Hogy alakítsak ki a 72 éves apukámmal jó kapcsolatot? (18 lány)

ELŐSZÖR IS HADD HANGSÚLYOZZAM: NEM VAGYUNK SZEGÉNYEK MINDIGIS EGY ERŐS ÁTLAGJÖVEDELMŰ CSALÁD VOLTUNK!!!+EGYKE VAGYOK ÉS TÖBBNYIRE CSAK RÁM KÖLTENEK

késői gyerek vagyok, és valljuk be kicsit el lettem kényeztetve. Van egy másik gyereke ő most 44 éves, két 12 éves lánnyal, de velük nem törődik igazán. Anyukámmal állandóan vitatkozik, anyum szavával élve csak "odakaffan" neki valamit.(anyum 50 éves)

A probléma ott kezdődött hogy sosem volt köztük egységes nevelés. Míg anya próbált szigorúbb lenni, apa mindig az én pártomat fogta. Mindkettejük majomszeretettel szeret, de míg anyum szeretete önzetlen, apukámé önző.

Apummal a problémák a suliban kezdődtek, akkor ment nyugdíjba. 5 percre laktam a sulitól,de ragaszkodott hozzá hogy ő kísérjen, egészen 10 éves koromig.a suliban cikiztek emiatt, még a tanító nénik is mondták hogy én már nagy vagyok ehhez.11 éves koromban, kiskamaszként nem egyedül hagyni egy húsz percre, nehogy elraboljanak,belém beszélte hogy egyedül én nem tudok itthon maradni mert bejön a betörő, ezzel annyira rám ijesztett, hogy magam mellett hordtam a konyhakést, és üzeneteket írtam a betörőnek. Volt egy barátnőm, akivel rendszeresen jártunk moziba, ingyenjegyekkel. bementünk a szomszédos bizsu boltba a film után,vagy egy sportmárkaboltba nézelődni . apum már a fejét fogta és üvöltözött velünk , hogy szórjuk a pénzt( 2000 ft-nál sosem vettem drágább bizsut, és 1 kezemen meg tudnám számolni hányat vettem akkoriban). őt csak "dagadt vásárlásmániásnak" nevezte. én minden hónapban 3! újságot kaptam ,ami kb 1500 ft-nak felelt meg( hercegnők garfield , meg tappancs, meg a szivárvány). Az velem a baj, hogy a mai napig már egy hangos szóra is legszívesebben sírva fakadnék és engednék a másiknak, de akkoriban inkább megadtam magam, de azt nem bírtam elviselni hogyha kiabáltak velem. Tehát nem volt bizsu, mert az "drága" volt , de volt havi 1500 ft értékű magazin előfizetésem. angolból rossz voltam, ezért anyum tanárhoz küldött. apa meg mindig velem morgott, hogyha figyelnék órán és tanulnék akkor nem kéne tanár. meg sem próbálta leplezni, hogy ő ezt a háta közepére sem kívánja

12 évesen gyógytornára jártam, így nem volt mindig időm lemenni kajálni , és vettem a büfében egy hamburgert vagy valamit , apumnak ez volt a baja. Ilyenkor úgy beszélt velem, mintha valami "bukott angyal" lennék, egy rossz gyerek, aki nem értékeli azt, amije van. Akkor már nem sírtam, de nagyon fájt. Ha otthon beszélgetni akart velem, olyan dolgokba is beleszólt amihez tényleg nemvolt semmi köze, és ezt megmondtam neki, megsértődött kiment, néha sírt, vagy rosszullétet színlelt, hogy őt mindenből kihagyjuk anyummal.

13 évesen gyógytornára is ő maga cipelt, mert egyedül nem mehettem el, hátha elüt egy autó vagy elrabolnak, még a gyógytornász is nevetségesnek tartotta. Minden nap bejött hozzám a szobámba, leült a földre és várta hogy hozzászóljak. ha nem, akkor olyanokat mondott hogy én már nem is szeretem őt, pedig ő csak a legjobbat akarja nekem. Ehhez képest úgy kezelt mint egy nyolc évest. mindig mondta nekem hogy tanuljak szorgalmasan, ha egyest kaptam ,vagy rossz jegyet, leszidott , de a világért sem segített volna . a legnagyobb segítség ez volt "kérdezd meg a tanár nénitől, figyelj jobban az órán". bábszínházba akart cipelni, játszótérre , a vitéz lászlóra.

szerettem volna egy tv-t a szülinapomra, erre megint szórom a pénzt( sztem ez már általános hogy egy gyereknek van egy tv-je a szobájában, minden barátnőmnek van), meg hogy mit képzelek én, mennyi pénzünk van, ilyen "szép, udvarias, kedves" hangnemben. neki mai napi az az elve hogy egy háztartásba max 1 tv kell, akármennyi jövedelme van a családnak.

