Hogyan dolgozzam fel a gyermekkorom?
27 éves nő vagyok. 2 éves koromban elváltak a szüleim. Anyukám a nagyihoz költözött velünk ( újszülött öcsémmel együtt)
Pokol volt ott lenni, arra emlékszem, hogy nagyon útált mama az apám mivoltjáért és mert nagyon szerettem apukámat és arról az ágról a családot.
Anyukám nem nagyon védett meg a sérelmektől. Visszahúzódó gyermek voltam, sosem mozdultam el társaságban anya mellőt, ma már tudom, hogy a kötődés sérült fajtája áll(t) fent, ezért voltam mindig mellette.
Olyan emlékeim vannak, hogy idegen bácsit szólítok meg a kapuban, hogy lesz e az apukám mert nekem már nincs. Érzem azóta is a magányt és a hiányt. 9 voltam amikor nevelőapánk lett és egy féltestvérünk. Sosem kaptam tőle atyai szeretetet, sosem ölelt meg. Igazából anyám sem. Egész gyermemkoromban azt éreztette hogy nyűg vagyok. Emlékszem 9.ben jártam és elhasználódott csizmám már annyira, hogy nem volt talpa.. kértem, hogy vegyenek nekem egyet de akkor is csak az volt a válasz ordítva, hogy követelőzök. Nagyon rossz tanuló voltam mert az iskolában bántottak a súlyom miatt, terrorizáltak. De otthon is folyamatos volt a lelkiterror, hogy semmi sem lesz belőlem, a földig tiportak a szavaikkal...
Úgy telt el 5 évem a gimiben ( a 9.et ismételtem..) hogy miután hazamentem az iskolából, bementem a szobába ahol sötét volt és aludtam, sírtam.. minden nap. Sokszor meg akartam halni. Össze szorul a mellkasom ha ezekre az időkre gondolok. Senki sem segített és ez nagyon rossz érzés..
20 évesen elmentem otthonról, férjhez mentem, családi házunk van, van egy gyermekünk aki nagyon boldoggá tesz, mégsem tudok szabadulni ezektől a fájdalmaktól.
Nem írok le minden kis mozzanatot ami ért engem otthon mert nagyon hosszú lenne... pokol volt az életem.
Ahogy már nem lakok otthon mindenkivel jó a kapcsolat, de nagyon sokszor rám.tör ez az érzés hogy mi volt régen amikor ott laktam? Anya miért nem védett meg soha senkivel szembem? Miért nem kaptam soha dicseretet, ölelést, mosolyt? Annyira fáj.. tudom nem normális...
A kisfiam a legnagyobb szeretetben nevelem, sosem szeretném hogy így nőjjöm fel.. hogy ilyen jelentéktelen, ömbizalomhiánYos, sérült ember legyen mint én.
válasza:Helyesírási hibákért bocsánat, altatás közben írtam. Még annyit hozzáfűznék, hogy anyukám a hugomnak bevallotta, hogy az én neveltetésemet nagyon bánja és máshogy csinálná de ezzel én nem tudok mit kezdeni. Nekem sosem mondta.
Mindig minden nap adok magunkról hírt nekik, ők nem mondanak igazából magukról semmit. Csak én írkálok. Ha én megyek hozzájuk korán kelek, készülök rá, ők majd valamikor beesnek az ajtón. A kicsihez jó ha havonta egyszer eljönnek 1.5 óra az út. Állítólag nagyon szeretik, amit el is hiszek... de többre számítottam tőlük. De miért is, amikor olyanok voltak velem amikor egy védtelen kislány voltam? Bárcsak valaki akkor megölelt volna és azt mondta volna, valaha boldog leszel, értékes vagy, szép vagy, aranyos vagy, szeretlek. Én minden nap úgy köszöntem el otthon este, hogy jó éjt anyu szeri, mindig vártam, hogy ő is mondani fogja de sosem mondta.
válasza:"Ahogy már nem lakok otthon mindenkivel jó a kapcsolat, de nagyon sokszor rám.tör ez az érzés hogy mi volt régen amikor ott laktam? Anya miért nem védett meg soha senkivel szembem? Miért nem kaptam soha dicseretet, ölelést, mosolyt? Annyira fáj.. tudom nem normális..."
Kedves kérdező!
Szívszorító volt olvasni, amiken keresztül mentél.
Anyukád valószínűleg azt vitte tovább, amiket neki is adtak gyerekkorában.
Ne magadba keresd a hibát, amiért ő nem volt képes szeretni.
Ha más lett volna a gyereke, akkor is ugyanúgy viselkedett volna.
Nem tudhatjuk, hogy a sors mit miért ad vagy nevezhetjük felsőbb erőnek, ki miben hisz.
