Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Aggódom apukám egészségügyi...

Aggódom apukám egészségügyi állapota miatt. Mit tehetnék én?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Az utóbbi időben aggódom apukám egészségügyi állapota miatt.

56 éves lesz nyáron, szakács a szakmája, dolgozott is benne sok ideig, azonban kb. 15 éve egy gyárban robotol, 12 órazik, éjszakás és nappalos műszak.


Elmondása szerint a nappalos műszak nem annyira vészes, de az éjszakázás kiborítja.

Fáj a térde, és le sem lehet ülni a munkahelyen.

E mellett amikor éjszakás akkor kb. 5-6 órát alszik (nincs diagnózis, de szerintem alvási apnoéja is van, ami méginkábn veszélyes..) 3:15 órakor kel és 3 óra csak az út a munkahelyig. Tehát 5-6 óra csak az utazás napi szinten.


Mondanom sem kell, hogy éhbérért, de ettől most tekintsünk el..


Régebben nem fogtam fel, csak most látom igazán, hogy mit meg nem tesz értünk. 3-an vagyunk testvérek, voltak nehezebb időszakok, de sosem nélkülöztünk és anyával mindent próbáltak megadni nekünk, amire szükségünk volt. Jól nevelt "gyerekek" voltunk/vagyunk, így nem voltak soha irreális igényeink.


A húgom 16, a nővérem 23, Én pedig 20 éves vagyok.


A húgomra teljesen költenek, hisz nincs keresetük, a nővérem és nekem pedig az étel része az, amit fizetnek, amit én ellenzek, hisz dolgozok, megtudnám venni magamnak a dolgokat, de sok veszekedés volt már ebből és hajthatatlanok olyan tekintetben, hogy én álljak minden olyan dolgot, ami rám tartozik.


Az anyagi részével nincs probléma a családnak, elvagyunk, vannak nálunk sokkal de sokkal rosszabb helyzetben lévő családok. Nyilván lehetne jobb is, de nincs okunk panaszra.


Azonban az egészségügyi állapot szerintem nem játék. Ha így folytatja apukám, nemhogy a nyugdíjat, de szerintem még a 60. évet is alig fogja elérni..

Cigi, energiatal, kávé (különben nem bírná az éjszakázást), 5-6 óra alvás jobb esetben is, térdfájás..


A családban mindenkinek "kényelmes" munkája van. Anyukám 2 órára van otthon legkésőbb, nem végez fizikai munkát, nem éjszakázik, nővérem szintén hasonló.

Én habár 6 órakor kelek és este 7re érek haza, én sem panaszkodhatok, mert irodában dolgozom és egyébként is azért érek haza ilyen késő, mert edzeni járok.

Szóval anyukám és a nővérem nem nagyon fogják fel, hogy milyen nehéz is lehet neki.. Én aggódom csak érte ennyire, és szerintem érthetően..


De azt érzem, hogy apukám sem akar változtatni, hiába "szenved". Attól fél, hogy nem talál munkát, ha pedig igen, akkor azt már ilyen "idős" korban nehezen fogja megszokni..


Nem tudom, tudok-e valamit tenni? Nem nézhetem azt, hogy saját magát viszi konkrétan a sírba.. Már azt is felajánlottam, hogy inkább menjen el közmunkára én pedig segítem őket havi X összeggel (én sem keresek olyan jól, sőt, de nekem belefér, ha az egészségéről van szó..) így majdhogynem ugyanaz lenne a helyzet.



ápr. 4. 18:28
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
88%
Nem találna szakács munkát közelebb? Vagy nem is akarja azt folytatni?
ápr. 4. 18:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 A kérdező kommentje:
Folytatni szeretné szerintem, de a mostani irammal nem venné fel a versenyt, illetve a korából adódóan nem fogják nagyon alkalmazni + én 9 hónapig kerestem munkát (pályakezdő rendszergazda vagyok) és 1 ujjamon megtudom számolni, hogy hány olyan álláshirdetést láttam, ahol szakácst keresnek 50-100km-es körzetben..
ápr. 4. 18:42
 3/20 anonim ***** válasza:
91%
Sajnos semmi okosat nem tudok hozzáfűzni, de örömmel olvastam, hogy milyen korrekt, egymáshoz is korrektül álló családtagokból álló család vagytok.
ápr. 4. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 anonim ***** válasza:
90%
Ezzel kicsinálja magát. Brutál amit bevállal, pláne, hogy ennyit utazik mellé.
ápr. 4. 18:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:
81%
Most milyen választ vársz? Ha nem tud más munkát vállalni, mit csinájo?
ápr. 4. 19:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 A kérdező kommentje:

3#

Ilyenkor belegondolok abba, hogy szerencsés vagyok, hogy ilyen szüleim vannak. Vannak nálam/nálunk sokkal rosszabb helyzetben lévő fiatalok sajnos..


4#

Igen, pontosan. Más már az utazás miatt kikészülne, Ő pedig ~15 éve megállás nélkül ezt csinálja. Fogalmam sincs hogyan bírja.. Mármint, nem bírja, de "muszáj".. Én lennék a világ legboldogabb embere, ha 20 évesen megtehetném azt, hogy ne kelljen dolgozniuk soha többé, de sajnos ezt nem tudom megtenni anyagilag.. 3 nap dolgozik 3 nap szabad nappalos-éjszakás váltással, de amikor vége a 3. éjszakás napnak kb. a szabadnap 3. napjára érzi azt, hogy nagyjából kipihente az előző 3 napot.. Itthon sem ül, mindig csinál valamit a ház körül..


Én nem tudom milyen lehet éjszakázni (nem is szeretném megtudni, 1 elvem van munkahelyet tekintve: Hogy soha a büdös életbe nem fogok éjszakázni, maximum csak akkor, ha majd olyan helyzetben leszek, hogy lesznek gyerekeim és ez az egyetlen lehetőség), de annyira nem lehet kellemes, ha 100-ból 99 ember undorodik tőle..

ápr. 4. 19:06
 7/20 A kérdező kommentje:

5#

Bármit tippet, hogy hogyan tudnék könnyíteni a helyzetén. Bár így visszaolvasva a kérdést, tényleg csak Ő fog tudni ezen változtatni, bármennyire is szeretnék segíteni, fogalmam sincs hogyan tudnék..

ápr. 4. 19:07
 8/20 anonim ***** válasza:
100%
Nézegess mégis állásokat a környéken, hátha találsz neki. Ha veletek marad, a kevesebb is többnek számít idővel. Próbáld vele is megbeszélni.
ápr. 4. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim ***** válasza:
92%

2- "Folytatni szeretné szerintem" - kérdezd meg

"a mostani irammal nem venné fel a versenyt" - most is egy óra alatt sül meg, aminek régen annyi kellett

"a korából adódóan nem fogják nagyon alkalmazni" - honnan tudod?

"1 ujjamon megtudom számolni, hogy hány olyan álláshirdetést láttam, ahol szakácst keresnek 50-100km-es körzetben.." - 1 állás épp elég lenne édesapádnak.

ápr. 4. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 anonim ***** válasza:
100%

9-es vagyok.

Még annyit: vannak új konyhai eszközök és eljárások, de ha akarja, meg tudja tanulni és szokni őket. Esetleg frissítésnek elvégezhet egy modern gyorstalpalót.

Ha többet aludna és pihenne, akkor nyugodtabb és erősebbb lenne, és nem lenne szüksége olyan sok méregre, mint most (dohányzás).

ápr. 4. 20:13
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!