Akit nem az apja nevelt fel mikor, hány évesen és hogyan tudatosodott benne, hogy ilyen csonka vagy apa nélküli családban él és hogy apja nem tölti be a családban a jellegzetes szerepet?

Nem tudom, szerintem soha nem gondolkodtam ezen, de elég fiatal voltam (4), amikor elváltak a szüleim, szóval nekem ez természetes volt, hogy mi így élünk.

Viszont ettől függetlenül mindig jelen volt apukám is, amikor ráért, akkor töltöttünk vele időt, ott volt minden fontos eseményen, szóval nem az volt, hogy nem volt apám, csak nem élt velünk.

Kb 2 évesen már felfogják, hogy az ő családjukban nincs apuka, de egy éven belül nem csak a jót fogják látni, meg hallani, hanem a kiabáló apukát is látják, hogy apuka felpofozta a gyereket, hogy a gyerekek nem mindig akarnak az apjukkal lenni. Továbbá semmilyen jellegzetes szerep nincs, mióta férfiak is főznek és maradnak otthon a gyerekkel és megtalálhatóak a játszótéren is, nem csak láthatáson. Azt fogják érezni, hogy hiányzik valaki, kevesen vannak, kevesebben szeretik őket. Aztán felfogják azt is, hogy a másiknak van tesója, aki játszik velük, az is iszonyúan fog nekik hiányozna, ahogy egy háziállat is. Csak arra vágynak, ami van másnak is, de egy két éven belül ezeknek a dolgoknak a hátrányait is felfogják, és már kezdenek majd szelektálni. Az én gyerekem többet sírt macskáért, mint apáért, és volt kb 3 éve, amikor tesót akart. Majd lett macskánk, le se tojja, a tesó gondolatától meg borsódzik a háta annyira, hogy már a barátai tesóit sem bírja, mert folyton osztozni kell, mindig ott vannak a kistesók is, velük is "kell" játszani, bevenni őket, nem lehet őket kihagyni a játékból, ha ott vannak, látja, hogy nem figyelnek a nagyobb tesó dolgaira, sokat sírnak és hisztiznek. Ugyanezt látja apáknál is, ahogy tesóból, apából sem lát olyat, amilyet akarna. Egy elképzelt tökéletes apára vágyna, ahogy egy elképzelt (nagyobb) tesót is szeretne magának, de tisztában van vele, hogy azért ilyen nem létezik. Ha lenne, minden nyűgjével együtt lenne, és ameddig nincs neki, nem feltétlen gondolja, hogy megéri. Érdekes volt látni, hogy fejlődik az értelme:)

Azért apáknapján rosszul érzi magát, ha valakinek rajzolni kellene, egy ilyenen volt oviban, a többiről kivettem, a sulijában nem tartják, mert kb senkinek nincs apja/normális apja, a mozaikcsalád a megszokott. Már eljutottam oda, hogy nem nagyon érdekel mit szeretne, hiába kap meg valamit, amire vágyik, rájön, hogy az nem olyan, mint elképzelte és már nem érdekli, én meg nem szivatom magam feleslegesen, a macska is hülye döntés volt. A tesót nem tudja kikerülni, mert még szeretnék második gyereket, de 10+ év korkülönbség lesz köztük, így kb két egykének fognak számítani, nem lesznek idegesítő közös dolgaik, amivel egymás agyára mennek.

3.szülinapomon halt meg apukám.

Bennem akkor már tudatosult hogy nem lesz semmi olyan mint volt.

Tisztán emlékszem rá a mai napig, pedig 30 vagyok.

4 eves voltam majdnem, mikor anya összejött nevelőapámmal. Arra is tisztán emlékszem. Tudtam az első perctől, hogy ő nem a pótapám.

Én is 4 éves voltam, mikor elváltak, szintén ott volt apám minden második hétvégén, és minden fontosabb alkalomkor, és teljesen normálisnak éreztem így az életemet. Lett "nevelőapám" is (vagyis anyumnak férje), de őrá sosem tekintettem apámként; nem azért, mert valami bajom lett volna vele, hanem mert volt nekem apám, és nem ő volt az, hanem ő Zsolti. (Máig sem tudom megérteni, amikor a szülők válás után az új társukat úgy akarják bevezetni a családba, hogy a gyereknek "két anyukája/két apukája lesz". És nem is tudom elképzelni, hogy a gyerek szülő szintre emeljen valaki mást, miközben a valódi szülő is ott van a helyén.)

Amúgy azt akartam még írni, amire a hármas válaszó célzott. Sok apa (sajnos meg merem kockáztatni, hogy a legtöbb) akkor sem tölt be apaszerepet, ha ott van. Az enyém is csak félrevonult a zajunk elől a válás előtt. Apa az volt, aki kint van és szerel. A férjem apja dettó, és sok más ismerősünké is. Apa kint szerel, apa tévézik, apa elmegy otthonról. Hát nem egy nagy apakép. Ezek a családok ugyanúgy nem funkcionálnak családként, mint a csonkák. Nem megalapozott idealizálni.