Ezek után szerintetek anyu jogosan szúrt le? Nem vártam ujjongást, de azért ez meglepett.
Szóval szakítottunk a barátommal (3 hónapig voltunk együtt, az első barátom volt). Anyu rákérdezett, én őszintén elmondtam, hogy igen, szakítottunk. Utána megkérdezte, hogy miért. Én pedig (hasonló szavakkal) elmondtam neki, hogy a srác már szeretett volna tovább lépni szexuálisan, én pedig nem éreztem az érzelmi hátteret ahhoz, hogy így megnyíljak neki. (Gondom van az érintésekkel, 2 kezemen meg tudom számolni, hogy hány embernek hagyom, hogy megérintsen és az sem mindegy hogyan. A szex az pedig jó sok érintés, leegyszerűsítve a dolgot.)
Erre anyu leszúrt, hogy hogyan merem ezt így nyíltan kimondani, és egyáltalán megfontolni, hogy ennyi idősen lefeküdjek valakivel. (Februárban leszek 18, nem igazán érzem ezt korainak.) És ezek után elzavart tanulni, és közölte, hogy verjem ki az ilyen gondolatokat a fejemből. Ez számomra kicsit érthetetlen, mert kb azt mondtam el neki, hogy hamarosan 18 évesen is szűz vagyok még, ez anyai szempontból nem pont hogy jó? Vagy nem is értem, minek kérdezi, ha utána az őszinte válaszon kiakad. Nem voltam se vulgáris, se bántó se semmi, nem értem mi a gondja, mikor találkozott is a barátommal és tudott róla. Eddig mi nem igazán beszéltünk a szexről, de azt hitte azért nem is tudok róla? Ha más nem is, tavaly tanultuk bioszból…
Anyukád valami általa kreált álomvilágban akar élni. nem volt jogos, hogy leszúrt, nemhogy inkább örült volna, hogy ilyen témával is őszintén fordulsz hozzá, ráadásul tényleg a tartalmát tekintve sem volt semmi oka kiakadni. Nem prűd a te anyukád véletlenül? Ő pl. beszélt veled a nemiségről valaha is? Mert el tudom képzelni, hogy valahol az ő viselkedésében is lehet keresendő az érintésfóbiád.
Egyébként a te korodban én is nagyon hasonlóan voltam az érintésekkel, mondjuk én tudtam a konkrét okot, miért nem tudtam ennyire megbízni másokban. De amikor eljött számomra az igazi, vele ez a gondom elég könnyen elmúlt. Igaz, akartam is, hogy elmúljon. Szóval a lényeg, hogy valószínűleg számodra nem ezzel a sráccal kellett megtörténnie, és kész.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!