Mit tegyek, ha anyám ennyire kiakadt ezen?

2 napja azon megy a vita, hogy nekem miért nincs barátom.

Az egész úgy kezdődött, hogy a szilveszterről volt szó, és mondtam, hogy idén nem megyek sehova, itthon szeretnék maradni.

Anyám ezen úgy kiakadt, hogy elkezdett faggatni, hogy mi az oka és elmagyaráztam neki, hogy a legjobb barátaim a párjaikkal töltik az estét, engem nem hívtak sehova, egyedül nincs kedvem menni sehova.

Aztán jött az áradat: nem hiszi el, hogy én ilyen béna vagyok, hogy 20 évesen nincs senkim, nem élek, ez szánalmas, hogy itthon, kvázi egyedül tartom a szilvesztert, biztosan ennyire kiállhatatlan vagyok, hogy egy fiú sem közeledik hozzám. Ha így folytatom, macskákkal fogok megöregedni.

Na most. Tény, hogy még nem volt barátom, ami azért engem is bánt és noha voltak udvarlóim, visszautasítottam őket, mert nekem nem jöttek be. De anyukám kirohanása most nagyon lehozott az életről, 2 napja ezt hallgatom, hogy így nem lesz senkim ha ennyire zárkózott vagyok és ilyen "kibírhatatlan".

Jelezném, hogy egyáltalán nem mondanám magam zárkózottnak, mert járok bulizni, egyetemen is részt veszek programokon, vannak barátaim csak fiúm nincs. Mivel karácsonyra hazajöttem és a családon kívül valóban nem találkoztam senkivel, ebből szűri le, hogy én csak otthon gubbasztok, hiába mondom neki, hogy ez nem így van, csak itthon, a városban nincsrnek barátaim és jó egy kicsit csak itthon lenni.

De a lényeg, hogy nekem már nagyon elegem van ebből, már kb 17 éves korom óta amúgy ez megy, de most kiváltképp. Példálózik a barátaimmal, volt osztàlytársaimmal, hogy már senki sem szingli, meg saját magával, hogy ő miket csinált amikor annyi idős volt mint én...

Mit tegyek, hogy szálljon le rólam? Annyira telebeszélte a fejemet, hogy senkinek sem kellek, hogy azt a pici önbizalmamat is lerombolja, amit sikerült felépítenem, mert amúgy nekem nagyon fontos az ő véleménye...

Valamint persze azt is írjátok le, ha szerintetek neki van igaz, mert akkor viszont nekem kell sürgősen változtatnom.

Előre is köszi a válaszokat!