Én abban, hogy minden okkal történik. Most a te kis gyermeked azt tapasztalja, hogy ott van neki az édesanyja, aki őt nagyon szereti. Így, hogy te rossz tapasztalásokon mentél keresztül és még így is ilyen nagy a szeretet benned és nem tört meg.
Tudom nagyon fájnak az emlékek, de erős vagy és ott a családod őket nézd.
"Össze szorul a mellkasom ha ezekre az időkre gondolok. Senki sem segített és ez nagyon rossz érzés.."
Anya miért nem védett meg soha senkivel szembem? ...."
Tudod mindannyiunkban lakozik egy belső gyermek. Ezeket a kérdéseket is a belső gyermekünk teszi fel. Mikor ezek jönnek fel benned, akkor gondolom előtte ér valami rossz és felidézi benned a régi sérelmeket.
Ilyenkor próbáld magad megnyugtatni, lélegezz mélyeket és próbáld átérezni, hogy biztonságban vagy, a jelenben vagy. Nincs okod félni.
Mondd magadba pl, hogy: "Most éppen rossz érzések vannak bennem, de ez nem marad örökre, hanem most ÉPPEN ezt tapasztalom.
Hozd a figyelmed a jelenbe. Lélegezz, a kezedet a szívedre teheted közben. Érezni fogod, hogy ellazulsz és a figyelmed vissza tér a mostba.
Megölelheted ilyenkor a gyermeked is.
Minden jót kívánok Nektek!!
Legyetek nagyon boldogok!🕊♡
válasza:Kedves Kérdező! Szívszorító volt olvasnia a soraidat, de mégis valahogy megnyugodtam, mikor olvastam, hogy a történeted egy csodaszép irányt vett a saját családoddal és a kisfiaddal! Kívánom, hogy legyetek nagyon boldogok!
A szíveden, lelkeden lévő sebeket a pszichológus és nagyon sok belső munka tudja meggyógyítani. Nem üres frázis, hogy ilyen esetekben érdemes segítséget kérni, ezt nagyon sokan el fogják még mondani, és el is mondták előttem.
Nekem is bonyolult, sokszor fájdalmas gyerekkorom volt, 32 éves koromig húztam, hogy helyre tegyem magam. De elmentem pszichológushoz és nagyon jót tett, utána hatalmasat fordult az életem.
Az az erő, ami benned van, hogy egy sérült apakép ellenére, egy sérült lélek ellenére te tudtál és akartál tenni egy normális kapcsolatért, bele mertél vágni, anya mertél lenni és feltétel nélkül szereted a gyereked, lenyűgöző! Ezt senki nem veheti el tőled sosem, és erre legyél iszonyatosan büszke!
A Legjobbakat Kívánom Neked!
Köszönöm, hogy írtatok. Igazad van, valami rossz történt. Vagyis csak az fáj, hogy nem érdeklem őket. Az évek alatt rengetegszer láttam, hogy a húgom felé ( akit nagyon nagyon szeretek, s ő maga a második anyjának gondol, legnagyobb bizalmasának) mennyi szeretet tudtak adni. Mennyi ölelést és dícséretet, mennyire máshogy állnak hozzá. Semmiért sem kellett soha könyörögnie, nem hogy 1 cipője, annyi van amennyit csak szeretne, a legújabb iphone, minden. Odafigyelnek rá. Nem sajnálom tőle, én csak azt a kislányt sajnálom aki nem kapott szeretetet, ölelést, jó szót... mai napig azt a gyermeket siratom és ez szánalmas.
#7 Te nagyon jól látod, sikerült megnyugtatni magam azzal, hogy a jelenben vagyok. Körbe nézek és kiskoromban álmomban sem mertem volna elképzelni azt ahogyan élek. Annak ellenére, hogy mindig azt mondták semmi sem lesz belőlem, irígylésre méltó a környezetünk amit teremtettünk magunknak és hiába a csúnya gimis éveknek, miután eljöttem otthonról tanulni kezdtem és gyönyörű szakmám van, 0-3 éves gyermekekkel foglalkozom és családjaikkal...
Köszönöm hogy írtatok nagyon jól esik :(
Fel fogok keresni egy szakembert.
válasza:Nagyon sokat fog segíteni a szakember, ráadásul pont azért, mert ennyire tisztán meg tudod fogalmazni, mi bánt. Sokan úgy mennek el terápiára, hogy csak haragszanak, de nem tudják kire. Én évekig azt hittem, apámra haragszom, amiért elhagyott mielőtt meg sem születtem - aztán a terápia alatt mondtam ki, hogy anyura haragudtam, mert mindig azt éreztem, nem szeret annyira, mint amennyire igényeltem. Amíg ki nem derült, hogy mindennél jobban szeret, de nem tudta kifejezni, mert benne is olyan eredendő törések voltak,ami miatt nem volt erre eszköztára.
Bízom abban, hogy hamarosan jobban leszel, és hogy a belső gyermeked is megnyugvásra lel! <3
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!