Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Az anyám erőlteti a gyerekváll...

Az anyám erőlteti a gyerekvállalást, én úgy érzem, még nem vagyok rá kész. Kinek van igaza itt? Mit tegyek, hogy tisztábban lássam, melyik a jó út?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Olyan probléma miatt írok az oldalra, ami elég személyes jellegű.

4 éve vagyok komoly kapcsolatban, 2 és fél éve élünk együtt és idén ősszel kerül átadásra a közös otthonunk (kibírtuk egy ház felépítését, szóval erősnek érzem a kapcsolatunkat:D). Most nyáron volt meg a lánykérés is.

A párom 46 éves, én 24 vagyok… Igen, ez tudom, hogy sokak szemében maga a vörös posztó. Szerencsére nálunk a korkülönbség nem olyasmi, ami problémát okozna akár közöttünk, akár a családommal, barátainkkal kapcsolatban. Viszont a párom, valamint édesanyám is nagyon erőlteti a babatémát… A párom igazából nem erőlteti, csak elmondta, hogy ő akár már holnap apuka lenne és alig várja, hogy családunk legyen. De ezzel valamilyen szinten nyomást helyez rám, hiszen én vagyok az, aki ennek úgymond az “útjában áll”. Mert amíg nem diplomázok le, nem dolgozom legalább 1-2 évet, addig nem szeretnék gyereket. Mert sosem akartam olyan nő lenni, akinek az az élete, hogy otthon van és ő a hátország, miközben a férje elismert és sikeres. Viszont csúsztam két évet az egyetemen (osztatlan képzés). Tavaly kellett volna végeznem, jövő tavasszal fogok, ha minden jól megy. Ez az én hülyeségem is volt valahol, mert saját erőmből akartam megszerezni a diplomát, nem úgy, hogy anyu vagy apu szól itt-ott, szemet hunynak pár beugróm felett a vizsgán stb. Tudom, hogyha éltem volna a lehetőségeimmel teljes mértékben, akkor már régen végezhettem volna… Itt jön a probléma egyik része. Annyi kudarc ért itt az egyetemen, hogy már abban sem vagyok biztos, hogy a szakmámban szeretnék elhelyezkedni. Kicsit a “gyomorideg feeling” jön elő, ha a jövőmre gondolok. Bizonytalan vagyok, az az igazság. A diplomámat megszerzem, mert rengeteg idő, energia és pénz, amit belefektettem/belefektettünk és tényleg egy karnyújtásnyira van már csak. De hogy utána mit csinálnék szívesen, nem tudom. És itt van a másik része annak, amiért a kérdést kiírtam.

Édesanyám szerint hagyjam az egészet, nem ér meg ennyi idegeskedést és stresszt semmi sem, nemhogy egy “papír”. Ő azt mondja, hogy örüljek annak, hogy ilyen párom van, mert higgyem el, megfogtam vele az Isten lábát és egy percig ne gondolkozzak a jövőmet illetően, mert ez az ember a csillagokat is lehozná nekem az égről, ha az jutna eszembe éppen. Tudom, hogy igaza van, mert egy csodálatos ember a párom. De szeretnék valamit én is letenni az asztalra, a saját erőmből szeretnék sikeres lenni. Nem azért, mert XY-nak vagyok a lánya, meg ZX-nek a felesége. Anyukám viszont folyamatosan azt erőlteti, hogy igenis legyen minél hamarabb unoka, hová akarok még várni vele és gyerek mellett nem fogok már nagy karrierre vágyni, mert minden percemet vele akarom majd tölteni, nem munkával, tanulással. Biztos vagyok abban, hogy ez tényleg így van/lesz, mert én is vágyom kisbabára, szeretnék anya lenni. De nem egy érettségivel a hátam mögött... Mert még ha nem is dolgoznék soha a szakmámban, akkor is tudnám, hogy van egy jó diplomám azért.

Sokszor azt érzem, hogy az anyám annyit lát maga előtt, hogy van egy párom, aki sikeres, van egzisztenciája, felépített karrierje és így meg van oldva az egész életem, csak csináljak mindent úgy, ahogy ő akarja.



