Màs érezte hogy hozzàtartozójànak lehet nincs sok hàtra?

A szomszéd mesélte heteken át, hogy rossz érzése van és a nagyanyjával kapcsolatban mert sokat betegeskedik.

Ez hamarosan be is jött, csak nem a nagyanyó, hanem ő halt meg.

Vagyis nem az számít, hogy ki hány éves, hanem az, hogy ki következik a sorban...

Egy hónapok óta leépült, beteges, lefogyott embernél sajnos majdnem mindig a halál a vég. Persze, hogy ilyenkor a végre gondolunk és nagyon rossz a hangulat a lakásban, hiszen valaki beteg. Ehhez nem kell jövőbelátónak lenni.

Persze nem kellemes egy szerettünk agóniáját nézni, de az is borzalmas, amikor úgy hal meg valaki, hogy hirtelen. Tegnap még jól volt, vásárolt, haverozott, kertészkedett és két nap múlva leáll a keringése, szívrohamot, agyvérzést, akármit kap és vége van. Édesanyám is így ment el, és több ismerősöm is. Délután még bevásárolt, beszélgetett másokkal, aztán hazament és meghalt.

Az ilyet nem tudja felfogni az ember, hiszen tegnap még itt volt, most meg temetik és csak egy urnányi hamu maradt belőle. Abból az emberből, aki mindennél fontosabb volt.

Hónapokig azt éreztem, hogy ez csak egy rémálom. Hogy azért van sötét a lakásában, mert most épp nincs otthon.

Hogy elment kirándulni, vagy a telekre és ott alszik.

Egyszerűen nem fogta fel az agyam (még most sem), hogy itt volt, aktív volt, netezett, kommentelt, mindenkinek megvarrt mindent, főzőcskézett és most nnics sehol.

Szeretném felhívni, beszélgetni, megölelni, elkényeztetni, elmenni ide-oda, nevetgélni, chatelni.

Ehelyett nincs semmi...