Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Apum terrorban tart, anyum...

Apum terrorban tart, anyum pedig túl gyenge hogy kiálljon mellettem. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

13 éves vagyok, apum velünk lakik, de 3-4 éve alig szólunk egymáshoz. minden kis hülyeségen kiakad, azon is hogy miért 2 centivel arrébb raktam vissza a vitamint amit bevetet velem minden nap (nem betegségből, csak egészségmániás) mondom az ott volt, erre megszólal hogy nem, én meg mondtam hogy de ott volt, és visszaszólt hogy k.ssoljak vagy felrúg. volt hogy nem raktam rendet a szobámba és nem szólt hogy pakoljak össze, hanem szó nélkül bejött, beletépett a hajamba, majd közölte hogy nem mehetek le egy hétig és kiment a szobámból.

évek óta ezt csinálja, beletép a hajamba, ott üt meg ahol ér, volt hogy kisebb koromban meg akart ütni én meg elfutottam előle, és belekapott a hajamba visszahúzott és megpofozott. állandóan p*csának, beképzelt f.*sznak, p*raszt k*csögnek hív (ami vicces mert lány vagyok), volt hogy telefonáltam valakivel ő meg gátlástalanul a háttérbe elkezdte mondogatni mekkora hülye p*csa vagyok hogy ezt meg ezt csinálom. igyekszem a lehető legkevesebbet itthon lenni, abban a kevés időben amit itthon töltök csak bezárkózok a szobámba, magamra húzom a paplant és sírok vagy beszélgetek a barátommal. nyáron is megcsinálja velem, hogy nem enged le mert ő éppen bal lábbal kelt fel, és nem mondhatok ellent, mert amekkora fizikai előnyben van ha háromszor megütne összeesnék. anyum ezeket állandóan végignézi, volt hogy sírt amikor hallotta ezeket, de nem tud beleszólni, mert ha az én oldalamra áll apum vele is elkezdi ezt csinálni. anyumnak állandóan mondom hogy költözzünk külön, de ő minden előzmény nélkül hirtelen meggondolja magát, és leszid hogy apum tök jogosan csinálta ezt meg ezt. anyum nem engedi hogy pszichológushoz járjak csak kibeszélni a gondjaim, mert hogy ez nem vészes és csak bebeszélem magamnak. volt hogy pl apum vágott hajat talált a csapba, és anyumnak elkezdett ordibálni hogy MEGINT belevágtam a hajam a csapba és nem vittem ki, és az én voltam csak nem vallom be. állandóan hallom, ahogy anyumnak szid a másik szobában, próbál rám kenni dolgokat amikről ő is nagyon jól tudja hogy nem én voltam.. tudom ez egyáltalán nem hangzik vészesnek, és valamennyire én is túl spirázom, de tényleg nehéz évek óta úgy élnem, hogy már a suliban is jobban szeretek lenni mint otthon ahol nem csinálhatok semmit sem.. bocsánat hogy ilyen hosszú lett, de előre köszönöm ha valaki vette a fáradtságot és egyáltalán elolvasta:)


2014. máj. 6. 22:08
1 2 3 4
 21/32 anonim ***** válasza:
0%
nem értem miért kell rám sziktolódni srácok, ha olyan h*lye lennék, mint ahogy leirnátok akkor nem probálnék meg segíteni, ebböl is látszik, hogy ti vagytok a h*lyék.. nekem eltörte az állam, a bordám, és magától fort össze.. AZ ILYENEKKEL ARRA PRÓBÁLOM RÁVILÁGATNI A KÉRDEZŐT, HOGY LAZÁN ÁT LEHET LENDÜLNI AZ ILYENEN.. Figyelj kérdező, én is átéltem amit te, tudom milyen szar, ne a többire halgass, hanem rám, mert tudom mit érzel, legyél ügyes, ne foglalkozz apáddal, se anyáddal, kezdd el számolni a napokat míg 18 leszel, és addig csak tanulj, tanulj, tanulj, hogy tudj hova menni! "Ennyi" az egész..kitartást és sok sikert
2014. máj. 7. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/32 anonim ***** válasza:

'Ezt bizony túlreagálod... vannak sokkal rosszabbak is, én inkább annak venném hogy törödik veled és te télleg egy kis nyafogós p*csa vagy.."