2022. szept. 2. 10:56
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 21/132 anonim ***** válasza:
93%
Mondom hogy gyerek vagy. Az hogy anyuék pénzén utazgattál meg nyaraltál, nem ugyanaz mint amikor dolgozol, és saját lehetőségeid vannak. A gyerek az vénülő pasik egyik kedvenc eszköze hogy magukhoz láncolják a fiatal csajt.
2022. szept. 2. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/132 anonim ***** válasza:
93%
Lepontozhatsz kérdező, de soha életben nem voltál független, és most készülsz totál elcseszni az életed. Az hogy felfújod magad a tényen, megint csak a gyerekességedet bizonyítja.
2022. szept. 2. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/132 anonim ***** válasza:
98%
Ha nem akarsz (még) gyereket, akkor nyilván ne szülj (még). Ennyi.
2022. szept. 2. 12:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/132 anonim ***** válasza:
93%

Minek kérdezel, ha nem akarod megérteni a válaszokat?

A SAJÁT egzisztenciád nulla (gondolj bele ha a pároddal történik valami és szülők se lennének), fejben még egy lázadó kamasz szintjén tartasz és mégcsak az önmegvalósítás közelében se jársz.

Minek neked gyerek? Minden kicsi valamikor megkérdezi, hogy miért született meg. A te válaszod erre mi lenne? "Hát fiatal és naív voltam. Apád már benne volt a korban, sőt kicsit elkésett, én meg túl fiatal és gondoltuk kell valaki aki összeköt. Meg a nagyi is szeretett volna már unokázni."

2022. szept. 2. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/132 anonim ***** válasza:
8%
Aki itt nem azzal dicsekszik, hogy még 35 felett se kell neki gyerek, mert minek, azt úgyis kinyírják a feminá-ik.
2022. szept. 2. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/132 Metionin ***** válasza:
96%
A gyerekvállaláshoz a majdani gyerek szülein kívül senkinek semmi köze. Ennélfogva anyád kiszállhat a méhedből. A párod viszont gondolhatta volna amikor ennyivel fiatalabb lánnyal kezdett, hogy ha az adott lánynak van egy csöpp esze, nem fog a pucér seggére, munkatapasztalat és saját egzisztencia nélkül hipp-hopp szülni. Oké, hogy a pasi ott van, de a pasi bármikor leléphet ha rájön, hogy a babázás nem kenyere, a nő meg csak les mint a hal a szatyorban egy érettségivel meg egy üvöltő csecsemővel. Érthető módon senkinek sem ez az életcélja.
2022. szept. 2. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/132 anonim ***** válasza:
93%
Egyértelműen az érzik, minden rosszindulat nélkül, hogy Te még nem vagy nagyon keveset voltál felnőtt, tehát ifjú leánykából lennél egyből anyuka, ezen gondolkozz el.
2022. szept. 2. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/132 anonim ***** válasza:
97%

20-as komment: "tudom, hogy vágyik rá már nagyon. Ahogyan én is."

Maga a kérdés pedig pont azért született, mert te még nem akarsz gyereket. Az egyetemet se magad választottad, pedig már akkor is nyaraltál baromi felnőttesen Spanyolországban. Ne győzd meg magadat arról, hogy azt akarod, amit az öreg "vőlegényed" (LOL). A kor egyébként nemcsak attól függ, hogy valaki hogy néz ki. A gondolkodásmód, érdeklődés és a belső szervek folyamatos állapotromlása nincs a külsőnkre írva.

2022. szept. 2. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/132 anonim ***** válasza:
84%

Anyudnak tetszik a pasid. ANNYI az egész sztori. :)))))

Ne magyarázd csak magadra hallgass, mit , mikor szeretnél !

2022. szept. 2. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/132 anonim ***** válasza:
94%
Nekem úgy tűnik anyàd kirakati babája vagy, akivrl lehet dicsekedni. Először a suli/ egyetem majd, hogy neki unoka kell. Ha te teljesen egyetértenél velük, fel sem tetted volna a kérdést. Abban nem tudok tanácsot adni, mit hogyan csinálj a tanulàs és a gyerekvállalás terén, de ne azért csinàld a dolgaid mert màs úgy akarja, hanem mert TE úgy akarod.
2022. szept. 2. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!