Régen miért nem vagdosták magukat a gyerekek?

Most sem mindenki vagdossa magát akinek rossz a gyerekkora.

Régebben jobban elfogadták a különböző testalkatú lányokat, férfiakat, most nagyon szűk ez kör, nem elégedettek az emberek magukkal.

Régebben nem ennyire a külsőségeknek éltek, ha összejöttek valakivel, akkor házasaodtak általában, tehát nem kellett az ellenkező nemnek úgy megfelelni, mint ma.

A rossz sors relatív..

Mindenkinek meg kellett küzdeni a háborúkkal, más volt a tűréshatár..

Régebben a rossz sorshoz hozzátartozott a veres, fizikai bántalmazás..

Manapság lelkileg becsuknak az emebrek,mmagukbafojtják, agyerekek is.

A szülők többsége nem veri a gyerekét, a társak is lelkileg bántják ..

A lelki fájdalmat nehezebb elviselni, mint a fizikait..

Egyébkent én is összesen 2 embert ismerek,maki vagdossa/vagdosta magát..több bantalmazott, és lelkileg sérült embert ismerek ennel

Egyébként régebben is lehetett ilyen, csak ninsc dokumentálva,

Egyszer én is okoztam fajdalmat magamnak,mnem volt helye, de komolyan megkönnyebbülés volt, ami benn fájt már nem fájt anynira, amikor a fizikai fajdalmat megéreztem..nem volt tudatos..nem is csináltam többet

"Ezerszer könnyebb soruk van,mint régen,mire fel akkor ez a nagy szenvedés"?

Pontosan azért,mert jó módjukban már nem tudják,hogy mit csináljanak.

Nem megerőltetőbb ma az élet, mint régen. Sehogy se, se lelkileg, se fizikailag.

Régen a gyerekek is dolgoztak, kilométereket gyalogoltak az iskolába, hazaértek, gyorsan házimunka, vagy ki a földekre segíteni. Este házi írása. Ha egyáltalán elengedték őket iskolába, az se volt túl gyakori. Ha munka volt a földeken, akkor munka volt, és kész.

Kevés volt az értelmiségi, ők is városokban laktak. De inkább a vidéki mezőgazdaságban dolgozók élete volt meghatározó.

Nem voltak háztartási gépek, sokszor áram se. Fával, ritkán szénnek tüzeltek. A fát se rendelték, ők hasogatták, pakolták, vitték. Meleg víz? Ja, ha felhúztad a kútból, és megmelegítetted a fatüzelésű tűzhelyen. Akkor volt.

Köves út? Legfeljebb a nagyvárosban. A főútvonalak. Talán.

A háborúban még éheztek is, az udvaron gödörbe ásták el az élelmiszert, hogy a katonák ne találják meg.

Elvették a földeket, ami a családhoz tartozott csak azért, mert... mert csak. Ez volt az indok. Kellett vagy a hadseregnek, vagy az államnak, vagy rád fogták, hogy tettél valami rosszat, és felosztották az addigi munkásaid között az egészet. Egy élet munkáját.

És ez nem a távoli múlt, ezt nagypapám mesélte. A II. VH idején volt tinédzser.

Neked ez könnyebb? Lelkileg és fizikailag? Mert akkor javaslom, hogy pakold a cuccod és költözz egy mai háborús övezetbe. Válogathatsz, van egy pár sajnos.

Ma valljuk be, nagyon ráérünk. Nem szakadunk meg gyerekként a munkában, se a tanulásban, van internetünk, tévénk. De ne menjünk ily messzire: van a boltban áru. Meg tudsz venni akármit. Tudod mi volt régen? Élelmiszerjegy. Meghatározott deka kenyér/fő egy háztartásra, de ha elfogyott, mielőtt sorra kerültél - és elfogyott sokszor, hidd el- akkor aznap nem ettél kenyeret. Meg nagyjából semmit.

Ha szerencséd volt, akkor volt krumplid, akkor ettél. De a háború idején még a nyamvadt krumplit is elvette tőled a hadsereg. Ha nem a német, akkor a magyar, mert nekik is kellett, ők is ugyanazt csinálták, csak őket jobban megtűrték.

Érezd át a pillanatot: ülsz most békésen a szobádba, olvasod a regénnyi válaszomat, egyszercsak rád rúgja az ajtót egy katona, és közli, hogy mostantól ez az ő szobája. Nincs vita, nincs semmi. Fogod magad, kimész a nappaliba aludni a szüleiddel, mert az ő szobájukba is beköltözött két másik katona.

Megeszik az ételt, elveszik a holmitokat, hordják a ruhátokat, elvárják, hogy kiszolgáljátok őket, elveszik a kocsitokat, motort, egyéb közlekedési eszközt. És ha vitatkozol, akkor jól megvernek. Ha apukád vitatkozik, akkor lehet le is lövik, aztán meghágják anyukádat, valószínű a szemed láttára.

Ha úgy van kedvük, akkor a lánytestvéredet, sőt téged is. Persze nem biztos. De ettől még megtehetik.

Nem volt ez olyan extrém eset.

Nagymamám barátnőjét a szeme láttára lőtték le a nyílt utcán fényes nappal. Mert sárga csillagos volt.

Senki még csak oda se ment.

De ha a háborútól eltekintünk, akkor is az egészségügyi körülmények, az infrastruktúra hiánya, a tanulási nehézségek (messze van az iskola, a földeken kell dolgozni)... nem volt egyszerűbb. Épp ezért nem volt idejük sajnálni magukat. Munka volt, csinálták, nem volt idejük gondolkodni az élet nagy dolgain, nem is volt affinitásuk hozzá, és valljuk be, nem voltak olyan tanultak sem. Messzi országokról nem is hallottak, a szomszéd faluba is évente kétszer ha átmentek vásárnapokon. Nyaralás? Hahaha.

Szóval gondolkodjunk el azon, mi mennyivel volt könnyebb akkor.

Nem azt mondom, hogy rosszabb most, de más.

Más ma a probléma, mint ami akkor volt. Más az életszínvonal, így ha ma nincs internet, nekünk az is szívfájdalom. Anno volt egy rádió egy faluban.

Ha nincs kenőmájas, pedig azt ennénk, akkor legfeljebb átbandukolunk a boltba. Régen disznóvágás után volt ilyen kaja, de tárolni, tartósítani nem tudták.

Banán? Nagymamám felnőtt nő volt, amikor először látott banánt. Mesélte, hogy először mindenki hámozatlanul akarta enni, mert nem ismerték.

Más ma a létprobléma, mint akkor volt. Több időnk van gondolkozni, és jobban tudunk a világ dolgairól, ezért érezhetünk egyfajta globális terhet, egy világméretű depressziót, ami ránk ül. Sötétebbnek láthatjuk a világot, mert van rálátásunk.

De még mindig nem tartom olyan rossznak, mint a régi időket.