Van olyan, amikor egy szülő féltékeny a saját gyerekére?

Igen, van ilyen. Az én anyukámon borzasztóan észre lehet venni sokszor, hogy féltékeny rám. Igazából az egész kamaszkorom tönkretette azzal, hogy "bezárva" tartott a lakásba, nem mehettem sehová, hozzám sem jöhettek a barátaim, és mindezt azért, mert anyámnak nem igazán vannak/ voltak barátai, és nagyon látszik rajta a mai napig, hogy szivesen élne inkább az én bőrömben. Kisebb koromban imádtam énekelni, és országos versenyeken értem el legjobb eredményeket, de alig nézte meg pár versenyem, amikor mg vittem haza az okleveleket, sokszor meg sem nézte, vagy láttam rajta, hogy valami bántja.

A legutóbbi dolog, amin belül már csak nevetni tudtam, hogy a rajtudásomra is féltékeny. Szeretett volna egy tetoválást, de mire időpontot kapott, még volt egy hónap vissza. De egyszer bejött a szobámba, és fennhangon elkezdett velem veszekedni, hogy miért rajzolok minden féle rajzokat magamnak, és az övé miért nincs már meg. És még egy darabig problémázott rajta, hogy miért rajzolok magamnak.. pedig az ő mintájának a vázlata már megvolt...

Az apám tökéletes példa a féltékeny szülőre, bár nem abban az értelemben, amiben általában ez előfordul.

Ugyanis ő arra a szeretetre és törődésre volt féltékeny, amit anyám adott nekem. Emiatt ment is sok balhézás, bár nem teljesen nyíltan kimondott dolog volt, de a többi rokon is velem volt egy véleményen, tehát nem az én gyermekagyam koholmánya volt.

Még most, felnőttként is észrevehető ez egyébként, bármit beszélgetek anyukámmal, rögtön hívja hogy ebbe segítsél már, jaj ezt csináld már meg, jaj most épp mit láttam/olvastam. Régebben ha veszekedéskor anyám az én pártomra állt, esetleg megvédett valamiben, teljesen elment a józan esze, őrjöngött, bántalmazott, azt akarta velem éreztetni éveken át, hogy semmire sem vagyok jó, hogy anyám elkényeztet, sokszor hallottam, hogy "ha rajtam múlna jól elvernélek". Azóta sincs jó kapcsolatunk, szerintem nem is lesz.

L