A tanárszülők otthon is ugyanolyan szigorúak mint a suliba?

Édesanyám tanár (középiskolai) és azért van pár dolog a személyiségében, amiért szerintem ez a "felelős".

1, A gyereknek sosem lehet igaza. Sosem voltam egy ilyen "jaj, egyest kaptam, biztos azért mert utál!" típusú gyerek, nem szokásom a tanáraimat pocskondiázni. De abban a nagyon kevés esetben (egy tanévben kb. egyszer vagy kétszer), mikor tényleg úgy éreztem, hogy igazságtalanság történt, na, akkor is el lettem küldve a búbánatba, hogy másnak sztorizzak.

Nyilván, ő a másik oldalt látta, és otthon sem volt képes rá, hogy ne aszerint gondolkodjon.

2, Totál "kiábrándult" a "mai fiatalokból". Semmire nem tartja a fiatalságot, az osztályokban, ahol tanít, állandóan csak a tipikus bulizó-flegma-menő gyerekeken akad meg a szeme. Állandóan jön ez a "milyen romlott a mai fiatalság" duma, napi sirámok arról, hogy ez a telefonból puskázott, az a tabletjébe akar jegyzetelni, stb.

És az a baj, hogy következetlen, mert képes egyik pillanatban azt mondani, hogy a gyerekek 90%-a semmire nem jó, éldegél boldogan anyuci-apuci pénzéből, és lesz@r mindent - a másik pillanatban meg (ha pl. meg akarok venni magamnak vmi ruhát, vagy elmenni valahova szórakozni) jön az, hogy a gyerekek 90%-ának a szülei biztos hogy nem engednék ezt meg...

3, Kb. úgy lettem nevelve, mint azok a gyerekek a suliban, akik állandóan versenyre járnak, jó tanulók, stb. Ha becsúszott egy rossz jegy, vagy vmi más kisebb kudarc, rögtön jött a megrökönyödés meg a "na persze én megmondtam, miért nem vagy képes normálisan csinálni, nekem már van benne tapasztalatom, halgass rám" duma.

Ha meg bármi sikert értem el (év végén dicséret, ötös osztályozóvizsga, elsőre meglevő nyelvvizsga 90% környékén, 5,0 átlagú érettségibizonyítvány, felvétel az egyetemre - igen, ezek megvannak...), akkor meg max. kaptam egy elismerő bólintást, de pontosan tudtam, hogy legbelül magának gratulál, hogy én ezt elértem.

És a legrosszabb az, hogy mindig, ha valamiben sikert érek el, jön a "semmi sem elég" hozzáállás, rögtön várja (el) az újabbakat.

4, Sosem kaptam egy kis "ingyen pihenőt". Ezt úgy értem, hogy az iskolánkban az a szabály, hogy a szülőnek van 3 napja, amit bármikor leigazolhat a gyerekének, indok sem kell rá.

Még mielőtt bárki félreértené és lógósnak titulálna, csak olyanokra szerettem volna felhasználni, mint pl. nyelvvizsga előtti készülés (igen, volt 3 nap nyelvvizsga szünetem, de szerettem volna többet tanulni), osztályozó vizsgára tanulás (pláne, hogy arra semmit sem kaptunk) és érettségi előtti utolsó pár nap (már semmi nem volt a suliban...) leigazolása.

Sosem kaptam meg. 4 év alatt kétszer ment el két nap temetésre, a többi ugyanúgy megvolt év végén is. Az volt a magyarázat, (mindamellett, hogy a gyerekek 90%-ának a szülei ezt úgysem engednék meg :D), hogy igenis meg tudom csinálni ennyi idő alatt, nem fogok "lógni" az iskolából.

Persze a végén mindig sikerült minden, ez pedig a végére már megerősítette abban, hogy felesleges leigazolni azt az 1-2 napot nyelvvizsga előtt.

