A kisfiam nem hajlandó elfogadni a páromat. Mit tehetnék?

Személyes tapasztalatom erről (egy gyerek szemszögéből):

5 éves voltam, amikor anyához ideköltözött az élettársa. Folyton féltékeny voltam anyára, hogy már nem velem aludt éjjelente, stb. De közben anya élettársa nagyon sokat foglalkozott velem, mindig játszottunk, szekálhattam :)

Aztán, amikor összevesztek és elköltözött tőlünk, iszonyatosan elkezdett hiányozni, és rádöbbentem, hogy apám helyett apám volt. :( Az utolsó levele, amit nekem írt ezek után, még most is a falamon díszeleg.

Úgyhogy valószínűleg csak féltékeny a kisfiad is rád, időt kell hagyni neki és a legfontosabb, hogy olyan családi programokat szervezzetek, amikre kapható a kissrác :) Mert nekem ez sem adatott meg soha. ;)

Nos, bár nem vagyok még nagykorú sem, ezen mint gyerek én keresztül mentem... Édesanyámmal élek, mióta megszülettem, mivel apám egy alkoholista p*cs tolvaj... 6,5 fél éves koromig nem volt a bátyámon kívül felnőtt férfi a 'közelemben', és ez így volt jó... Sok testvérem van, őt tartottam az őrangyalomnak, a védelmezőmnek, a barátomnak (Persze, voltak barátaim, de ő egy szerepben volt minden).

Aztán anyám elkezdett ismerkedni a nevelőapámmal... Érdekes az, hogy neki is van két gyereke, akikhez mindig átmentünk, vagy áthívtunk játszani...Mikor összejöttek, nem voltam hajlandó elfogadni, és nem is szabad hogy a nevelőapa irányítsa a gyereket... Még fontosabb hogy az igazi szülőről, legyen akármilyen tróger, csöves, börtöntöltelék vagy bármi, nem szabad rosszat mondani a gyerek előtt... Mert akkor pedig a gyerek a nevelőszülőt még inkább megfogja gyűlölni... Egy idő után megszereti a gyerek a nevelőszülőt, viszont ne is ringasd magad abba a hitbe, hogy nem lesznek kisebb veszekedések... Csináljatok családi programokat, de úgy, hogy a gyerek élvezze, és aznap csak ő legyen a akivel foglalkoztok...

Éreztesd a kisfiaddal, hogy ő akkor is nagyon fontos neked. Viszont a párodnak ne engedd meg, hogy parancsolgasson neki...az csak elmérgesíti a helyzetet. Persze, ha rosszat csinál szóljon rá, de te fegyelmezd. Kiránduljatok, sétáljatok, játszatok együtt. És igen, az előttem szóló nagyon jót írt, soha ne szidjátok előtte az apját!!!

20/L.

15-ös voltam, 16-os hsz-ra reagálva:

Te egyenjogúságról beszélsz, mint nevelőszülő. Azon vagy kiakadva, hogy egy nőnek a vérszerinti fia előrébb való lehet, mint akit épp most talált. Felteszem akkor neked a költői kérdést. Ha ennyire derogál neked, akkor miért nem keresel egy olyan nőt, akinek még nincs gyereke? Neked valami önértékelési zavarod lehet, hogy elvált anyákkal kezdesz abban a reményben, hogy náluk biztos befutó vagy, mert örüljenek, hogy gyerekkel egyáltalán lehet valakijük.

17-esnek is ugyanez a válaszom. Senkinek sem kötelező nevelőszülőnek lennie. Miért nem inkább szülő? Ha meg szülő... akkor hol a gyereke? Miért nem azzal van? Ha elvált, akkor is kettőn állt a vásár, mert az ő igenje is kellett a házassághoz. Mellesleg kortól függően, ha idősebb az ember, és már elvált nő kell neki, akkor van olyan is, ahol a gyerek felnőtt és kirepült a szülői házból.

Az eredeti kérdésre visszakanyarodva. Nem kell tenni semmit. Olyan párt kell találni, ahol a gyerek eleve elfogadó. Ha a gyerekedet viszed magaddal pl. piacra és szóba elegyedsz egy neked tetsző személlyel és látod a gyerekeden, hogy szimpatikus számára is, akkor hajrá. Az egy elvetélt ötlet, hogy te elmész ismerkedni valahova, majd beállítasz, hogy szia kicsim, megismertem ezt a bácsit...