Mit tegyek, ha az eszem tudja, hogy így a legjobb mindenkinek (környezetem is ezt igazolja vissza), de az érzéseim újra kínoznak a múltból?

Elváltam és gyermekeimmel, meg a párom gyermekeivel kezdtem új életet, párom családja közelében.

Gyermekeink(16 éves a legfiatalabb) nem jöttek ki jól, ezért elköltöztünk a "fél" házamba.

Sajnos, mivel a gyermekeim apja is ott él - a ház is elég kicsi - nem tudtam ott maradni.

Gyermekeim természetesen nem szerettek volna vissza jönni velem oda, ahonnan eljöttünk.

Most boldogok a gyermekeim, jól tanulnak (középiskola-egyetem), ha valami kell, szükség van a szülőre ott vagyok mellettük(szülői, ruha vásárlás, beszélgetés-lelkizés) és apjukkal is jó a kapcsolatom.

Sajnos sokszor előjönnek a régi képek, mikor együtt éltünk (apjuk szinte sosem volt otthon), ráadásul még úgy sem könnyebb, hogy párom gyermekei is velünk élnek (akik elfogadnak engem, persze nem mint anyát) bizalommal fordulnak hozzám.