Atmenetileg a szuleimnel elek, de mindenegyes kiserletem arra ,hogy egyedul legyek, nehezen megy, allandoan az agyamra mennek ,es megorulok toluk ,mit csinaljak?

10es

De tudod mi a gond,

Nem akarok 50 évesen ott tartani, hogy nagy nehezen összenyögök egy lakásra valót, aminek a felét ki sem fizettem mert hitelem van

Mert nem tudok félretenni mivel, a fizetésem fele elmegy albérletre

Ebből melyik rész az amelyik férfias? Az, hogy elviselem az extrém diszkomfortot amit a hülyeségük okoz, vagy az, hogy kifosztatom magam tudatosan az miatt, hogy megfeleljek a társadalmi elvárásoknak miszerint, a "mamahotel" az nagyon férfiatlan, és inkább verjem csak el nyugodtan a fizetésem felét albérletre, a negyedéből éljek, és rakjam csak el a negyedét, hogy 60 év múlva legyen elég pénzem házat venni

nem a barát/barátnő viszonyi kapcsolatban zavar ha el kell mondom el, hanem a gyerek-szülő kapcsolatban amikor 30 éves vagyok azt furcsállom

Azért írom ki ezt magamból, mert eleve megőrülök a frusztrációtól és így kicsit jobb, ha megoldani nem is tudom a problémát, vagyis nem belátható időn belül

Akkor előbb kell azt megoldanom, hogy ne őrüljek meg, előbb mielőtt még úgy döntenék, hogy be fejezem a földi pályafutásomat

Ennyi röviden

Amikor egyedül éltem 5. évemben külföldön akkor jóval szarabb mentális egészségem volt mint most, habár most sem a legjobb de volt jóval szarabb is

Az elején mondjuk jobb volt,

Ez elég hullámzó

A másik gond meg, az, hogy nincs nagoyn motivációm semmire

Lehet ezért kéne elköltöznöm, és költenem inkább a pénzt albérletre és úgy keresni állást, mert így semmi motivációm nincs