Akinek rossz kapcsolata volt a szüleivel, az miért lett felnőttként egy érzéketlen paraszt?

Ismerek legalább 20-30 embert, akinek rossz gyerekkora volt, van köztük olyan, aki bunkó, vag, aki átlagos, meg van kimondottan beleérzö ember.

Annak, hogy ki milyen felnöttként nem sok köze van a gyerekkorához.

Először is: hiba általánosítani. Akinek nem volt rossz gyerekkora, az is lehet egy érzéketlen paraszt.

Egyébként sok oka van: akinek nagyon kemény, legfőként szeret nélküli, kegyetlenségekkel, nélkülözésekkel teli gyermekkora volt, annak a szemében a világ kegyetlen lesz, hideg és érzéketlen; annak a számára minden nap harc az életért. Azt a viselkedésmintát adja, amit ő kapott, és maga is megkeményedik.

Nem mentség a bunkóságra a kegyetlen gyerekkor, sem semmi másra (pl. bűncselekményre sem), de egy ok, és egy magyarázat, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

Én sokkal inkább azon vagyok megakadva, amikor pl. egy Orbán Ráhel-féle tejbe-vajba fürdett leányka (és van ilyen fiúcska is) olyan parasztul tud viselkedni, hogy a kapanyél kilóg a szájából. Holott - elvileg - megkapott mindent.

Ugye? :)

3: Kérdező: rosszul tudod. A személyiség alapjai alakulnak ki gyerekként - de még átlagember esetében is azon is nagyon sokat lehet változtatni és csiszolni kisgyerekként! -, a személyiség maga egy életen át érik, változik és fejlődik, akár pozitív, akár negatív irányba.

Tudni kell, hogy nem csak a szülő nevel, van hatással a gyerekére, hanem a teljes környezet. Az adott embertől (a hozott anyagtól) rengeteg minden függ. Akár egy ötperces, vagy egy félórás találkozás is sorsdöntő lehet egy kisgyerek életében, ha a számára megfelelő időben történik.

Nem tudhatod, hogy kire milyen hatással vagy.:)

Nem kaptak megfelelő szeretet gyerekkorukban.

Szerintem ez által két véglet alakulhat ki: vagy érzéketlen lesz az az ember, vagy túl érzékeny, érzelmes.

Egy dolog a hatás, más dolog annak feldolgozása, a rá adott reakció. Én is ismerek olyat, akinek nem volt túl jó gyerekkora, de aztán jól jött ki belőle, normális ember lett, sőt pont oylan, aki együt tudott érezni másokkal, mert tudta mi a szenvedés. De aki bunkó lett, az nem tudja feldolgozni az őt ért sérelmeket egymaga. Amit érez, csak az, hogy neki milyan rossz volt, hoyg elnyomták, és nem tudott ebből kilábalni. Éppen ezért csak azt akarja, hoyg mindenki őt sajnálja, jelezve, hoyg még mindig nem bírkózott meg vele. Aki ugyanis megbírküzik ezzel, azt már nem kell sajnálni, mert az győztesként került ki a szituból.

Röviden: ha rosszul érzed magad, ne ilyen embertől várj vígaszt, mert az nem fog adni, az csak kapni akar, viszont olyan extrém mértékben és módszerekkel lehet őt kihúzni a csávából, amit jobb inkább egy szakemberre bízni (már ha egyáltalán ki akar kerülni, de az ilyenek sajnos hajlamosak életük végéig is akár morogni, átkot szórni az egész világra, stb.) A fenti 3 eset közül az alkoholista apa szerintem a legrosszabb, a másik kettő meg attól függ, milyen mértékű volt és mennyire jogos, de egyikből sem kizárt dolog győztesként kikerülni, ismertem olyat is, akinek az apja alkoholista szadista volt, és a gyerek mégis jobban sajnálta az apját, mint önmagát, és így aratott győzelmet önmagában...

Te viszont szerintem találsz együttérző embert, ha keresel máshol.

Ha viszont arról van szó, hogy nem értenek meg a szülők/nagyszülők/tanárok, pedig nem volt annyira vészes gyerekkoruk, akkor magadat is vizsgáld meg, nem reagálod-e esetleg Te túl a Téged ért sérelmeket. Ezt nem azért mondom, mert ha valaki érzelmileg völgyben van, annak nincs szüksége érzelmi plusszra, megértésre, hanem arra, mert pl. kamaszkorban az ember eléggé hullámzó érzelmivilágú, és meg kell tanulnia önmagának is uralnia az érzelmeit, hogy megfelelően erényes felnőtt legyen. Nem elnyomni, hanem egyszerűen akkor is megőrizni az akarat szabadságát, amikor az érzelmeink másfelé vinnének, de nem jogos ez a másik út, ha ezzel esetleg másnak (vagy önmagunknak) ártunk. Ha önmagadat uralod, akkor nem fogsz annyira függeni mások ítéletétől, elmaradt segítségnyújtásától. De ez persze nem megy egyik percről a másikra és nem is jelenti azt, hogy hideg emberré válj, csak annyit, hogy az érzelmek és a külvilág, mások nem fogják tudni elvenni a cselekvési szabadságodat.