Jogosan mondanak le rólam a szüleim?

15 éves lány vagyok, közepes tanuló, de ezen szeretnék javítani. Mint a legtöbb kamasszal, velem is vannak problémák, előfordul, hogy nincs rend a szobámba, vagy sokáig alszok, vagy néha visszaszólok nekik, esetleg alkalmanként szeretnék elmenni 1-1 kisebb házibuliba (csak ismert társasággal!). De tudok normális is lenni és akkor azt érezem, hogy szeretnek itthon, meg olyankor a családom is máshogy áll hozzám. Azért mindig igyekszek.. Meg nem az a lány vagyok, aki hullarészegen fetreng a városba minden hétvégén, vagy minden héten más pasival van. Van barátom, de első kapcsolatom és a szüleim ismerik és bírják is nagyon. 7.-es koromba rossz társaságba keveredtem és csináltunk egy hülyeséget (nem fogok senkire semmit, én is ugyanúgy hibás vagyok, mert benne voltam) mégis nekem kellett elvinni a balhét, mert a többiek mind kihúzták magukat belőle. Emiatt sulit is kellett váltanom. Ahol az elején nem bírtak (hisz 7 éve összeszokott osztály), de gyorsan beilleszkedtem és azóta is jóba vagyok azokkal a volt osztálytársakkal:) A gimi jól kezdődött, de év végére megutált pár ember, mert akkor jöttem össze a barátommal és másnak is tetszett onnan a fiú. Majd ezek annyira adták a többi alá a lovat, hogy már kb. senki nem beszél velem az osztályból. Sulit szerettem volna váltani, mert ez így nagyon rossz, de nem engedték a szüleim, azzal az indokkal, hogy általánosba is átmentem és nem lett jobb (be kellett illeszkedni, igen, de utána sokkal jobb volt minden, most is szívesen visszamennék abba az osztályba). Megpróbáltam suliba járni, de már tegnap az idegességtől/szorongástól összeestem és majdnem kórházba kerültem. Próbáltam szépen megbeszélni a szüleimmel, képtelen voltam ma reggel elindulni. De megmondták, hogy nekem soha sehol nincsenek barátaim,meg, hogy egész nyáron itthon ültem (sokat pihentem, de ugyanannyit voltam a barátokkal is és hihetetlen, hogy az fel se tűnik nekik), suliból is vannak barátaim, felsőbb évfolyamokról, de nem lehetek egész nap más osztályokba. Mégis a saját osztályommal töltöm a nap nagy részét. Szóval apa azt mondta, hogy délután elvitet a gyerekvárosba és befejezte nem csinálja tovább. (1 év múlva hazajöhetek, ha normálisan viselkedek) Ha most elküldenek, engem ide többet ne várjanak. Meg, hogy mennyire megbántak, mert ha tudják előre, hogy ilyen leszek akkor nem kellettem volna nekik. Csak a tesóm, akit elkényeztetnek nagyon, 10 éves, jó tanuló, aranyos, én is nagyon imádom. De azért rosszul esik, hogy minden körülötte forog, mindent megkap, ha beszélgetek a szüleimmel és megjelenik tesóm akkor már én nem is vagyok fontos és megint tesómmal foglalkoznak. És könyörögnek neki, hogy sose legyen olyan, mint én. Meg váltig állítják, hogy ő nem lesz. Csak azért annyi, hogy 10 évesen én is ugyanolyan jó gyerek voltam. Jogos, hogy ilyeneket vágnak a fejemhez és inkább elküldenek? Normális ez a szülő részéről, hogy ezek miatt? Mert, ha terhes lennék, vagy drogoznék kicsit jobban megérteném, de azért olyan súlyos problémák nincsenek velem. Mellesleg, egy normális szülő még ilyen esetben is segít a gyerekének (már, ha a gyerek is akarja). Nekem is rendbe kéne tennem most dolgokat magam körül, és szeretném is őket rendbe tenni, de csak rontanak a helyzeten, ha beraknak a gyerekvárosba. És igen, komolyan gondolják...

Mit csináljak?