14 évesen sírógörcsöt kaptam, amikor azt a kabátot halászta elő nekem, amit 10 évesen hordtam utoljára mondván szegények vagyunk, nincs pénzünk új kabátra( jah persze azon a nyáron kaptam meg a sim3-at, ami 13.000. volt, ráadásul a broadwayen 20.000. ft-ot hagytunk akkor tavasszal)ha valamit nem akart megvenni akkor a pénzre fogta. napokig ment a cirkusz. ha vettem egy új felsőt már ment otthon a dili , ha elvitt vásárolni, 10 percig bírta, utána dudált hogy hol késem. nem vásároltam sokat 1 év alatt kb 10 ruhadarabot. sminkelni sem engedett mert drága, és "ebbe megyünk tönkre" ehhez képest, minden héten kaptam jó minőségű sütiket és csokikat. De ez a "nincs pénzünk és nem engedhetjük meg magunknak" nagyon durván belém ékelődött. egész életemben ezt hallgattam, pedig ezek a mondatok enyhe túlzások voltak.

15 évesen nekiálltam egy ésszerű fogyókúrának, életmódváltással és sporttal. "hülye voltam, nem voltam normális " szerinte. napig 2x fél órát szobabicikliztem, nem mertem máshova eljárni, mert féltem hogy otthon vita lesz belőle. a pénz miatt állandóan szorongtam, tudom hogy a teljes kiőrlésű kenyér nem a legolcsóbb , de szinte görcsöltem arra, hogy ne kelljen többet költeni mindt eddig. anya egy nap megelégelte és beiratott egy fitness klubba. emiatt is cirkusz volt . apa mondta hogy nem vagyunk tisztában a pénz értékével , hálátlan vagyok, aki csak magával törődik( 21.000. ft volt 4 hónapra, de színházba elküldött volna, meg a sims3 egyik kiegészítőjét is készségesen megvette volna nekem) .ráadásul nemjárthattam tisztességes ruhákban, csak turis ronda ruhákban , meg anyukám régi ruháiban, ha rajta múlt volna ( szerencsére anyum mindig támogatott, és azért ezt nem hagyta.) lefogytam erre "megint rossz voltam", mert a ruháim nagyok lettek és venni kellett új ruhákat, meg egy új táskát is szerettem volna ami mostanában divatos retikül hátizsák helyett. erre megint rossz voltam. mindig igyekeztem olcsó ruhákban járni az akciókat figyelni a butikokban. igyekeztem úgy követni a saját utamat, hogy az neki a lehető legkevesebb kényelmetlenséggel járjon .apumnak nem volt türelme sem megvárni a boltban ( anyummal jártam vásárolni,aki nem szeretett gyalogolni), leszólta a ruháimat , utálta ha vmi új ruha került a szekrényembe. az új étkezési szokásaim miatt is zsémbelődött mondván a barna rizs a zöldségek a gyümölcsök mennyire drágák, helyette miért nem eszem konzervet parizert mint a normális emberek. lassan belecsúsztam az anorexiába a depresszióba. apa egyszer el akart menni kanizsára anyummal hogy eladja az üdülési jogunkat, de engem a világért sem hagyott volna egyedül egy napra ( gyerekfelfigyázót akart fogadni!) hangsúlyozom akkoriban depressziós voltam, és életemben először és utoljára megütöttem . nem vagyok rá büszke, sírva mentem iskolába , mai napig nagyon szégyellem magam miatta. a pszichológusom is azt mondta , hogy szerinte a koromhoz képest nagyon függök apámtól, és már ő is nevetett azon, hogy mennyire benne van az életemben.

16 évesen elkezdtem boxolni, ami neki csak újabb nyűg és gond volt , a buszozások , az kocsikizásás a felszerelés( a havi 2000 ft), kérdezgette mindig hogy nem akarom-e abbahagyni . aztán abbahagytam egy év után de ennek más oka volt

17 évesen elvitt görögországba( láthatjátok milyen szegények voltunk...) ő végig nyavalyogta az egészet, ő végig rosszul volt, micsoda pénzkidobás, az időjárást ő már nem bírta, neki ez nem való, ő nem bírja a hőséget. megbánta hogy elvitt minket mert nem érte meg (neki!!!)

most van életem második pasija akit nagyon szeretek, most éppen az a baja , hogy alig vagyok otthon, állandóan vele vagyok.

kb 14-16 éves koromig próbáltam a kedvére tenni, hogy önmagam lehessek, de egy idő után feladtam. tudom hogy sokat bántom, nem bánok vele jól , úgy mint egy apával, tudom hogy hosszú amit írtam, de muszáj hogy lássátok a történetem. már kiabálok vele zsémbelődök morgok (mint ő). de mit csináljak? szeretnék önmagam maradni, de az ő kedvére is szeretnék tenni. mit tegyek hogy mindkettőnknek jó legyen?