legyek olyan, mint anyám?!.. Hogy teremtsek otthont a gyereknek- holott én sem tudom mi az az otthon? Hogy legyek anya, ha nekem sosem volt? Nekem ezek nem adatottak meg. Férjemnek nagyon hálás vagyok, mert sokat beszélget velem és segít. Én lassan odáig már eljutottam - hogy mi lett belőlem - hogy gyűlölöm anyám. És nem vagyok rá kiváncsi. És fájnak ezek a dolgok. Volt egy műtéte, akkor egy hónapig jó voltam, normális volt! Majd kezdődött minden előről. Akkor jöttem rá, hogy ezt nem csinálom vele tovább. Ő engem sosem akart, nekem kötelességem őt rendezni öregségére. Ezt ki jelentette. Hát nem.

Valakinek van esetleg hasonló tapasztalata?

30/N