Hogyan reagálnál, ha a családban mindenki 'ateista', és középiskolás gyermeked egyik nap azt mondaná, hogy hívő vallásos ember lett?

Nálunk pont ugyanez volt a helyzet. Full ateista az egész családom beleértve a nagyszüleimet is akiknek a korosztályában ez azért nem volt ennyire jellemző. Erre én elkezdtem keresni Istent. Ugyanúgy egy református közösségbe jártam rendszeresen mint te. Nem volt egyszerű, mert ez a 90-es években volt mikor az újságok nyilvánosságra hoztak pár szektabotrányt, szüleiktől elszakadt gyerekeket ilyesmit, a szüleim meg bepánikoltak, hogy velem is ez lesz, hiába ismerték személyesen a lelkészt stb...

Mikor megtértem én elmondtam itthon, nem fogadták kitörő örömmel, de képesek voltak elfogadni, csak annyit mondtak, hogy tartsam tiszteletben, hogy őket ez nem érdekli. Volt még egy pár kisebb csörténk, hogy minek minden vasárnap templomba járni stb... de szép lassan elfogadták, hogy én így élek. Ezeknek már pont 20 éve, az életem úgy alakult, hogy azóta baptista gyülekezetbe járok, de elfogadjuk és szeretjük egymást annak ellenére, hogy különbözik a véleményünk, és szüleim azt is tiszteletben tartják, hogy az unokájukat mi ebben a szellemben neveljük.

"

"Jobban örülnék, ha a gyerekem egy kicsit önállóan kibontakozna és sok mindent megismerne a választáshoz, más nézőpontokból."

Miért?

"

Azért, mert a körülöttünk lévő világ nagyon színes és érdekes. Ezt önállóan érdemes felfedezni, ha az ember keretek között vagy ablakon át figyeli, akkor nem nyílik ki annyira. Az élet értelme maga az út, a keresés, ha végig vezetnek felesleges volt élni.

Szeretném, ha a gyerekemnek önálló gondolatai lennének és nem a lelkész világlátása tükröződne vissza. Ugyan ez a világi oktatásra is jellemző.

Sokkal jobban értékelem az Istenfélelemnél azt, amikor valaki meggyőződésből cselekszik és dönt. Ennek elengedhetetlen feltétele a széles ismeret.

Elég furcsa lenne, ha a nyitottság jegyében megpróbálnálak meggyőzni bármiről is. Ebben a témában nincsenek ilyen indíttatásaim, ráadásul egy idegen emberrel.

Erre a társasjátékra ott van a vallás és valláskritika topic.

A kérdés arról szól hogy a saját gyerekemmel kapcsolatban mit éreznék. Ott sokkal jobban átlátnám a helyzetet és úgy adnék tanácsot.

Nekem sem lenne vele problémám, az ő dolga.

Bevallom én pont fordítva vagyok, kiskoromban vittek templomba ha akartam menni ha nem. Aztán rájöttem, hogy bár lehet, hogy van valami felsőbb erő, de nem látom értelmét elnevezni, kérlelni, stb. Jó ember pedig a tízparancsolat nélkül is lehetek, az alapvető normákat vallás és az egyház nélkül is meg lehet tanulni.

De örülnék, ha a gyerekem társaságba járna, csak engem ne próbáljon meggyőzni semmiről, főleg ne kéretlenül.