Mit tegyek, ha egyszerűen nem fogad el, nem szeret anyám?

17 éves lány vagyok.

A szüleimmel sosem volt jó kapcsolatom, kiskoromban is esetleg átlagosnak ha mondható. A probléma az, hogy anyámnak és apámnak is van egy megrögzött elképzelése, hogy milyennek kéne lennie ennek a világnak és hogy nekem hogyan kell élnem. Milyen leszek, mi lesz belőlem és mit kell csinálnom. Apám a múltban él és nem hajlandó elfogadni a mai világot. Anyám egy életformát követ, ami az emberek legtöbbjének furcsa, és én sem helyeslem.

Apám finoman szólva nem egy érzelmes típus, híve a "verjük a gyereket" módszernek, keményen követel és könnyen felhúzza magát, amiből semmi jó nem származik. Egyébként beszélgetni lehet vele a nagyvilág témáiról, értelmes, okos ember másrészről. Ő az, akin érzem, hogy szeret, de dolgozik és valahogy nincs sok ideje rám. Inkább hagyja a dolgaimat, ha bármit kérek viszont profin tud nemet mondani.

Anyámmal a kapcsolatom teljesen rossz. A reggel rendszerint üvöltéssel kezdődik, teljesen mindegy miért, kiveri a balhét. A ruhám miatt (teljesen normálisan öltözködök), a sminkem miatt (ami kb. egyszerű natúr smink), hogy nem ugrok 5 másodpercen belül, ha a nevemet üvölti, stb. Szóval ha tényleg nincs rajtam semmi kifogásolható, ő akkor is talál valamit. Ha bármi módon megpróbálok visszaszólni neki, akkor elkezd üvölteni és mindennek elhord. Bármit mondok az rossz, amit épp teszek az nem jó, amit csinálok az hülyeség, ahogy kinézek az katasztrófa. És akkor ilyenkor jön az, hogy hogy születhetett neki ilyen hülye gyereke. Ha kérek valamit, el sem gondolkodik rajta, egyből nemet mond, estére nem enged sehova.

Egyfolytában szívja a véremet. A semmin veszekedést generál és bármit mondok kigúnyol. Elenged valahova, utána meg felhív és hazaküld, ha megkérdezem hogy miért, a szokásos üvöltése következik. Ha valami olyat kérdez, általában az következik, hogy már megint hazudok, hogyan merek az ő pofájába hazudni. Mindeközben amit mondok az igaz. Ha egy csúnya szót szólok rá, akkor már problémája van a stílusommal, miközben észre sem veszi, hogy ő kb. úgy beszél velem mint egy kutyával. A legpiszkosabb munkák mindig rám várnak a lakásban, még ha semmi közöm sincs hozzá, amiért eldugult a lefolyó, vagy a wc. Ezen kívül is sokat dolgozok otthon, ő mégis azt mondja, hogy egész nap semmit nem csinálok.

Mindehhez még az a legrosszabb, hogy rokonok, ismerősök előtt tolja a jópofit velem, meg hogy mennyire szeret. Amint az adott ember kilép az ajtón szinte áváltozik vissza sárkány stílusba.

Nem egyszer ültem már le vele, hogy beszéljük meg ezt a dolgot. Megmondtam neki, hogy fogalmam nincs mi baja velem, de ha nem bírja a fejem, akkor kerüljön el, vagy bármi. És hogy amint olyan helyzetben leszek elköltözök és el fogom tartani magam (kiröhögött). De nem értette meg.

Én mindig próbálok tiztességesen viselkedni vele. Normálisan beszélek hozzá, amit kér megcsinálom és ha nem muszáj, nem szólok hozzá. Harcolni sem vagyok hajlandó vele, ahogy nem is kérek szinte semmit. Elegem van az állandó veszekedésekből és azt hiszem most telt be a pohár. Én mindent megpróbáltam, hogy javítsak a kapcsolatunkon, de egyszerűen nem megy. Ilyenkor mit lehet tenni?