Egy ilyen esetben?

Figyelt kérdés

Tanácsot kérnék.

A kislányom most 8 éves.

1 éve tart az elhelyezési per.

Mivel nem mentem bele abba, hogy ki tudja előbb ellopni az oviból, majd az iskolaból a gyereket, ezért az anyánál helyezték el, aki gátlás nélkül, állását felrúgva megelőzött es már délben elhozta az oviból majd az iskolából.

Így velem van minden 2. Hétvégén, majd a következő héten 1 napot.


De...

1 éve nem mer megpuszilni a gyerek ha anyuka is jelen van...mert hogy anya ezért haragudna.

Így azt talaltuk ki, hogy nincs puszi, beülünk a kocsiba elmegyünk egy sarkot, megállok a kocsival, és utàna puszilgat szét.

Megtanult sunyinak lenni...megalkudni...szerepet jàtszani 7 évesen.

Beleszakad a szívem.


És December elején volt egy kórus fellépése az iskolában.

Én pedig elmentem ahogy ovis korától minden ilyesmin ott vagyok.

Viszont most ott volt anyuka is.


Ezért a gyerek először elbújt előlem..

A kórúsban nem is énekelt csak tátogott zavartan.

Aztán kísertem őket haza, de a gyerekem rám sem mert nézni, a bal keze mutatóújja pedig végig a szájában volt és rágta úgy szorongott.

Mindez egy olyan hétvége után ahol velem volt, és felszabadult volt végig.


Pontosan tudom hogy nagyon durvàn ellennevelt.

Mert elmondta, azert nem ad puszit mikor találkozunk ilyenkor, mert akkor "kikap anyától"...

Engem az érdekel, hogy hogyan tudom ezt a szorongást oldani benne.

Hogy azért mert szereti az apukáját ő nem tesz semmi rosszat.

Nem akarom hogy ettől jobban sérüljön, ha fel nem is tudja mèg fogni, hogy bántalmazás àldozata.


jan. 2. 21:02
1 2 3
 1/25 anonim ***** válasza:
90%
Hát ha hazugságra neveled meg eldugva puszilgat azzal biztos, hogy nem javítasz a helyzeten, sőt... Jelezd a gyámügyön a dolgot mindenképp, ebbe a gyerek fog beleőrülni
jan. 2. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/25 anonim ***** válasza:
69%
Családterápiával. Te sehogy, hiszen te is itt kérdezel. Szörnyű élet vár a gyerekre, ha nem kérsz segítséget.
jan. 2. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/25 anonim ***** válasza:
86%
2es mert ha ilyen a gyerek anyja biztos belemegy a családterápiába nem? Ismerem az ilyen nőket, jelenteni kell, ahol csak tudod és elvenni tőle a gyereket, ez egy mérgező nő, nem anya
jan. 2. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/25 anonim ***** válasza:
87%
A gyámügy családterápia fog küldeni valószínűleg titeket, úgyhogy mindenképpen jelezném a helyedben. Mást sajnos nem nagyon tudsz kezdeni vele
jan. 2. 22:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/25 anonim ***** válasza:
100%

Nőként el sem tudom képzelni, milyen egy kretén nő lehet az ilyen, aki a gyerek kárán képes bosszút állni a exférjen.

Mindenképp keress valami hivatalos utat, ahol ezt orvosolni lehet.

jan. 2. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/25 A kérdező kommentje:

3.

Ez már megvolt.

Amúgy a gyámügy lesz arja az ilyesmit.

A bíróság küldött el mediációra.

Ahol ketten könyörögtünk anyukának, hogy térjen végre észhez és a kisgyerek szempontját is mérlegelje... De nem.

A pszichiáter és én is elmonduk az érveik, de akkor se enged.


Igazából ez nem lenne gond, hogy egy beteg ember ilyet csinál.


Itt a gond az, hogy a magyar jog egy ilyen beteg állatot kijelöl szülőnek.

jan. 2. 23:18
 7/25 anonim ***** válasza:
41%

Milyen családterápia, nincs család! Azt különben se lehet parancsra.

Anyukát kell helyretenni, de határozottan. (Bár elég hihetetlen a kérdés.)

jan. 2. 23:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/25 anonim ***** válasza:
73%

Van bárki a családban, akire hallgat?

A gyereket mindenképp kizárnám.ha másképp nem megy, akkor tedd helyre te az agyát, bár akkor te leszel a hülye állat.

jan. 2. 23:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/25 anonim ***** válasza:
94%
Most írod, hogy tart az elhelyezési per. Akkor semmit nem jelölt ki a bíróság, csak most nála van. Fogod szépen a pszichológusi szakvéleményt, és bejelented igényedet a gyerek nálad való elhelyezésére.
jan. 2. 23:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/25 anonim ***** válasza:
A gyerek érdekeit kell nézni és azt hogy minél kevésbé szenvedje meg a helyzetet.
jan. 3. 00:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!