Van itt még olyan felnőtt, aki nem bízik a szüleiben, vagy valamelyikben, és nem mond el semmit inkàbb?

Jelen. Akármit mondok, kiforgatják, félreértik, csak a negatívat hallják meg belőle vagy negatívvá teszik vagy egyenesen a negatívra kíváncsiak. Egy gyerekkori példa: elmeséltem, hogy a suliban xy ember ezt a vicceset mondta, meg kaptam egy ötöst irodalomból, töri órán jelentkeztem amikor kérdezett a tanár de sajnos rosszat mondtam. Anyám reakciója: jó sokat beszélsz xy-ról, szerelmes vagy belé ugye? Oké kaptál ötöst és mi van a többi jegyeddel, mi van a matekkal abból hogy állsz? Pff, rossz választ adsz mennyire buta vagy biztos nem tanultál egy betűt sem...

Felnőtt példa, amikor kifejezetten boldog voltam, mert kivettük az első közös albinkat a szerelmemmel és alig vártam, hogy beköltözzünk. Anyám egyetlen reakciója: majd másodállást kell vállalnod, mert nem fogtok kijönni a pénzből. Ja mert valószínű előbb vesszük ki vakon az albit és a szerződéskötésnél derül ki mikor már aláírtuk hogy amúgy többe kerül mint amennyit hajlandóak vagyunk fizetni, véletlenül sem beszéltünk rengeteget arról, mi fér bele és nem az alapján választottunk albérletet.

De mindennel így volt, ha jót mondtam is a rosszat hozta ki belőle, ha rosszat, még jobban belém rúgott. Aztán rászoktam arra, hogy semmit. Na hát pont emiatt meg azt kapom, hogy én semmit nem mondok el és mennyire szemét vagyok hogy nem beszélek velük sokat meg mindent eltitkolok. Na de az nem esik le nekik, hogy miért...

A bizalmam amúgy 13 évesen múlt el 100%-ban feléjük, amikor sírva mentem haza, hogy bántanak az iskolában, amire az volt a válasz, hogy ez az én hibám.

Anyámban amúgy sem lehet bízni mert azonnal továbbadja mindenkinek bármit is mondasz, 5 percig nem marad titokban.

Ennyire nem, mint te, de az a utolsó bekezdés az nálam is maximálisan megvan/megvolt. Ha elmeséltem anyámnak, hogy találkozok egy csajjal, legközelebb már azzal fogadtak a rokonok, hogy hallottam van új barátnőd.

Vagy nyilván màr felnőttként meséltem neki, hogy kell új szélvédő , mert felverődött egy kő arra az volt a válasz, hogy ,,mert mindig mész mint a barom” - azt kell róla tudni, hogy mindenki mellett sikoltozik a kocsiban, apàm már immunis erre, de én nem szívesen viszem sehova, csak ha nagyon muszály.

Na szóval meggondolom én is, hogy mit osztok meg vele.

14-15 éves korom óta semmit nem mondok el.

Felesleges tudniuk, úgyis csak kiforgatnák, meg visszamondanák másnak - mint tették is, amikor véletlen merészeltem a bizalmamba avatni őket.

18éves korom óta semmit.

Most azt nem tudják, hogy terhes voltam de sajnos elvetéltem. Úgy, hogy egyik nap műtöttek másnap mentem haza hozzájuk látogatóba.

Igen.

10 éves korom óta nem foglalkoznak velem és sokszor pletykálják hátam mögött.

Hát jó…

Én sem mondom el a dolgaimat, azért, amit itt többség írt. Csak ítélkezni és vagdalkozni tudnak. Egy sztori: Könyvelő vagyok, szabadúszóként dolgozom cégeknek. Minden határidős munkámat rendre leadtam, és elmentem anyámékhoz egy hétre az akkor 2 éves kislányommal (nekem is egy kis kikapcsolódás, anyuék is örültek, hogy ott lesz az unoka, amúgy 200 kilométerre lakunk). Erre felhív egy idióta ügyfelem, (akkor előtte váltott könyvelőt, tehát megváltunk egymástól, és az új pcsa felhergelte, jogtalanul, most a részletek nem érdekesek). Letettem, és elkezdtem sírni, mert rohadt igazságtalan volt, szemét volt, és el is cseszte az ott töltött hetemet. Erre apám még elkezdett velem üvöltözni, hogy de hát mit lehet várni egy ilyen hülyétől, mint amilyen én vagyok, még menedzselni sem tudom magamat, és nekem már különben is 10 alkalmazottal kellene dolgoznom és nem egymagamban egy irodában, stb...stb...) Mondta ő, akinek világ életében megmondták a munkahelyén, hogy mit csináljon, azon az egy helyen, ahol dolgozott 45 évig.

De anyám ugyanez: Felhív, mondja, hogy fura a hangom. Mondom, hogy fél éjjel nem aludtam, nagyon gyenge vagyok, hajnalban felment a vérnyomásom, és sürgősségi tabi levitte, de most olyan vagyok, mint akit a falhoz vágtak. Erre anyám: "Idegeskedtél, igaz?" De értitek, ezt olyan számonkérően, vádlón. ÁÁÁ, nem idegeskedtem, végülis csak a valagam vakarom itthon, felelősség sincs a munkámban, határidők sincsenek...(Jaaa,nem....)

Én sokáig húztam az időt, amíg bevezettem a hírzárlatot. Azóta elhelyezkedtem "rendes" munkahelyen, mert az ad biztonságot nekem. A pici lány azóta felnőtt és holnap költözik 10 ezer kilométerre. De semmibe nem avatom be őket, elcseszték a bizalmat. Nálunk amikor a földön feküdtem, akkor is belém rúgtak kettőt.

6: Na ezzel a betegség dologgal konkrétan elérte anyám azt, hogy soha nem mondom e, ha orvoshoz megyek.

Kicsiként, amikor lebetegedtem, mindig ment a vádaskodás: ,,gratulálok, mindig mondom, hogy öltözz fel rendesen” (mert 22 fokban csak pólóban voltam)

Felnőttként, amikor egyszer megint jött ezzel a nem öltöztél fel rendesen szöveggel, megmondtam, neki, hogy innentől kezdve nem mondok el neki semmit.

8: 7-es vagyok.

Nàlam is ez volt a háttérben, hogy vihetlek az orvoshoz, meg ment a bűntudatkeltés nagyanyám részéről, hogy milyen sok pénzt ki kell adni gyógyszere.