Van olyan ember, akivel már nem beszélsz, de úgy érzed, hogy nem sikerült rendezni egy konfliktust és lezáratlan maradt a kapcsolat?

Nekem nincs, ilyen esetekben a fo baj abbol volt, hogy a masik fel szamara a valosag mashogy fest, es soha a budos eletben nem ertene meg, miben miert nehezteltem ra.

Szerelem mas tortenet. Hosszu komoly platoi, foleg kolcsonos platoi sztorinal utolag is, sot, igazabol epp, hogy sajnos csak utolag azt erzem, akkor tudnam elengedni, ha bevallanam.

Egy munkatársnőmmel szakmailag összekaptunk, és 1× rendeztem vele, de nagyon távolságtartó lettem/vagyok vele szemben, ő is az.

Egy másikkal is volt konfliktusom, azzal azóta elvagyunk egymás közelében, nem az igazi, de igyekszünk normálisan viselkedni egymással.

Két konkrét példám van erre sajnos:

Egyikük régen még a legjobb barátnőm volt, bár a végén rengeteg veszekedés volt (rástresszelt az érettségi körüli dolgokra és mindenen felhúzta magát), aztán az egyik alkalmával kicsit erősebb dolgokat vágott hozzám. Majd közölte, hogy ne merjem többé felkeresni sehol se. Fél évre rá végül ő írt rám, próbáltuk megbeszélni a fentebb írtakat, de egyszerűen nem ment. Én beismertem a saját hibáim, ő ezt nem tudta megtenni az ő részéről. Utána párszor beszéltünk még, de sosem lett már az igazi, egyszerűen maradt egy nagyon mély törés köztünk, és fokozatosan kikoptunk egymás életéből.

A másik pedig a volt, hobbi-sportos edzőm. Nem tudtam megengedni magamnak, hogy többet járjak edzésre, ami neki nem tetszett és ennek a hátam mögött adott hangot. Utána már szemtől szembe is nyersebb volt, és pár dolga már a konkrét, szándékos gonoszkodásba csapott át. Ezek után meg már nem is ment az egész, amire föl megint csak kaptam az ívet. Hiába nem csapatsport, már a többiek is máshogy álltak hozzám, hát még az edző. Ez az egész addig durvult, amíg pánikrohamot nem kaptam az egyik edzésen. Utána még mentem 1-2 alkalmat, aztán végül nem jelentkeztem be többet.

Tudom, hogy ezt meg kellett volna beszélnem, de egyszerűen abban az időszakban akkora egy lelki roncs voltam (más is rátett), hogy nem tudtam volna rendesen felvázolni az én szemszögem és csak rontottam volna a helyzeten.

Igyekszek mindent lezárni. Nem kell ötoldalas búcsúlevelet írni, meg elhúzni mint a mákostésztát. Megmondom hogy akkor én lépek és lépek.

A többi részét privátan elszenvedem de az se tart örökké.

Egy volt barátnőm:

Elköltöztek külföldre, és idővel elkezdett lekoptatni, mert neki már ottani barátai voltak, velük töltötte az idejét. Ez nagyon rosszulesett nekem, először puhatolóztam, mi lehet vele, majd kezdeményeztem, hogy beszéljük meg. "Jaj, ő nagyon sajnálja, csak ugye nehéz neki külföldön érvényesülni. De semmi gond a barátságunkkal."

Majd utána egyszer-kétszer írt, megint hosszabbodtak a szünetek, megint eljátszottuk párszor a fenti beszélgetést. Minden alkalommal égre-földre fogatkozott, hogy sajnálja és fontos neki a barátságunk, de olyan dolgokkal koptatott le mindig, amik marhára fájtak (pl. találkozunk, amikor itt van, de csak akkor, ha marad fölös szabadideje). Egy jó pár ilyen után belenyugodtam, hogy már nem tart rám igényt, nem keresem azóta, és láss csodát, ő sem azóta engem. Pedig "fontos volt neki a barátságunk"...

Ez végülis megbeszéltü is, meg nem is, nem mondtam ki neki végül, hogy mi a baj a viselkedésével, csak úgy vége lett..