Ez a valaszod tenyleg tele van egyutterzessel es segitoszandekkal. Ez csak egy pelda a "kedvessegeid" kozul. Ha gondolod bemasolom a tobbit is h ertsd miert tart mindenki hulyenek es bunkon, onzo es lelketlen senkinek. De szerintem felesleges masolgatnom, tudod te azt magadtol is. Mar most szepiteni probalod. Oke ezzel nincs gond, csak nem igy kellett volna nyitni.

2014. máj. 7. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/32 anonim ***** válasza:
3%
Látod pont ettöl vagytok értelmetlen ******* ...és ha a kérdező nagyon akarná hasznául venné az irásaimat. ti nem éltetek abba mint én, milyen jogon itélnétek meg ti kis *******, hogy én milyen ember lehetek. habár egy picit igazat adok nektek hogy nem lettem olyan mint azt elvárnák tőlem, mert egy ilyenért már elég szépen "megagyalnék" valakit. de szerencsére senki nem mer igy beszélni velem mert szép nagyra nőttem, lelkileg és fizikailag is, nem úgy mint ti akik provokáltok engem
2014. máj. 7. 20:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/32 anonim ***** válasza:
14%
ja és nem szépiteni probálom, csak gondoltam ha ti annyival jobb emberek vagytok nálam, akkor megértitek a mondanivalót.. most vagy a szókincsetekkel van a baj, vagy csak simán belém akartok kötni, de egy biztos, ti burokban nőtettek fel, és nem vagyok féltékeny rátok.. tudjátok aki megjárta a poklot az tudja csak élvezni a mennyországot. ez egy saját mondásom. ezt mondogattam sok-sok hosszú éven át magamba... ja még hozzátenném hogy apád nem tömne vitaminokkal kedves kérdező ha rosszat akarna neked
2014. máj. 7. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/32 anonim ***** válasza:
88%
Tehát ha én téged elverlek minden nap a poén kedvéért, de utána adok neked egy kockacukrot, akkor szeretlek azért? Szerintem neked megártott valami...
2014. máj. 7. 20:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/32 anonim ***** válasza:
0%
hogy ha te tényleg, legjobb tudásod szerint elversz, nem csak én csinálok elefántot a bolhábol, akkor te miért adnál nekem kocka cukrot? talán azért ad neki vitamint hogy nap mint nap egészséges lányt verhessen? nincs értelme, mert nem is létezik ez a bántalmazás, a lány reagálja túl valószinüleg. és, hogy azt se tudja milyen jegyeid vannak? nekem egyszer egy józan pillanatában megkérdezte hányadikos vagyok, sose tudta, még aztse hogy hány éves vagyok.. annyit tudott rólam hogy engem bánthat, nem az egészségemre figyelt..és az is egy alap dolog hogy a hajad magad után eltakaritod, jó nem kéne miatta kiabálni, de ennyit tudni kéne.. és anyádnak van igaza bebeszéled magadnak
2014. máj. 7. 21:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/32 anonim ***** válasza:
Most a te serelmeidrol van szo vagy a kerdezoerol? Nem verseny kinek volt szarabb! En irtam le neki is h egyutt tudok vele erezni. Te meg itt nyomorekodkodsz h mindenkit leversz meg szidsz mindenkit. Neked elmentek otthonrol az mar biztos. A kerdezonek is meg van a velemenye rolad es szerintem a valaszaval arra utalt h koszoni szepen de nem ker a tovabbi hozzaszolasodbol. Hany eves vagy konyorgom? Kb olyan fejjel tudlak elkepzelni az irasodbol mint az idegbeteg not a monika showbol ami neten terjed! Egy szinten lehettek!
2014. máj. 7. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/32 anonim ***** válasza:
100%
Jogod van a véleményedhez. De inkább ne terjeszd.
2014. máj. 7. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/32 anonim ***** válasza:
0%
nem versenyeztem, csak probálok rámutatni mint már irtam hogy nem kell ennyi miatt kétségbe esni... ti kezdtetek el szidni engem, de nem alacsonyodok le hozzátok mert atom buták vagytok és az igazi segitség nem jo nektek, de a kislányos nyafogások hogy szolj ennek annak az szerintetek hasznos..grat
2014. máj. 7. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/32 anonim ***** válasza:
100%
Mert a te szerencsétlen fos mentalitásod, hogy "huh azért bánt, mert szeret", az értelmes emberre vall. Plusz kezded itt ezt a cigány "élőben megvertelek" volna stílust. Apád szintjére jutottál, megnyugodhatsz.
2014. máj. 7. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!