Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Ezek után szerintetek anyu...

Ezek után szerintetek anyu jogosan szúrt le? Nem vártam ujjongást, de azért ez meglepett.

Figyelt kérdés

Szóval szakítottunk a barátommal (3 hónapig voltunk együtt, az első barátom volt). Anyu rákérdezett, én őszintén elmondtam, hogy igen, szakítottunk. Utána megkérdezte, hogy miért. Én pedig (hasonló szavakkal) elmondtam neki, hogy a srác már szeretett volna tovább lépni szexuálisan, én pedig nem éreztem az érzelmi hátteret ahhoz, hogy így megnyíljak neki. (Gondom van az érintésekkel, 2 kezemen meg tudom számolni, hogy hány embernek hagyom, hogy megérintsen és az sem mindegy hogyan. A szex az pedig jó sok érintés, leegyszerűsítve a dolgot.)

Erre anyu leszúrt, hogy hogyan merem ezt így nyíltan kimondani, és egyáltalán megfontolni, hogy ennyi idősen lefeküdjek valakivel. (Februárban leszek 18, nem igazán érzem ezt korainak.) És ezek után elzavart tanulni, és közölte, hogy verjem ki az ilyen gondolatokat a fejemből. Ez számomra kicsit érthetetlen, mert kb azt mondtam el neki, hogy hamarosan 18 évesen is szűz vagyok még, ez anyai szempontból nem pont hogy jó? Vagy nem is értem, minek kérdezi, ha utána az őszinte válaszon kiakad. Nem voltam se vulgáris, se bántó se semmi, nem értem mi a gondja, mikor találkozott is a barátommal és tudott róla. Eddig mi nem igazán beszéltünk a szexről, de azt hitte azért nem is tudok róla? Ha más nem is, tavaly tanultuk bioszból…



2022. okt. 12. 15:08
1 2 3
 11/25 anonim ***** válasza:
88%

Anyám, amikor 22 éves voltam és már 1 éve menyasszony, teljesen kiakadt, mert egy ismerősénél váltottam ki a fogamzásgátlót a patikában.

Egy vita alkalmával pedig hozzámvágta, hogy azért vagyok ilyen ideges mert b@szhatnékom van.

Állatok ezek nem anyák...

2022. okt. 12. 16:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/25 anonim ***** válasza:
87%

Én anyukád helyett is szeretnélek megdicsérni, amiért fel mered vállalni magad a gondjaiddal együtt, és mersz NEMet mondani, nem mész bele akármibe csak azért, mert jajj mi lesz, ha elutasítod! Légy büszke magadra, hogy anyukád mellett-ellenére is határozott fiatal nő lettél!

Ezzel együtt viszont jó, hogy felismerted a problémádat, viszont ne falként használd magad körül, hanem próbálj ellene tenni, hogy a jövőben - a megfelelő személlyel - egészséges kapcsolatod lehessen.

2022. okt. 12. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/25 anonim ***** válasza:
88%
Na, épp ezért nem mondok én el semmit a szüleimnek...
2022. okt. 12. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/25 anonim ***** válasza:
34%

Mindeközben egy másik kérdésnél...


[link]


18 évesen még ne szexelj, de 19 évesen már szülj. Az már igen...

2022. okt. 12. 17:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/25 anonim ***** válasza:
26%
Utolsó, gondolom tudod, hogy a két vélemény két különböző embertől jött. Mindegyik elég szélsőséges, de egyik sem lep meg. Van aki szerint esküvőig nem kéne szexelni, és van aki szerint egy nagykorú már nyugodtan szülhet. Nincs ebben semmi érdekes, a maga módján mindegyik elég középkorias felfogás.
2022. okt. 12. 17:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/25 anonim ***** válasza:
92%
Legközelebb nem mondasz el ilyesmit.
2022. okt. 12. 18:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/25 anonim ***** válasza:
3%
Anyud tudja sztem mi a jó neked.. de hogyha te úgy érzed hogy elég érett vagy.. védekezz és nem lehet gond.
2022. okt. 12. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/25 anonim ***** válasza:
83%

Jól értem, hogy szakítottál vele, mert nem akartál szexelni, erre anyád lecseszett, hogy miért akartál szexelni?

Érdekes...

2022. okt. 12. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/25 A kérdező kommentje:
18 az a baja szerintem, hogy ahhoz, hogy erre a döntésre jussak nyilván felmerült a gondolat, hogy mi lenne ha lefekszünk, és az elméleti megfontolás után rájöttem, hogy nem szeretném. Tehát gondoltam a szexre… Nekem sem logikus.
2022. okt. 12. 20:21
 20/25 anonim ***** válasza:
94%

Sokat elárult már az is anyukádról, hogy te viszolyogsz az emberi érintéstől.

Tudom, mert én is ilyen voltam, nehéz is volt a közeli kapcsolat annak idején a barátommal (már férjem).

Szóval ez nagyban elárulja, hogy a szüleid nem igazán babusgattak, tartottak testi kontaktust veled, legalábbis gondolom. Nálunk így volt. Igazi ridegtartás, anyámnak és apámnak is nehézséget okozott a szeretet bármilyen formájának kimutatása.

2022. okt. 12. 22:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!