5, Mindig több volt tőlem elvárva. Mivel az ismerősei között voltak az én gimim tanárai is, mindig észrevettem, hogy azokban a tantárgyakban, amelyek édesanyám szakjai is, kicsit mindig rám volt nyomva a dolog, mondván, hogy nekem otthon is van, aki megtanítsa.

(Jelzem, sosem tanultam együtt anyámmal. Azért, mert általában mindig az lett a vége, hogy közölte, hogy ami a füzetemben van, az sz@r, rendszertelen, logikátlan, nem érti, hogy lehet így tanítani, meg különben is, biztos én írtam le rosszul, hozzak egy füzetet és ő most itt meg fogja tanítani nekem normálisan. Mikor megkértem, hogy légyszíves tanítsa meg úgy, ahogy tőlem visszakérdezik, mert a tanárnak az kell (tényleg az kellett...), akkor meg fel volt háborodva, hogy mennyi ambíció van benne, hogy sz@rul karom megtanulni...)

11-es vagyok.

Egyáltalán nem irigyellek utolsó. Apukám sem piskóta, de azért ennyire nem viszi túlzásba. Nem kell versenyekre járnunk és nem kell mindenből csillagos ötösnek sem lennünk. Ő is a legjobb teljesítményt várja el, de a képességeinkhez mérten. Nekem pl. sosem ment a geometria. Ha azt látja, hogy lelkiismeretessen készülök és úgy kapok pl. egy kettest, hármast, akkor örülni nem örül, de nem is büntet meg érte. Erre voltam képes. Viszont ha félvállról veszem a tanulást és úgy kapok rosszabb jegyet, akkor nagyon kiakad. Gondolom nem kell mondanom, hogy semmilyen kifogás nem érdekli. Meg sem hallja az olyat, hogy a másik csoport könnyebb volt és azt tudtam volna. Szerinte ha rendesen készültem volna, akkor mindegy lett volna, hogy melyiket kapom. Ilyen kérdésekben a kollégái pártját fogja ő is. Pedig igenis vannak aránytalanul nehéz csoportok, amiből néhány kérdésre még úgysem könnyű válaszolni, ha tanul az ember. A leckével kapcsolatban is hajthatatlan. Még aznap kész kell lennie, akkor is ha péntek van. Mindig ellenőrzi, nagyon idegesítő. "Ingyen pihenő" az nekünk sincs. Ha beteg vagyok, akkor irány az orvos, ha meg nem akkor az iskola.

"Érdekes, hogy tanár szülő felé lehet árulkodni."

Érdekes vagy sem, nálunk ez van. Főleg ez a kotnyeles boszorkány ilyen. Egyébként matek-fizika szakos, így duplán szívás. Szerencsére nemsokára nyugdíjas lesz. Apu pedig meghallja, ha akarja, ha nem. Odamegy az öreglány a tanáriban az asztalához és rikácsolja neki, hogy mit művelt a fiacskája. Nem ám négyszemközt, hanem a többi tanár füle hallatára. A hét elején bosszúból bezártuk a haverokkal a wc-be :) Minannyian kaptunk egy osztályfönőki figyelmeztetőt, én pedig otthon egy kiadós verést ráadásként. Apám nem tartotta olyan viccesnek, mint mi. Az ilyesmit nem tűri.

Kérdező, rossz tanár nincs, csak rossz ember. Rossz szülő nincs, csak rossz ember. Ha egy tanár egy szemétláda veled, az otthon is egy szemétláda, mert egyszerűen egy sérült, rossz ember.

Nem úgy van, hogy rajtad kiereszti a dühét, aztán otthon meg a gyereknek mindent elnéz, nem, az otthon is marad egy szemétláda.:)

Ha egy tanár jó ember, motiválja és NEVELI a diákjait (még egyetemen is!), az ugyanúgy motiválja és neveli majd a saját gyermekét, és minőségi oktatást fog neki biztosítani, egyengetni fogja az útját.

Nálunk anyukám tanár, kisegítő általános iskolában.

