A jó szülők miért rontják el a gyerekeiket?

"A másik, hogy ahol tényleg mindent a gyerek feneke alá lehet rakni, ott talán nem tűnnek fel ezek a dolgok annyira. Ha adsz neki lakást, munkát, pénzt és kapcsolatokat, nyilván azt hiszed majd, hogy milyen szuper ember, aki ennyi mindent elér"

Én pl ezzel a sztereotípiával nem értek egyet nagyon nem. Én szüleim is nekem adták a nagyszülők lakását amit sajnos megörököltek. Ennek ellenére tudom, hogy ez a nagyszüleim életük munkája és nem a fán termet.

Persze egyszerűbb lett volna felélni, elkölteni azt a pénz a szülőknek csak talán pont akkor vennék semmibe.

Jó a kérdésed! Úgy értem, a jelenséget már magam is észrevettem, de nagyon még senkinek sem beszéltem róla, gondolván úgysem értik. De hogy te is feltetted, így legalább tudom, hogy van más is, aki már felfigyelt erre.

Nekem a saját anyám egy ilyen kis elkényeztetett... A nagyszüleim csodálatosan jó emberek voltak, és mivel anyám is szerette őket, tisztelte őket, és követendőnek tartja az életüket, épp ezért nem értem, hogy akkor ő miért nem olyan, mint ők?

Anyám úgy tartja, hogy a szülők mindent jobban tudnak, és nem szabad velük ellenkezni. Ő ezt be tudta tartani, mert tőle főként csak olyat vártak el a nagyszüleim, ami neki valóban jó volt, amit maga is szeretett volna. Így könnyű volt jókislánynak lennie. Anyám viszont pici gyerekkoromtól kezdve kibírhatatlan és olyan dolgokat vár el tőlem, ami nem nekem való, ami kész szenvedés nekem.

A nagyszüleim a háború miatt nagyon sokat szenvedtek fiatal korukban, és utána is sok nehézség volt az életükben, épp ezért egymást nagyon szerették és értékelték a családot, a gyereküket, vagyis anyámat pedig teljesen elkényeztették. Nem anyagilag, mert nem voltak valami gazdagok. Hanem kedvesek voltak vele, és amit lehetett megengedtek neki. Ő mindig maga választhatott, maga dönthette el az irányt, ahova tart, a nagyszüleim nem tartották vissza, esetleg csak elmondták a véleményüket, de akkor is hagyták.

Anyámnak semmi nehézsége nem volt fiatalkorában, és abban a rendszerben még a munkanélküliség sem kínozta, mint ma minket, ő mindig dolgozhatott. Egy nehézség az volt neki, hogy egyedül kellett felnevelnie. De erről csak maga tehet, mert a kiskirálylányos viselkedésével elüldözte apámat. Azt várta, hogy apám majd csicskázik neki, és mindenben irányíthatja. Apám nyilván nem bírta ezt. Ettől persze egy frusztrált nőszeméllyé vált, és sosem vált igazi anyává. Rettenetes vele az élet, a részleteket, hagyjuk, egyáltalán nem tudom tisztelni, szeretni főleg nem, csak egy vezérel, hogy elköltözhessek, amit összejön annyi pénzem. És talán egyszer nekem is lehet saját családom. A tapasztalataimból meg remélem sikerül olyan jónak lennem, mint a nagyszüleim, de azért szigorúbb, illetve olyan, aki sokat beszélget a gyerekével...

Ez úgy szokott lenni, hogy régebben, amíg a jóléti társasdalom nevű korcs meg nem jelent, az emberek jó része valamilyen szinten és természetes módon nélkülözött. Értem ez alatt, hogy nuku külföldi nyaralás, nuku 6 tonna játék stb. Szóval most nem éhezésről beszélek.

Nos ezt egyesek nyilván úgy élik meg, hogy milyen sz@r volt, mert nekik semmijük sem volt.

Ehhez hozzájön az a szülő minta, hogy anyu/apu soha nem vett meg nekem semmit, milyen borzasztó volt...bla bla.

És akkor ezek az emberek eldöntik, hogy a gyerekük semmiben sem fog hiányt szenvedni, mert ők mások lesznek. Ez idáig oké, de valamilyen elcsúszott értékrend alapján azt hiszik, ha a gyereknek nem fizetik 7 féléven át a milliós tandíját, a kocsit, az okostelefont meg a többi teljesen felesleges sz@rt akkor az a gyerek nélkülözik.

Mondjuk még mindig nem ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy közben a gyerek mentális nevelésével nem törődnek, és az a gyerek hót hülye lesz ahhoz, hogy értékelje amije van, meg amit alá tolnak. Úgy gondolják az bőven elég, ha mindent megvesznek neki, másra nincs is szüksége.

Azért ritkán ugyan, de akad olyan is akinek mindene megvan, mégis becsületes dolgozó ember lesz belőle, és viszont segíti a szüleit. Ehhez ész is kéne a neveléshez, nem csak pénz. Sőt, inkább az kéne, akkor már mindegy mit kap a gyerek, mit nem.

Szóval bizonyos értelemben ezek a szülők nem jó szülők, mert azt hiszik elég ha elhalmozzák a gyereket, de foglalkozni vele már nem kell.

Ez van rám kenve, hogy elkényeztetett vagyok, mert 14 évesen már sokáig elengedtek, de közben a szüleim mégis azt mutatták a külvilág felé, hogy mennyire törődnek velem. Otthon viszont le se sz@rtak, sőt, apám még ivott is. Anyám egy ideig foglalkozott velem, de aztán belefáradt és depressziós lett, ami érthető. Kifelé mégis mi látszunk a legjobb családnak. Ha néha megvettek nekem egy-két ruhát, utána már egyből jöttek a rokonok, hogy húúúúúúúú de elkényeztetett vagyok, nekem mindent megadnak. Ja ez azért is terjedt el rólam, mert EGYKE vagyok és elvileg nem kell osztoznom. Az már k.urvára tök mindegy, hogy apámmal kellett osztoznom mindenen, mert szegényke még 50 évesen se tudott felnőni és úgy viselkedik, mint egy gyerek. Anyámnak meg annyi a magyarázata rá, hogy FÉRFI. Ezért osztozni kellett mindenen, többek között a figyelmen és egy nagy alkalmazkodás volt az eddigi életem. De azért el vagyok kényeztetve, mert a külvilág csak a szüleim mosolygós, képmutató oldalát látja.

Ezzel csak azt akartam mondani, hogy egy JÓ szülő normálisan, következetesen és szeretettel neveli a gyerekeit és megad neki mindent, amit csak tud. Viszont az ismerőseidet sem érdemes sem elítélni, sem irigyelni, mert ki tudja, mi van a négy fal között, amit te nem látsz. Lehet, hogy pénzt kapnak, de szeretetet azt semmit. Annak a szerencsétlennel is ha foglalkozna az anyja, akkor érdekelné, hogy 7 év alatt járja ki az egyetemet, mert tudja, hogy ezzel lejáratja magát és életképtelen lesz. De úgy néz ki, hogy magasról tesz rá. Az meg hogy a 14 éves gyerek magántanuló lehetett meg vagy a butaság, vagy ki tudja, mit titkolnak előled, vagy egyszerűen csak ennyire lesz@rják a gyereket. Alap, hogy ennyi idősen még szocializálódnia, tanulnia kell, aki ezt nem látja át, az tényleg ostoba. Ezért viszont sajnálhatod.