Mit gondoltok az olyan szülőkről, akik a 250-300 millió forintos vagyonuk ellenére 0, azaz NULLA forinttal támogatják a felnőtt, már dolgozó gyermekeiket a mamahotelből kiröppenésben, mondván, hogy nincs pénzük a gyermeiket támogatni?
A részleteket természetesen nem ismerem, illetve csak a kérdező elmondásából.
Szerintem, ha van rá lehetősége, a szülő támogassa az életkezdésben a felnőtt gyerekét. Nyilván ehhez kell egy olyan “gyerek” is, aki érdemes rá. A kérdező nekem ilyennek tűnik (mégha nem is feltétlenül szimpatikus a stílusa). Ráadásul tényleg brutálisak az ingatlan árak (én 14 éve 10 millióért vettem 1,5 szobás lakást a VI, kerületben, a felújítás-berendezés 5 millió volt, a mostani huszonéveseknek sokkal nehezebb).
Lehet egy olyan nézőpont is, hogy dolgozzon meg érte, tanulja meg megbecsülni stb- ezt akkor érzem megalapozottnak erkölcsileg, ha maga a szülő is így alapozta meg a vagyonát. De itt ebben az esetben a szülő is kapta a vagyona nagy részét, így nem világos, hogy ő miért nem segíti a gyerekét.
Nekem a gyerekem sokkal fontosabb a pénzemnél. Most még csak 15 éves, de ha elvégzi az egyetemet (ha egyáltalán akar majd egyetemre menni, bár eddig úgy tűnik, hogy majd akar), akkor fogok neki venni egy lakást.
Aki nem informatikus, vagy plasztikai sebész, nem keres annyit, hogy pár év alatt félretegyen egy lakásra, szóval a mai fiataloknak segítség nélkül nincs esélyük.
Külföldön is nehéz félretenni, mert ott sem ingyenes az albérlet, szóval nem könnyű az életük a fiataloknak.
36 diplomát adtak a kezedbe XDDDDDD
Jó sok eszed van neked is. A szülei tanultak talán? Ők írták a beadandókat? A zhkat?
Kérdezőnek igaza van annyiban, hogy anyuka 2 lakást meg 2 kocsit kapott, akkor illene továbbvinni a családi hagyományt.
Én nem kaptam semmi támogatást, nem is vártam el. Önállóan értünk el mindent öcsémmel. Sőt nagyszüleimtől el sem fogadtam a pénzüket, mert tudtam, hogy én hetente többet keresek, mint amit nyugdíjnak nevezve kapnak. Így is van házam, jó kocsim.
Ha lesz gyerek nagyon jó körülményeket tudok majd neki biztosítani. Viszont úgy vagyok vele, csak úgy biztosan nem támogatnám meg sok millióval. Tegyen érte, tanulja meg mit kell tennie azért, hogy legyen egy lakása! Ha össze szedte évek alatt egy lakás vagy ház, min 30% is önerejét, és lehetőségeim adottak hozzá, biztosan kipótolom annyival amennyivel csak tudom.
De biztosan nem adnék a semmire 10-20-30 milliót...
Így megtanulja megbecsülni azt amit elért, és biztosan életképesebb emberré válik, mint azok akik mindent megkapnak.
Nekem egyetem végén annyi idákhitelem volt, mint a neked most megtakarítás! Tehát biztosan jobban támogattak anyagilag, mint ahogy állítod.
Ha annyira lakást akarsz maradj még otthon pár évet aztán gyűjtögess. Az átlag nem csokos pároknak 30-35 éves korára lesz saját ingatlana 20 évnyi hitellel. Te 22 éves pályakezdő vagy, ne akarj annyit keresni mint én 10x év tapasztalattal. A jó fizetésért szintén nagyon sokat kell tenni, ezt sem adják csak úgy oda!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!