Hát, ahogy visszaemlékszem, nagyon sokszor volt olyan, hogy a suliban felidegelték, feszülten jött haza, és rajtam verte le a port. Egyszer voltam bent egy óráján is (napközis óra volt, és ott vártam meg, hogy végezzen), tök aranyos volt a gyerekekkel. Nem tudom elképzelni, mint szigorú tanárt. Na, otthon ezt jócskán bepótolta. Tanulni sosem szerettem vele, mert nagyon türelmetlen volt velem, főleg matekban. Ez az a tárgy, amitől az első perctől kezdve mindig féltem. És ebből matek-komplexus alakult ki, minél jobban görcsöltem, hogy menjen, annál jobban összezavart. Anya meg türelmetlen volt, és folyton azt vágta a fejemhez, hogy én azt várom, hogy a megoldást mondja meg nekem, nem a segítséget. Ez nem volt igaz, csak már tőle is elkezdtem félni, nem is kértem egy idő után, hogy segítsen a háziban. viszont annyiban mázlim volt, hogy a matek-fizika-kémia jegyekért sosem szúrt le. Évekig jártam különtanárhoz is, de ha vért izzadtam se ment. Nem és kész. A matek érettségim kettes lett, sosem voltam még olyan boldog :D Anya is örült neki. A többi tárgyam 4-es 5-ös volt általában mindig, érettségin is.

Szóval, tanár szülő lehet ilyen is, olyan is..

(ui: Tanár-diák vitakérdésben volt, hogy nekem adott igazat, volt, hogy nem, de mindig azt mondták, hogy akár a tojás esik a kőre, akár a kő a tojásra, a tojás fog összetörni. ergo fogjam be inkább a számat a tanárokkal szemben, akkor is ha nekem van igazam...)

23/N

SuliBAN (hol?) vagy, a suliBA (hova?) jársz.

Igen, sőt sokkal rosszabbak.

A tanárok a legrosszabb fajta szülők közé tartoznak - tisztelet a kevés kivételnek -, mert akik valódi tanító típusok, azok nem valóak szülőnek, akik pedig kockafejű, kioktató emberek (ők "szeretnek" tanítani mindenkit, ha kell, ha nem), akik nem lesznek mások attól, hogy a saját gyerekeiket nevelik.

A másik ilyen nagyszerű fajta szülő az orvos - ismét tisztelet a kivételnek -, aki a 40 fokos lázban égő gyerekeére sem figyel, mert szereti bagatellizálni a betegséget.

tanárgyerek - szamárgyerek.

Eddig az összes tanár ismerősöm gyerekére rá lehetett húzni.

Elég érdekes dolgokat írtak le a többiek. Egyébként nem gondoltam, hogy gyakorin ennyi tanárgyerek lézeng, eddig még nem futottam bele egybe sem, itt meg élből többe is. :)

Anyukám középiskolai tanár. Nem tudom, hogy tanárként milyen, tekintve, hogy nem abba az iskolába járok, ahol ő tanít, de nem igazán tudom elképzelni, hogy nagyon szigorú lenne. Itthon egyáltalán nem szigorú. Nem tapasztalom azokat, amiket előttem páran már leírtak.

Nem mindig a tanáraimnak ad igazat, ha esetleg megtudná valamelyik vitánkat, nem vár el tőlem maximális teljesítményt, és azt is megengedi párszor, hogy kamuból elmenjek az orvoshoz. :)

Amit nem szeretek, az az, hogy mivel anyukám tanít X tantárgyat, ezért mindenki elvárja, hogy nekem is tökéletesen menjen az ő tárgya. Pedig nem emelkedek ki a korosztályom felett benne. Meg azt, hogy általánosban az osztályfőnököm mindig értetlenkedett, hogy hogy kaphattam 3-ast, hogyha ez anyu tárgya.

Ami még zavar, hogy anyu néha rajtam vezeti le a munkahelyi stresszt. Ez azt jelenti, hogy minden apróságon ordibál. Azért azon meglepődtem, hogy ilyen sokan azt tapasztalják, hogy a tanárok verik a gyerekeiket...Szerintem ez hülyeség.